Támadás a jogállamiság ellen - Wittinghoff Tamás reméli ez csak vicc
|
Bár portálunk alapvetően a helyi közélettel, és nem az országos nagypolitikával foglalkozik, mégsem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy városunk polgármestere nyílt levelet intézett Stumpf István alkotmánybíróhoz. A levél okait, és Wittinghoff Tamás véleményét tesszük közzé, de feltettünk kérdéseket a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban is.
hirdetés
Mint ismeretes az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a Fidesz kormány egyik első intézkedését, mely visszamenőleg vetette ki a közszolgák 2.000.000 Ft feletti végkielégítésére a 98%-os adóterhet. Az intézkedés az elmúlt időszakban sajnálatosan elszaporodott, sokszor botrányos, a jó erkölcsbe ütköző, és indokolatlan mértékű, de törvényes végkielégítések ellen született. Az elfogadott törvény viszont több szempont miatt is kritikát kapott az alkotmánybíráktól, és egyhangúan, (köztük Stump Istvánnal) elutasították azt. Erre válaszul Lázár János fideszes frakcióvezető bejelentette, kezdeményezi az Alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, melyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből. Ez a felszólalás késztette Budaörs polgármesterét arra, hogy levelét Stumpf Istvánnak megírja, melyet mellékelten közlünk.
Bár az Ön kötődése a Fideszhez az egész ország közvéleménye előtt nyilvánvaló, tisztességes, és egy alkotmánybíróhoz méltó lépésnek tartom, hogy Ön pártkötődése helyett a jog tiszteletét tartotta előbbre valónak, amikor kollégáival együtt megsemmisítette a különadót.
Ön nincs egyszerű helyzetben. Nem irigylem érte. Megítélésem szerint azonban a felelőssége is igen nagy. Az eddig – bármi történt is – evidenciaként kezelt alkotmányos, jogi alapértékeink (melyek megfogalmazásában, kialakításában Ön is és a hajdani Bibó Szakkollégium tagjai is sokat tettek) látványos lebontására és megsemmisítésére irányuló kormányzati törekvések egyre nyilvánvalóbbak.
Mindezekkel szemben sokan, sokféleképpen igyekeznek szót emelni. Meggyőződésem azonban, hogy a mai politikai helyzetben ezek hatása nem lesz túl nagy.
Az Ön személye garancia lehet arra, hogy álláspontját ne lehessen lényegtelen ellenzéki hőbörgésnek tekinteni. Meggyőződésem, hogy a Lázár-féle javaslat olyan támadás a jogállamiság ellen, mellyel szemben jó érzésű közszereplőnek fel kell lépnie. Ez esetben a hallgatás is súlyos felelősség.
Kérem tehát, vesse latba tekintélyét addig, ameddig erre még van mód, mielőtt nem dönt a javaslatról a parlament, melynek súlyos és nehezen megfordítható következményei lehetnek.
Wittinghoff Tamás
Wittinghoff Tamás polgármester személyes véleményét szerettük volna jobban megismerni mi is, ezért megkértük, ossza ezt meg velünk. A felkérésre vonakodva adott választ, mert hivatalosan nem ezekkel a dolgokkal, sokkal inkább az elhúzódó helyi szintű egyeztetések lezárására szeretne koncentrálni, de a levél, és a személyes vélemény kapcsán mégis rendelkezésünkre állt.
- Mielőtt Lázár János felszólalásáról kérdeznénk, szeretnénk megtudni, mi a véleménye a Fidesz által kivetett különadókról? - Amit ezzel a törvénnyel szerettek volna kezelni az valóban felháborító. Az állami cégeknél pár hónapot dolgozó tanácsadók sokmilliós végkielégitése véleményem szerint is elfogadhatatlan. Azt mondják, hogy a fürdővízzel nem szerencsés a csecsemőt is kiönteni, másként fogalmazva, ha egy boltban valaki lop, azt szankcionálni kell, de aki kifizeti az árut, attól nem illendő azt a kijáratnál elvenni. Itt pedig erről van szó. Ha egy tanár 3-4 évtized tisztességes, és igen szerény megélhetést biztosító munkája végén mondjuk igazgatóként nyugdíjba vonul, s a hatályos törvények szerint neki járó juttatások egy részét 98%-os adó sújtja az indokolhatatlan. A törvény ugyanis a jó erkölcsbe ütköző kifizetéseket kívánta megcélozni. Ebben a példában törvények alapján járó juttatást vonnának el. Ez pedig azt jelenti, hogy a juttatásokról szóló törvény ütközik a jó erkölcsbe, ami egyfelől kétséges, másfelől az egyén szempontjából értelmezhetetlen, és súlyosan méltánytalan.
