http://www.minalunk.hu/
2010-11-06 19:08

Elnöki közlemény a budaörsi Gyurcsány látogatásról

|
Török Czene Istvánnak, a Fidesz elnökének közleménye Gyurcsány Ferenc budaörsi látogatásával kapcsolatban. Valamint, a Budaörsi Polgári Körök felhívása.
hirdetés

A napokban a Budaörsi Képviselőtestület valamennyi képviselője, így a Fidesz-KDNP képviselői is megkaptuk a Magyar Szocialista Párt budaörsi szervezetének Közéleti Klub c. rendezvényére szóló meghívását. Mély megdöbbenéssel fogadtuk, hogy az első meghívott vendég Gyurcsány Ferenc lesz.


Alábbiakban egy rövid idézet a meghívóból:


„…Vendégeink kiválasztásánál nem az vezérel bennünket, hogy feltétlenül egyetértünk-e nézeteivel, hanem a döntő szempont a személyiség ereje és a mondanivaló időszerűsége. Szeretnénk, ha rendezvényeink hozzájárulnának Budaörs városának szellemi pezsgéséhez.
MSZP Budaörsi Szervezete…”


Véleményünk szerint a rendezvény nem szolgálja Budaörs város „szellemi pezsgését”, - sokkal inkább a Város lakosságának nyílt provokálását !


Gyurcsány Ferenc nevének hallatán a jóérzésű emberekben nem a „mondanivaló időszerűsége”, vagy a „személyiség ereje” ami az eszünkbe jut, hanem az, az ámokfutás, amely az elmúlt nyolc év szocialista, szabaddemokrata kormányzása által Hazánk történetének egyik legnagyobb morális és gazdasági válságát okozta.


Gyurcsány neve végérvényesen összeforrt az öszödi beszéddel, 1956 meggyalázásával, az illegitim kormányzással, az erőszakos hatalomvággyal, a teljes kormányzási impotenciával, a jogszerűtlen rendőrattakokkal, megnyomorított, tönkretett emberéletekkel és tönkretett országgal. Mit akar még ezek után? És mit akar, mi keresnivalója van Budaörsön?


Üzenet értékűnek tekintjük, hogy az MSZP budaörsi szervezete nem – a jórészt Gyurcsány tevékenysége nyomán – lassan törpepárttá zsugorodott szervezet erkölcsi, ideológiai megújítására törekszik, hanem Magyarország tönkretételében leginkább jeleskedő(ke)t kívánja Budaörsre hívni.
Ezt, a megbékélést, párbeszédet gátló magatartást mélyen elítéljük és felszólítunk minden demokratikus érzelmű budaörsi személyt, pártot és civil szervezetet, hogy határolódjon el az eseménytől !


Egyúttal az alábbiakban közzé adom Éhn József úrnak, a Budaörsi Polgári Körök Kerekasztala szóvivőjének a felhívását, kérve valamennyi tagtársunk, és szimpatizánsunk támogatását és részvételét a tiltakozó megmozduláson.
Budaörs, 2010-11-06
 
Tisztelettel: Török Czene István
a Budaörsi Fidesz elnöke

 

 Kedves Barátaim!
 
Az idei forradalmi megemlékezésen, az október 23-án elmondott beszédében, Wittinghoff Tamás polgármester beszédének címe ez volt: „Az ’56 utáni kollektív felejtés kiölte a társadalomból a civil kurázsit”. A beszédet a wwww.budaors.hu honlapon bárki elolvashatja.
 
Akkor, amikor 1956 októberének forradalmi szellemiségét tagadók képviseletében Gyurcsány Ferenc ismét Budaörsre merészkedik, cáfoljunk rá a ’civil szervezet’ jelöltjeként újra választott polgármesterünkre és mutassuk meg, hogy nem veszett ki még belőlünk a civil kurázsi!
 
A Budaörsi Rendőrkapitányságon a civil tiltakozás hivatalos bejelentését – a trv-ben meghatározott 3 nappal korábban – ma délelőtt megtettem. A kérelmemben a Nefelejcs u. – Kossuth u. sarkán lévő Kossuth szobrot jelöltem meg gyülekezési helyként, nov. 9-én 17:30-kor. Végleges döntés a hétfői egyeztetésen lesz. Számítok arra, hogy erre a kivételes alkalomra sokan eljöttök, mert nem fogadhatjuk el azt, hogy Gyurcsány és társai visszaforgassák az idő kerekét.
 
