
„Mindig vannak áldozatok a fejlődés érdekében” halottuk nemrégen. Erre sokan legyintenek, mindaddig , míg nem maguk válnak áldozattá. Nem is vagyunk áldozatok, próbálják magyarázni Pénzisten megszállottjai, mert nem vesszük észre a lehetőséget, mennyi pénzt lehet csinálni otthonainkból.
Szándékosan használtam a szót : OTTHON. Van akinek háza van , lakása és van akinek OTTHONA. És jönnek a befektetők, akiket csak a beépíthető m2 érdekel, a „mennyi haszon” , soha nem fognak lakni a szűk telkekre épített magasházakban, ahonnan majd a lakók a másik szemköztlakó levesébe bámulnak. De sebaj, mert az alattuk levő vendéglőkből száll a zene, különben is nem kell annyit aludni , az élet rövid. Fő az, hogy „korszerű új” épül a sok régi „vacak” dolog és azok zöldterületei helyén. Ezt mintha már hallottam volna. Voltak korok ugyanezzel az gondolatmenettel tele újító szándékkal : Nefelejcs utcai tömb a templom nyakán, lakótelep és társaik. Így tűnt el sok város maradék középkori magja, mert minek a gyötrelmes felújítás, ha egyszerűbb rombolni és építeni.
Hogy tőlünk nyugatra évekig érlelik a megoldást és megvásárolják a területet és utána kezdik el az építést? Itt jön a vállakozó , beszáll , megvesz egy olyan telket, amelyre az Önkormányzatnak elővásárlási joga van és utána már mindent a „mi éri meg” mozgat.
Lakosság körbekerítve: Elesünk az uniós támogatástól miattatok, mi az , hogy alacsonnyabbat akartok, és felháborodtok azon , hogy nincs tudomásotok a telkeiteket érintő beépítési változásokról? A hivatal már féléve készítteti a terveket, de egyeztetni , az érintettekkel tárgyalni nincs ideje. Majdnem kész tények elé állítva vagyunk, küzdünk az elérhető optimumért. Nem azért amit mi szeretnénk, hanem csak az optimumért. „ Manci nénivel azt kellene a civil szervezetnek megértetnie , hogy micsoda lehetőség ez unokáinak, ha megöröklik ezt az ingatlant.” –halljuk az érveket. Ja, hogy előbb ehhez Manci néninek meg kell hallnia ? Különben nem is tudom miért nem érti , hogyha még életében üzletel vele mehetne luxus szociális otthonba is ! Egyébként is halljuk megint az érveket „a befektetők megkártéríttetik a várost , ha miattunk meghiúsul a projekt és különben is a kártérítést az egyesület (az okvetetlenkedők ??? ) kell hogy fizessék”. Én teljesen naív vagyok, eddig azt hittem a vállalkozás rizikóval jár. Hogyan lehet garanciát kapni egy még nem hatályos szabályozási terv építési lehetőségeire ? És mi van annak a kártérítésével, aki korábban másképpen épített, fektett be? A lakók próbálkoznak az Óvárosért Egyesület segítségével és várják a Hivatal új tervjavaslatát. Egy dolog egy egyesület és más dolog az írásosan tiltakozott lakók esetleges különvéleménye, amihez joga van, ha a tervezett átalakítás életminőségére, tulajdonára kihat.
Az értékgazdagságba eddig úgy látom túl sok minden nem fért bele. Ezért innen kérem a Hivatal illetékeseit, hogy konzultációkkal, tervekkel és az érintekkel való tényleges párbeszéddel folytassák a munkát. Pontosan tudják mely helyrajzi számú telkeket érint a változás,tessék velük nemcsak bedobált szórólapokon felvenni a kapcsolatot , mert az épületek engedélyezéséig még hosszú az út, és jobb előre tisztázni az álláspontokat.
Morvai Ágnes
Kapcsolódó cikkek: Lakossági fórumot szervezett az Óváros Egyesület a Templom tér környékének védelme érdekében – » Városépítés a Templom tér környékén? - Mit tervez az építész iroda, mit szeretne az Önkormányzat? És » Fórum: Templom tér rendezési terve
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|