- Milyen érzéseket kelt Önben, az alkotmánybíróság döntése után az alkotmánymódosítási szándék? - Remélem az csak egy vicc, hogy ha nem tetszik a tükör, akkor a megoldás az, ha összetöröm azt. Hozzáteszem, nem rég egészült ki az AB Stumpf Istvánnal, amely komoly meglepetést okozott, hisz politikai elkötelezettsége és szakmai múltja kétségeket ébresztett sokakban. A mostani döntése az AB-nek azonban egyhangú volt Stumpf István különvéleménye pedig tisztességes és figyelemreméltó érveket tartalmazott. A Fidesz mindeddig - helyesen - arról beszélt ellenzékben, hogy lehet véleménye mindenkinek egy-egy döntésről, de jogállamban az AB döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania. Azt nem mondták, hogy kivéve akkor, ha a saját törvényüket semmisíti meg a taláros testület. Alkotmányjogászok egybehangzó véleménye, hogy az alkotmányosság végét jeleni, ha elvonják az AB jogosítványait, s az alkotmányellenes törvényt változatlan formában fogadják el. Ehhez persze nem kell alkotmányjogásznak lenni, ezt a józan ész alapján is könnyen el lehet dönteni. Mindezekkel együtt bízom abban, hogy az Alkotmánybíróság kiüresítésére vonatkozó javaslat nem kormányzati álláspont, hanem egy szerencsétlen képviselői megszólalás volt, és Magyarország nem tér le az alkotmányos, jogállami berendezkedésről.
- Szintén megosztotta a közvéleményt a magánnyudíjpénztáraknak járó befizetések ideiglenes elvonása a pénzintézetektől. - A polgári lét alapja az önrendelkezés. A szocializmus ennek értékeit igyekezett kiölni mind a gyakorlatból, mind a közgondolkodásból. Az a polgár jár el felelősen, aki gondol öreg napjaira is és fontosnak tartja e mellett, hogy az általa létrehozott értékek gyermeki, hozzátartozói számára örökölhetőek legyenek. Eddig erre többféle lehetősége is volt. A mostani döntések nem csak azért veszélyesek, mert a befizetéseinket az állam elvonja, anélkül, hogy tudnánk ennek mi lesz a sorsa, hanem azért is, mert a megrémült pénztártagok észvesztve rohannak majd az "állami gondoskodás felé", elhagyva a pénztárakat, s azok emiatt tönkremennek, s végső soron marad a kizárólagos állami nyugellátás. Az pedig mindig az állam pillanatnyi helyzetétől függ, nem kiszámítható. Nem beszélve arról, hogy minél több lábon áll egy rendszer, annál nagyobb biztonságot jelent. Mindez számomra azt jelzi, hogy a kormány a polgárok pénztári befizetéseiből az államháztartás hiányát igyekszik betömködni, s mivel nem mond semmit arról, milyen biztosítékot kapnak a járulék fizetők, megint azok fizetnek, akik eddig is a legtöbb terhet vállalták, s mellesleg igyekeztek saját maguk lábán állva időskorúkról is gondoskodni.
Hogyan látja, a jelenleg kialakult nyugdíjbiztosítási rendszer megfelelő? Érdemes ezt átalakítani? - A magánnyugdíj pénztári befizetésekhez biztosan nem helyes hozzányúlni, mert szerződésen alapul, s emiatt biztos, hogy alkotmányossági aggályokat is felvet. Szerintem az államháztartás rendszerének, az önkormányzati, kormányzati struktúrának, az egészségügyi reformnak kellett volna jóval nagyobb hangsúlyt kapnia, s ráadásul itt a legpazarlóbb az állam, ezért itt lehet a legtöbb pénzt megspórolni.
Kedves György!
Sem indulat, sem hirtelenség nincs a levelemben. Csupán remény. Egy tisztességes döntés kapcsán a bizonyság, hogy a tisztesség nem politikai hovatartozás kérdése.
Kettőnk közül nem én írok szinte minden nap levelet, megsértve számtalan embert önérzetében.
Az én levelem éppen azért született, mert aggódom a jogállamiság ellen intézett támadás miatt.
E tekintetben osztom az alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos közleményét. Talán ennek nagyobb a súlya az Ön szemében is, ezért érdemes elolvasnia.