Éhn József,
06-20 /562 84 63
ehn.vizinter@hu.inter.net

 

 

 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

gyorgy 2010-11-06 21:13:48

Tisztelt Budaörsiek!
Élő lánccal ne is engedjük be Budaörsre! Provokáció! Milyen ember a szervező, aki nyiltan "bunkózza" a másikat és ide hív egy minden szempontból bukott embert!
Wittinghoff Tamás is nagyon téved! Él a civil kurázsi!

wittinghoff 2010-11-07 15:59:20

Mivel az a megtiszteltetés ért, hogy ketten is hivatkoznak rám, szeretném jelezni, hogy a civil kurázsinak nem a mindenkori hatalom mellett, hanem azzal szemben van értelmezési tartománya. Legalábbis a magam sajátságos értelmezésében. Nagyon bátor cselekedet a hatalommal a hátunk mögött az ellenzék egyik alakját - függetlenül attól, mit gondolunk róla - ilyen módon támadni. Szerintem ez nem civil kurázsi, hanem hatalom fitogtatás, ami éppen azokat az időket idézi, amit állítólag megvetnek azok, akik ellenállásra szólítanak fel. Ezt tanultuk volna az előző rendszertől? Akkor minden eszközzel igyekeztek elhallgattatni ellenzéki barátaimat. Ha ma ezt teszi valaki, az kinek a malmára hajtja a vizet?

wittinghoff 2010-11-07 16:19:21

Kedves Jóska!
Mivel személy szerint engem megszólítva igyekszel bátor, az előző rendszert megtagadó civil szerepében tetszelegni, csak úgy viszonzásként jelzem, hogy az utolsó egypárti kormány "vízlépcsőügyi szakértőjeként" ez legalábbis érdekes kezdeményezés. Nem mintha szakmailag lelkesedtem volna azért, hogy ez az ügy emblematikus része lett a rendszerváltásnak, s ne érteném annak szakmai jelentőségét, na de azért mégis!
Ha visszaforgatjuk az időt, akkor sok érdekesség napvilágra kerül. Ezekkel persze réges régen szembe kellett volna néznie a társadalomnak, kb.20 éve. Sajnos ezt elmulasztottuk. Még az ügynöklistákat sem lehetett "felnyitni", annyira sértette volna sokak érdekét. Ma pedig oly sokan, akik igen sok kompromisszumot megkötöttek az előző rendszerrel, oly bátor hangon szídják azt, hogy egykori ellenzékiként csak nézek, mint a moziban...

gyorgy 2010-11-07 18:14:17

Öszintén én nem számítottam más reakcióra! Nem megvetésről van szó, hanem a választások kijelöltek egy útat, a nagy többség útját. Illik tiszteletben tartani és nem szembe menni vele, elég lenne csak tudomásul venni! Az erőfitogtatást pont Gy. vezette be, a rendőrattakkal, kordonokkal!! De gyorsan felejtünk! Meg kell(ett) tanuljuk, nem tehetjük minden pofonhoz oda az arcunkat!

kobaki-maki 2010-11-07 18:43:16

Fentebb egy volt SZDSZ-es ügyvivő zavaros értelmezését olvashatjuk a civil kurázsiról és miután pártja kiírta magát a közéletből, ő maga pedig megvilágosodott és \\

gyorgy 2010-11-07 18:59:32

Tisztelt Polgármester úr! Szeretném megtudni, hogy a törvények betartása, betartatása mire kötelez? Akik nyilvánvalóan törvényt sértettek, milyen szankciót alkalmazna velük szemben?

kobaki-maki 2010-11-07 19:03:01

Fentebb egy volt SZDSZ-es ügyvivő zavaros értelmezését olvashatjuk a civil kurázsiról és miután pártja kiírta magát a közéletből, ő maga pedig megvilágosodott és civil lett, ugy gondolja ismét oszthatja az észt,kioktathat stb. Gyurcsány féle "ellenzéki barátai"-nak nincs " időszerű mondanivalója" Budaörsön!

