
Takács Hajnalka dietetikusról már írtunk egyszer lapunkban, amikor megkezdte a munkáját a Europ-Med Orvosi Szolgáltató Kft. Budaörsi Egészségügyi Központban. Azóta azonban eltelt másfél év, számos páciens fordult meg nála, és nagyon sok sikertörténetről tud beszámolni az eddigi tevékenysége során. Az elégedett betegek mellett pedig az is jól jelzi munkája eredményességét, hogy a Budaörsön nemrég update pékséget nyitó Schobert Norbi is szeretné csapatában tudni.
hirdetés
- Mit értékel a legnagyobb sikerként az elmúlt másfél évben? - Amit én az egyik legnagyobb sikerként könyvelek el, az az egyik harminc év körüli páciensemnek a fogyása, aki a július 8-tól szeptember 26-ig tartó időszak alatt összesen 26,5 kilót fogyott. Előtte már mindenféle diétát kipróbált, de egyik sem járt nála tartós eredménnyel. Nagyon sokan jönnek úgy hozzám, hogy már mindenféle divatfogyókúrát kipróbáltak. Általában pont az a baj, hogy divatfogyókúrákkal próbálkoznak, és azoknak sosem lesz tartós eredménye, mert ezek mindig valamilyen tápanyag aránytalan lecsökkentésére vagy megemelésére építenek, ami nem igazodik a helyes tápanyagelosztáshoz, és emiatt a diétának az időszakában lefogynak, de amint visszatérnek a normális étkezéshez, akkor vissza is hízzák az egészet. Nála is ez zajlott le, de a tanácsaim segítségével sikerült tartósan fogynia, és örömmel számolt be arról, hogy már többen elkérték tőle azt a papírt, amire a betartandó diétát lejegyeztem számára. - Gondolom, ennek ellenére azért azon van a hangsúly, hogy mindenki személyesen keresse meg önt a rendelőben? - Igen, nagyon fontos, hogy személyre szabottan kapjon mindenki táplálkozási tanácsokat, és ne másoknak készített előírások szerint étkezzenek. Hiszen bárkinél kiderülhet, hogy valami plusz betegség is van a háttérben, ezért az első dolog, amit mindenkitől kérek, az egy egyévesnél nem régebbi, de lehetőleg inkább friss laborleletet. Ez azért nagyon fontos, mert ha valakinek például van egy magas húgysav szintje, akkor neki még a sovány húst sem írhatom bele a diétájába naponta többször, mert azzal is árthatok neki.
- Milyen problémákkal keresték meg önt a leggyakrabban az elmúlt időszakban? - Leginkább a diabetológiáról, a pszichiátriáról és a reumatológiáról küldenek hozzám betegeket. A pszichiátriáról jellemzően azért, mert vannak olyan gyógyszerek, amelyektől automatikusan elkezdenek a betegek hízni, ha nem figyelnek oda. A reumatológiáról pedig főleg gerincbántalmak esetén küldik hozzám a pácienseket, mert ha valaki fogy egy kicsit, akkor kevésbé válik terheltté a gerincoszlop. Vannak, akik egy meddőségi kivizsgálás után keresnek meg, mert azt tanácsolják nekik, hogy ha veszítenének súlyukból, akkor könnyebben teherbe esnének. Sokan azért jönnek, mert a terhesség után szeretnének visszafogyni. Van most például egy olyan kismamám, aki még a terhesség alatt keresett meg, mivel neki a családjában van cukorbeteg, és így fennállt a lehetősége, hogy ő is azzá válik a terhesség alatt. És persze sokan azért keresnek meg, mert eddig sikertelennek bizonyult a fogyókúrájuk. Ami elengedhetetlen a fogyókúra mellé, és ezt minden páciensnek el is mondom, függetlenül attól, hogy valamelyik szakrendelésről küldik ide, vagy közvetlenül hozzám jön, az a mozgás. Egyedül, akik a reumatológiáról érkeznek, azoknak szoktam azt mondani, hogyha az orvos nem engedi, akkor én sem fogom azt mondani, hogy menjen el futni, hanem akkor nekik szigorúbb diétát írok elő, mert nem tudják kiegészíteni semmi mással. Azt persze mindig megkérdezem, hogy az orvos mit tanácsolt számukra, és csak ezután javaslok nekik én is dolgokat.
- A terhesség alatti cukorbetegség milyen százalékban fordítható vissza? - Nagy százalékban visszafordítható a szülés után. Általában magától helyreáll, de azért nagy esély van ilyenkor arra, hogy a későbbiekben visszatér, akár egy következő terhességgel is, vagy évek múlva egy kettes típusú cukorbetegségként. De ha valaki odafigyel erre, akkor semmi problémája nem adódik.