Megértem, hogy személyes indulatok vezetik, ez látszik a városháza épületéről, a Főépítészről, a kultúrális ügyeket intéző köztisztviselőkről írt soraiból. Most éppen a Képzőművészeti lektorátust, s az 1.sz iskola bíráló bizottságát vádolja a minálunk.hu oldalain. Gondolom a megfelelő fórumon majd kifejtik Ők is álláspontjukat. Értem, hogy nem vette jónéven, hogy alaptalanul vádolt embereket megvédtem, sajnálom, de ez emberi kötelezettségem.
Az alkotmányosság okán a véleményemet vicc-nek tartja, melyet tiszteletben tartok, bár néhány érv nem ártott volna...
Tisztelt Polgármester úr!
Még mindig nem látja a lényeget! A pályázatok kapcsán törvénysétrtések történtek! Ennek nincs köze az én kizárásomhak! Csak így tudja elképzelni a dolgok menetét? Remélem a megfelelő fórum a Testületi ülés lesz! Az érvekről hamarosan tájékozódhat!
A Képzőművészeti lektorátus nem vádolom! Ez csúsztatás!
Ami az iskola ügyét jelenti, fontosnak tartom hogy a fórum, ahol ezt az álláspontot megválaszolják, az is a minalunk.hu legyen. Nem szeretnénk egyoldalú tájékoztatást adni, reménykedünk a válaszban, amit hasonlóképpen közlünk majd.
Tisztelt Polgármester úr! Még egy megjegyzést hozzá kell tegyek:
"vádolja a minálunk.hu oldalain". A levelem elsőként Önöknek küldtem el! Azért is van így címezve! Tehát nem a Minálunk oldalait használom véleményem kifejtésére, betartom a sorrendet! Sajnálom, hogy az Önkormányzatba beküldött levelem még nem került Önhöz!
Tisztelt Polgármester úr! Ön azt írta nemrég, hogy kiveszett az emberekből a civil kurázsi! Akiben megvan, az meg baj!Igeis sok dologban más a véleményem! De leginkább az zavar, ha jogsértések történnek, merthogy ezeket is a "jogállamiság ellen intézett támadásnak" tartom! Ez is kiválthat személyes indulatot! Azt hiszem nem alaptalanok az észrevételeim! Csupán a törvények betartását várom el - mindenkitől! Valószínűnek tartom, hogy nem kaphatott megfelelő tájékoztatást, mert akkor másként írna a történtekről!
Kedves György!
A hivatalban a törvényességet a jegyző felügyeli. Ez a törvényi kötelezettsége.
Minden (sokszor naponta többet is küld) levelét hozzá küldöm, felkérve, vizsgálja ki, történt-e törvénysértés. Magam a hozzám eljutott első panaszát személyesen kontroláltam, megállapításaim ezen tapasztalatomon nyugszanak. A civil kurázsi nem azt jelenti az én olvasatomban, hogy bárkit alaptalanul megvádolhatunk. Ami a bírálóbizottságot illeti, abban olyan személyek vesznek részt, mint a fidesz helyi elnöke, aki mellesleg Önnek - ha jól tudom - klubtársa a Budaörsi Művészek Egyesületében, s mellesleg önkormányzati képviselő is. Nem látom be, mi okom lenne kételkedni tisztességességében... Mindez bizonyosan azt is garantálja, hogy ha bárki hibázott (remélem, ilyen nem történt), arra hamar fényderül.
üdvözlettel, WT.
Kedves György!
A hivatalban a törvényességet a jegyző felügyeli. Ez a törvényi kötelezettsége.
Minden (sokszor naponta többet is küld) levelét hozzá küldöm, felkérve, vizsgálja ki, történt-e törvénysértés. Magam a hozzám eljutott első panaszát személyesen kontroláltam, megállapításaim ezen tapasztalatomon nyugszanak. A civil kurázsi nem azt jelenti az én olvasatomban, hogy bárkit alaptalanul megvádolhatunk. Ami a bírálóbizottságot illeti, abban olyan személyek vesznek részt, mint a fidesz helyi elnöke, aki mellesleg Önnek - ha jól tudom - klubtársa a Budaörsi Művészek Egyesületében, s mellesleg önkormányzati képviselő is. Nem látom be, mi okom lenne kételkedni tisztességességében... Mindez bizonyosan azt is garantálja, hogy ha bárki hibázott (remélem, ilyen nem történt), arra hamar fényderül.
üdvözlettel, WT.