wittinghoff 2010-11-07 19:17:11

Kedves Kobaki-maki!
Nomen est omen. Másrészt a barátaim magam válogatom, s nem aszerint vannak barátaim, ki, kit mond annak. Harmadrészt a vitát szeretem, mert annak van érdemi része és még abból is tanulhatunk, ha valakinek szögesen ellentétes a véleménye. Ha valaki a másik álláspontját érvek nélkül zavarosnak mondja, azzal nincs mit vitatkozni.
Senkit nem szeretnék kioktatni, ha jól látom itt most éppen mások tennék ezt. Azok akik nem csupán kioktatni, de kiiktatni is szeretnének másokat.
Méghozzá kategórikusan.
Az én álláspontom ezzel szemben az, hogy nem az a demokrata, aki kiiktatja, kifigyüli, lekiabálja a másik álláspontját, hanem az, aki bár nem ért egyet a másikkal, mindent elkövet, hogy álláspontját szabadon kifejthesse.
Tudom, ez is zavaros sokaknak. Kérdés, a zavart mi okozza. Azt pedig nem szégyellem, hogy az előző rendszer ellezőjeként az egyik rendszerváltó párt tagja voltam addig, ameddig az nem vált vállalhatatlanná.
Érdekes, hogy ezt sokszor olyanok vetik a szememre, akik az előző rendszer haszonélvezői voltak.

gyorgy 2010-11-07 19:25:42

Tisztelt Polgármester úr!
Rajtam átlépett no csak átvitt értelemben! De szeretném, ha választ kapnék kérdésemre?

wittinghoff 2010-11-07 19:28:06

Kedves György!

Akik törvényt sértenek azokat a bíróság döntése szerint szankcionálják egy jogállamban. Akik valótlant állítanak, azt megvetik egy civilizált országban.
Ahol pedig nem a jogállam eszközeivel (rendőrség, bíróság, stb.), hanem "párthatározat", "népítélet", s egyéb alkotmányon kívüli eszközzel bélyegezgetnek, az sem nem kultúrált, s amennyiben ez polgárjogot nyer, ott vége a jogállamnak.
S mégegyszer leírom, ámbár véleménye sok esetben elfogadhatatlan és kategórikus a szememben, nem tűrném, ha bárki korlátozná ennek elmondásában.

wittinghoff 2010-11-07 19:37:10

Kedves György!
Eszem ágában nincs átlépni Önön, semmilyen értelemben.
A többpárti demokráciában a választások nem utat jelölnek ki, hanem felhatalmazást adnak, de nem korlátlanokat. A jogállam az előző rendszerrel szemben alkotmányos garanciát ad az ellenzéknek, s ez a hatalom kontrolljának egyik eszköze. Ilyenek még a független Köztársasági Elnök, a független bíróságok, az Alkotmány-bíróság intézményei. Egy jogállamban.
Aki azt várja el, hogy mindenki hallgasson, akinek ellenvéleménye van, az hamar csapdába eshet, másrészt éppen a jogállam lényegét kérdőjelezi meg.

gyorgy 2010-11-07 19:39:50

Most félreértett, nyilván én nem voltam pontos és a kérdésem túl általánossá vált. Az 1. sz. iskola tavalyi, eredménytelennek nyilvánított pályázata után megbízták egy kollégánkat az étterem üvegfelületeire képzőművészeti alkotás létrehozásával. At 1999.XX. törvény paragrafusai alatt megtalálható, hogy az Önkormányzatnak előzetes szakvéleményt kell kikérni a Képzőművészeti Lektorátustól! Ez nem történt meg, mégis kivitelezésre került a munka. Ez nem bírósági döntés kérdése, csupán a törvény betartására van szükség! Nyilvánvaló, hogy a bíróság sem tud másként dönteni!

gyorgy 2010-11-07 19:58:50

A törvények és jogszabályok tekintetében valóban kategórikus vagyok:
A pályázat tekintetében a Lektorátus engem igazolt. Persze, hogy kategórikus vagyok, ha tudom mi jogsértő, szabályellenes! Ugyanilyen vagyok ebben a második kérdésemben: Tudom, hogy törvénybe ütközött a bonyolítás!