- Eléggé megoszlanak erről a vélemények, ezért is kérdezem most meg: a várandós nőknek szokta ajánlani a mozgást terhesség alatt? - Lehet mozogni a várandós nőknek is, de persze nem olyan intenzitással, mint ahogy előtte mozogtak, és ha valaki előtte semmit nem mozgott, akkor ne a terhesség alatt kezdje el százszázalékos erőbedobással. Persze ez orvos függő, hogy ki mit javasol, mert ha valaki veszélyeztetett terhes, vagy bármilyen szövődmény van, akkor azt az orvosnak kell kontrollálnia.
- Van egy olyan általános tendencia, hogy aki úgy érzi, hogy túlsúlyos, az inkább nyúl a magazinokban található sztárdiétákhoz, minthogy elmenjen orvoshoz? Beismerik-e egyáltalán az emberek, hogy a túlsúlyosság betegség? - Sajnos rengeteg tévhit van ezzel kapcsolatban. Volt pont múltkor egy olyan cukorbeteg páciensem, akitől kérdeztem, hogy szokta-e otthon mérni a vércukrát, mire ő azt mondta, hogy nem szereti mérni, mert akkor úgy érzi, mintha beteg lenne. Ez a páciens húsz éve cukorbeteg. Próbáltam vele szembesíteni, hogy ezzel pedig igenis foglalkozni kell. Minden betegnek elmondom, aki kicsit is ódzkodik ettől a dologtól, hogy én hiába írok elő mindent, de nem tudok senki helyett megfelelően étkezni. Viszont hogyha ő hajlandó arra, hogy együttműködjön, akkor százszázalékosan tudok neki segíteni. Az tény, hogy nagyon sokan jönnek hozzám úgy, hogy ezt a diétát a tévében hallották, ezt pedig egy női magazinban olvasták. Az emberek pedig teljesen össze vannak zavarodba, hiszen hétről hétre változik az újságban, hogy mit tanácsolnak. Nagyon fontos lenne, hogy országos kampányban felhívják a figyelmet arra, hogy táplálkozási szakemberhez kell fordulni, ha súlyproblémájuk van, és nem az újságokból kell követni a diétákat.
- Mennyi idő után tapasztalják a páciensek az eredményeket? - Általában az a tapasztalat, hogy ha valaki betartja amiket mondok, akkor két hét után már biztos fogyás van. Sokaknál probléma, hogy úgy érzékelik, kétfelé kell főzniük az előírások miatt. Pedig csak arra kell odafigyelni, hogy bizonyos ételekből ő mennyit ehet meg. Itt nincsenek óriási tilalmak. Alapvetően, ha eljön hozzám valaki és szeretne bizonyos ételeket megtartani a fogyókúra során, akkor nem fogom azt mondani, hogy márpedig ezt ki kell iktatni a táplálkozásából, hanem megpróbálom diétás variációban beilleszteni az étrendjébe.
- Akiknek nincsen semmi komolyabb problémájuk, de azért szeretnének egészségesebben élni, azoknak mit tud tanácsolni? - Mindenképpen azt, hogy naponta négyszer-ötször étkezzenek, de az nem azt jelenti, hogy mindig sokat. Három főétkezést, plusz két kisebb étkezést értek ezalatt, és kis étkezésnek elegendő egy alma, vagy egy kefir. A reggeli nagyon fontos, ezt semmiképpen sem szabad elhagyni. Sokan nem esznek ilyenkor semmit, és emiatt nem tudnak jól koncentrálni a munkahelyen, pedig erre azért van szükség, hogy megkapjuk a szénhidrátokat amire napközben az agynak szüksége van. Van aki csak naponta kétszer eszik, de ez nem jó, mert ha sokat éhezik a szervezet, akkor a következő étkezésből mindent el fog raktározni. Sokan pedig vacsorára esznek sokat, mert ekkor tudnak nyugodtan étkezni, de azt már a lefekvésig nem égetik el, és így mind elraktározódik. Naponta harminc perc mozgás is elengedhetetlen. Ha valakinek éppen csak annyira van ideje, hogy lesétáljon két buszmegállónyi távolságot, már az is valami, de a cél az lenne, hogy minden nap beiktasson valami kardioedzést, például futást, tempós gyakorlást, biciklizést. Ez fontos, mert a szívünket edzzük vele, és sokaknak leviszi a magas vérnyomását is. Nem is beszélve arról, hogy az egészséges életmóddal meghosszabbíthatjuk az életünket. Takács Hajnalka a Budaörsi Cukorbeteg Egyesület alelnöke is egyben. Minden hónap harmadik hétfőjén, 15 órai kezdettel a Városi Ifjúsági Klubban tartanak összejövetelt, ahol szakértők segítségével kaphatnak hasznos tanácsokat a diabeteses betegek.
Dietetikusként pedig a Europ-Med Budaörsi Egészségügyi Központban és a Biatorbágyi Egészségházban egyaránt fogadja a pácienseket. Beutaló nem kell hozzá, ám érdemes az alábbi telefonszámon időpontot egyeztetni: 06-30-207-7698.
Sós Eszter
forrás Budaörsi Napló
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|