Tisztelt Wititnghoff Tamás! Az "eseti zsűri" összetételét és döntését annyiban kifogásolom, hogy a Lektorátus szakvéleményében is az szerepel, hogy a pályázat végső döntéshozó szerve a Testület! Tehát mha az eseti zsűri a véleményét kifejezi, akkor is a Testületnek kell kimondani a végső szót! Ez nem történt meg, viszont az "eseti zsűri" döntése után az egész nyilvánosságra került. Nem személy szerinti volt a kifogásom, hanem az elhamarkodott lépések és jogkör túllépések okán, továbbá mindez elkerülhető lett volna, ha megfelelő szakemberek végzik! Feltételezhetően a Jegyző úr vetette le a honlapjukról, gondolom kellő megfontoltság alapján!
Egyébként olyan nyilvánvaló a törvénysértés, hogy ezt bárhogy nézzük, nincs magyarázat rá! Ezt így le merem írni 35 éves szakmai tapasztalat és szakismeret alapján.
Szerintem:
törvényt sértettaz Építész iroda a 2009.i "pályázattal"
(Közterületen vagy önkormányzati tulajdonú épületekben elhelyezett műalkotások és önkormányzati jelképek
A Képző- és Iparművészeti Lektorátus - térítés ellenében - előzetes szakvéleményt biztosít művészeti alkotásoknak közterületen vagy önkormányzati tulajdonú épületben való elhelyezéséhez, áthelyezéséhez vagy lebontásához az 1991. évi XX. törvény 109. § 1. és 2. bekezdése alapján, amely az önkormányzatok számára kötelezővé teszi a szakvélemény kikérését. Ez nem történt meg a pályázat esetében. Mindenki számára ismeretlen módon Egyetlen munkát fogadtak el, az étterem üvegfalaira Szarka Tamás munkáját.
Törvénysértést követett el ..... amikor a jelen pályázat kivitelezésre ajánlott terv alkotói megsértették az anonimitásra vonatkozó kötelezettséget,... ezt senki nem vette észre! Azért ez még jogsértés és a döntés így törvénysértő.
Még egy megjegyzésem lenne: a zsűrizés is felelősségteljes munka, nem csupán egy kipipálandó feladat! Ilyenkor látszik, mennyire kell komolyan venni! Nem vitatom sokak tisztességességét, mint ahogy nem vitatom kollégámét sem! De majd kiderül, hogy kik a felelősök a megtévesztésért, mert kell legyen felelőse! A jóindulat, a jószándék sokszor kevés!
Én pedig óvatosan bánnék a szavakkal.
Megint kijelenti, hogy megtévesztés.
Engem ugyan egy zsűrizésnél, ha az a szakmámba vág nem igen lehetne megtéveszteni, ha igen, az az én felelősségem. De addig, amíg ez nem igazolódik, ez is vádaskodás, vagy már vizsgálat nélkül meglenne az itélet?
Ami pedig az állítólagos törvénysértéseket illeti, a város Jegyzője hivatalból vizsgálja és megválaszolja.
Azért az is érdekes, hogyan lesz egy alkotmányjogi kérdésből egy pályázati ügy, egy pályázó részéről.
Magam ezt itt le is zárnám, mert köze nincs a konkrét témához.
Mindenesetre köszönöm a válaszait! A zsűrizés az én szakmámba is vág, én is fenn vagyok a szakértői listán, függetlenül attól, hogy pályáztam-e vagy sem! Ezért nem tudtak engem megtéveszteni! Ugyanazon a véleményen vagyok, mint ön a felelősség kérdésében!
Tisztelettel MFGY
Tisztelt Polgármester úr! Igérem többet nem fogom zavarni, de még egy megjezést hozzáfűznék az előzőekhez:
Állítólag bíráltam a Lektorátust! Soha nem tettem! A Lektorátus szakértői névsorában a tervezőgrafika fejezet alatt szerepel az én nevem is. Ezért nem outsiderként állok a témához! Ez kötelez is!
A munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg....Igaza van Orbán Viktornak, hogy miért kellene elküldeni végkielégítéssel a tanárt, igazgatót, van helye és feladata a testületben, ha nem is pont abban a körben, melyben volt idáig! És akkor nincs végkielégítés! Ez is egy trükközés forrása!
"Ha egy tanár 3-4 évtized tisztességes, és igen szerény megélhetést biztosító munkája végén mondjuk igazgatóként nyugdíjba vonul" -akkor nem jár végkielégítés!!!!A törvények szerint!!!!