wittinghoff 2010-11-07 20:19:29

És kedves György, ismét itt tartunk...
Nos ahogy írtam, Jegyző úr vizsgálja az ügyet, mert a hivatalban ez az Ő joga, s egyben kötelessége is.
Ennek persze a fenti vitához, s az abban szereplő, általam kategórikusnak ítélt álláspontokhoz semmi köze.
Legfeljebb annyi a közös vonás, hogy itt is szeretné megmondani ki, miben sértett törvényt. Nos vicces de most, a vizsgálat lezárása elött védelmembe kell vegyek minden szereplőt, ideértve a fenti vita egyik kirobbantóját, T.Czene Istvánt is, mint a bíráló bizottság egyik tagját.
Olyan csak a Tanú című filmben kifigurázott időszakban volt, hogy az ítélet a vizsgálat előtt megszületet.
Bízom benne, hogy miként ez az Ön által is hivatkozott lektorátusi levélből is kiolvasható, a szereplők jóhiszeműen jártak el. S csak jelezném, ezt a vitát egyszer már ennek fényében lezártuk...

gyorgy 2010-11-07 20:26:41

Nem szeretném rabolni az idejét, de ezt nem hagyhatom válasz nélkül:
T. Czene István említésével elterelte a kérdést, neki semmi köze nincs ehhez! Ez 2009-es ügy! Az egyik körte, a másik alma! De hagyjuk is, majd a Jegyző úr pontosít!

gyorgy 2010-11-07 20:34:12

2009, és Szarka Zoltán!
Hol volt ott Lektorátus, pont azt hiányolom! T Czene I. akkor a környékén sem volt a döntéshozóknak.

wittinghoff 2010-11-07 21:14:51

Örülök, ha -miután ebben már hallgatólagosan megegyeztünk- valóban hagyjuk Jegyző Úrat kibontakozni.
Annál is inkább, mert személyeket érintő konkrét ügyekben korlátozottak a lehetőségeim egy nyilvános fórumon. Egyébként is, mivel törvénytisztelő ember vagyok. Ezért kérem, ha megtudja tenni, tartsuk magunkat ehhez.

wittinghoff 2010-11-07 23:52:29

Javaslom elnök úr figyelmébe Sólyom László mai nyilatkozatát:
"Nem lehet európaibb alkotmányt írni a mostaninál!" Ezt mondta Győrben, könyve bemutatóján Sólyom László, volt köztársasági elnök. A leköszönt államfő, aki korábban az Alkotmánybíróság első elnöke volt, azt mondta: "az alkotmányt jelentősen gyengíti, ha aktuálpolitikai indokok miatt változtatnak rajta."
Sólyom László az alkotmánybíróság jogköreinek tervezett szűkítéséről újságírói kérdésre sem beszélt a könyvbemutatón, korábban azonban Schmitt Pállal folytatott megbeszélésén „aggályosnak” nevezte az alkotmánybíróságra vonatkozó törvénymódosítást, amelyről egyébként hétfőn szavazhat az országgyűlés.


gyorgy 2010-11-08 12:05:56

A véleményem a kubról nem változott, de mégis arra a következtetésre jutottam, hogy legjobb válasz erre, a közömbösség, mert minden tiltatakozásra felnagyított választ fognak adni, mert ilyenek!

wittinghoff 2010-11-08 13:23:21

Ez már sokkal bölcsebb álláspont, még akkor is, ha az "ilyenek" kissé általánosító és nem is túl cizellált megfogalmazás, ráadásúl nem tudható ki(k)re vonatkozik. De nem is ez a lényeg.

gyorgy 2010-11-08 14:43:09

Van egy mondás, mely szerintem ide illik: a másik szemében a szálkát is észreveszi, a sajátjában a gerendát sem! Olyanok az ilyenek!

wittinghoff 2010-11-08 21:36:43

S ebben az esetben sem egyik, sem másik nem vagyok, csak kivűlállóként döbbenten nézem, pontosabban olvasom a sorokat, s nem akarok hinni a szememnek.
Mintha egy Bacsó film pörögne a vásznon...