Olvasom egy ideje gyorgy szép számú hozzászólásait, s -eltekintve most az elfogultságától - mindinkább megerősítve látom azt, amit az általánosításról egyébként is gondolok. Azt nevezetesen, hogy butaság. Ha mondjuk felidézem azt, hogy 1998 és 2002 között a Magyar Televízióból fideszes kötődésű (de leginkább egyetlen családhoz kapcsolódó) produkciós cégek kiloptak néhány milliárd forintot, majd aztán létrejött a Helyi Téma nevű, kinézetre újságra hasonlító pártközlöny, akkor butaság lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy minden fideszes lop. Hiszen nem mindegyikük tolvaj, ugye kedves gyorgy.
Laczik Zoltán
Tisztelt Laczik Zoltán! Hozzászólását -többszöri elolvasás után sem értem. Feltételezem azért, mert Ön sem érti, miről írtam! Ki beszél tolvajról? Leveleim lényege, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Várjuk ki a végét! Mondjuk minimum a jegyző úr állásfoglalását!
Bocsánat! Még egy megjegyzésem: tájékozódjon az 1. sz iskola képzőművészeti pályázata körüli történésekről, mert ebben a rovatban csak olyan szinten van említés róla, amit a Polgármester úr is csak részben ismer, de átadta a Jegyző úrnak - állítólag folyik a vizsgálat!
A taxis blokádról: teljesen jogtalan, törvénytelen volt! A háttérben a szoclib állt. Ma is itt vannak képviselőik, részt vevőik! És fikáznak! Közben tönkre tették az országot! A pénzek magánzsebekben landoltak! Igaza van a mostani kormánynak! Akik jogosnak tartják járandóságukat, azok közölség, biztos lesz rá tisztességes megoldás. A többi rabló meg fizesse vissza!
Tehát ismét idézem: "A pénzek magánzsebekben landoltak!...A többi rabló meg fizesse vissza!"
Erre írtam, amit írtam, mert ez egy állandóan visszatérő buta, ócsak sztereotípia, amin jogosan háborodnak fel a 80-90%-ban kispénzű, olkyor szűkölködő baloldali érzelmű emberek, akiket a Fidesz és segédcsapatai jó ideje folyamatosan aláznak sértenek.
Disznóság, ocsmányság, bunkóság!
Laczik Zoltán
"Támadás a jogállamiság ellen! Remélem hogy csak vicc!" Úgy hallom, hogy Polgármester úr fogadja GY.F.-et! Ki ő? Vagy úgy teszem fel a kérdést: két választás eredménye nem elég a népképviselet eldöntésére, az események megértésére? A polgármester is a népképviselet megtestesítője!
Kedves György!
Nem ez az első, s gondolom, nem is az utolsó eset, amikor valótlant állít. Én legalábbis nem tudok arról, hogy kedden vendégem lenne a parlamenti ellenzék bármely tagja. Megjegyzem a demokráciát az különbözteti meg a diktatúrától, hogy ott senkiben nem merülhetnek fel olyan gondolatok, melyek valótlan állításából következnek. Nekem ugyanis bármiféle választási eredményektől függetlenül kötelességem fogadni azt is aki egyetlen szavazatot kapott, s azt is , aki akár az összeset. E tekintetben nekem Bibó alkalmasabb zsinórmérték...
Nocsak-nocsak, a lelkiismeret megszólalt, félő, hogy későn! Mai hír:
Nem lehet európaibb alkotmányt írni a mostaninál! Ezt mondta Győrben, könyve bemutatóján Sólyom László, volt köztársasági elnök. A leköszönt államfő, aki korábban az Alkotmánybíróság első elnöke volt, azt mondta: az alkotmányt jelentősen gyengíti, ha aktuálpolitikai indokok miatt változtatnak rajta.
Sólyom László az alkotmánybíróság jogköreinek tervezett szűkítéséről újságírói kérdésre sem beszélt a könyvbemutatón, korábban azonban Schmitt Pállal folytatott megbeszélésén „aggályosnak” nevezte az alkotmánybíróságra vonatkozó törvénymódosítást, amelyről egyébként hétfőn szavazhat az országgyűlés.
A minálunk.hu portálrendszer pártoktól független média, mely sem egyik, sem másik párt érdekeit nem szeretné kiszolgálni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a pártok, és politikusok véleményei, és közleményei nem kaphatnak helyet oldalainkon, sőt! Fontosnak tartjuk a pártatlan tájékoztatást, és inkább volna pártoskodás, ha egyik vagy másik oldal véleménye kiszorulna az oldalainkról.
A politikai szereplők (önmaguk nevében vállalt) véleményei akkor is helyet kaphatnak oldalainkon, ha azok tartalmával a szerkesztőség tagjai nem értenek egyet, és akkor sem jelenítjük meg másképp, ha azok tartalmával maximálisan egyetértünk, bízva az olvasók értékítéletében.