ehnjozsef 2010-11-08 22:56:34

Válasz Wittinghoff Tamásnak!
Nem szívesen válaszolok méltatlan és kisstílű vádaskodásokra, most is csak kivételesen, egyszeri alkalommal teszem. Ugyanis a demokráciáról alkotott felfogásunk még köszönő-viszonyban sincs egymással. Nos,az Ön hamis érvelésével szemben nincs aktuál-politikai civil kurázsi, csak olyan, ami nem függ a mindenkori széljárástól. Ezt Ön is gyakorolhatta volna: például, amikor az SZDSZ vezető politikusaként, felállhatott volna az alpári stílusú és tartalmú őszödi beszéd után, vagy 2006. október 23, a máig felderítetlen, példátlan, népellenes rendőrterror éjszakája után, de nem tette. Ön még évekig asszisztált a Gyurcsány kormányok által vezetett ország morális-gazdasági lejtmenetéhez, miközben pártjában egyre magasabb tisztségekbe emelkedett. Érdekes volna őszintén beszélni arról is, hogy valójában mikor vált az Ön számára vállalhatatlaná az MSZP-SZDSZ koalíció és mi történt ez után. De Ön ezt tudatosan kerüli. Legyen ez az Ön dolga! A miénk pedig az, hogy ne feledjük, kinek a felelőssége az, hogy ide jutott az ország.
És még egyet: kérem, tisztelje a közöttünk fennálló korkülönbséget és a jövőben tartózkodjon a tegezéstől, mert az csak bizalmas barátok, vagy az egy fészek-aljból való elvbarátok között szokásos. Mi pedig, együtt, az egyik kategóriába sem tartozunk.

wittinghoff 2010-11-09 01:38:37

Kedves Jóska!
Elég vicces a kérésed! Évtizedes múltja van ismerettségünknek és tegeződésünknek. Te ajánlottad fel, úgy négy évtizede. Akkor egy házban lakva, míg dolgoztál, gyakran vásároltam be családodnak. Ekkor még nem merült fel ez a fészek-alja dolog, s a tekintélyelvű magázósdi sem. Még akkor sem, mikor később mérnökként egy helyen dolgoztunk. A tiszteletet mindig megadtam Neked, már csak azért is mert bár nem vagyunk "egy fészekaljából valók", de Nórinak mintha a keresztapja lennél, mintha évekig éltünk volna egy helyen, mintha évekig dolgoztunk volna egy cégnél. Érdekes! És mit is kellene tisztelnem? Azt ahogyan megtámadtál kétségbevonva saját identitásomat? Vagy tán leveled minősítéseit ("méltatlan, kisstílű, hamis, alpári...)? Komolyan azt gondolod, hogy jó és rossz politikai nézetek között húzódik? Valóban elhiszed, hogy így minősítgethetsz másokat azért, mert máshogy látják a világot? Korod pedig felhatalmaz arra, hogy megcáfolhatatlanul kinyilatkoztass? Hogy anélkül, hogy tudnád mit miért, meddig és hogyan tettem, itt is valótlant írjál rólam.
A leveled végén kategóriákról írsz. Nos egyben igazad van, bennünket egy világ választ el, s nem csupán demokrácia képünk okán, hanem azért is, mert magam nagyon nem kategóriákban gondolkodom.
Üdvözlettel,
Tamás

Rovat legfrissebb hírei
  • Schiffer András Budaörsön tart fórumot »
  • A bátorság tisztelete - ünnepség március 15. előestéjén »
  • Róna Péter: A Fidesz a lúzerek pártja (videó) »
  • Budaörs 2012-ik évi költségvetését tárgyalta szökőnapon a képviselő testület »
  • Simándi Szelim: Nem elég csak nemet mondanunk »
  • Róna Péter lesz a Közéleti Klub vendége »
  • A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja »
  • Wittinghoff Tamás és az SZPE »
  • Kuncze Gábor által vezetett, liberális egyesület elnökségi tagja Budaörs polgármestere Wittinghoff T »
  • Akik Budaörsről akarják bevenni a Sándor-palotát »
  • Legfrissebb képtárak
    Politika rovat irányelve

    A minálunk.hu portálrendszer pártoktól független média, mely sem egyik, sem másik párt érdekeit nem szeretné kiszolgálni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a pártok, és politikusok véleményei, és közleményei nem kaphatnak helyet oldalainkon, sőt! Fontosnak tartjuk a pártatlan tájékoztatást, és inkább volna pártoskodás, ha egyik vagy másik oldal véleménye kiszorulna az oldalainkról.

    A politikai szereplők (önmaguk nevében vállalt) véleményei akkor is helyet kaphatnak oldalainkon, ha azok tartalmával a szerkesztőség tagjai nem értenek egyet, és akkor sem jelenítjük meg másképp, ha azok tartalmával maximálisan egyetértünk, bízva az olvasók értékítéletében.

     

     

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön