http://www.minalunk.hu/
2010-10-05 09:09

Képviselő-testületi ülés – Munkával búcsúztak

|
A ciklus utolsó képviselő-testületi ülésén, szeptember 23-án majd’ ötven napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. Köztük olyan fontos témákról is döntöttek, mint például az idősek karácsonyi támogatása, vagy a budaörsi fiatalok első lakáshoz juttatása.
hirdetés
Napirend előtti felszólalásában Wittinghoff Tamás polgármester megköszönte a testület és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak négyéves munkáját. Ugyanezt tette Dr. Szabóné Müller Timea az MSZP, Török István a Fidesz-KDNP, Romsics Sándor a Budaörsi Vállalkozók Egyesülete nevében.

Wittinghoff Tamás kiegészítést fűzött ahhoz a tájékoztatóhoz, amely a panelfelújítás jelenlegi helyzetével foglalkozik. Elmondta, hogy az önkormányzatnak meglehetősen korlátozottak az eszközei, hogy beleszólhasson a kivitelezési folyamatokba, hiszen nem léphet fel a tulajdonosok nevében, és a közös képviselők ügyeibe sem avatkozhat be. Ennek ellenére igyekeznek továbbra is minden segítséget megadni a hivatal dolgozói a felújításhoz.

Sánta Áron, és Filkey Péter (Fidesz-KDNP) néhány olyan utcát említett, ahol sok még a kátyú.
A polgármester megjegyezte, hogy nem volt szerencsés ezt a feladatot a BTG-hez telepíteni, jobb helyen volt a hivatalnál, mert akkor kevesebb fennakadást tapasztaltak.

Romsics Sándor (Budaörsi Vállalkozók Egyesülete) a Budapesti út 71. szám alatti ház felújításának idejét és költségeit sokallotta. Csík Edina főépítész elmondta, hogy műemléki épületről lévén szó, nagyon körültekintően kell eljárni. A munkák minden elemét pályáztatták és odafigyelnek a költségekre is, de egy ilyen ingatlan helyreállítása munkaigényesebb és drágább, mint más épületeké.

Kovács Ida Mária (Budaörsi Vállalkozók Egyesülete) ismét a Fűtőmű melletti sportpályán az ott élőket nyugtalanító állapotokat tette szóvá.

Ritter Imre (Fidesz-KDNP) kérte, hogy a BTG adjon tájékoztatást a lakótelepi fűtéskorszerűsítés utáni számlázási rendszerről.
Dr. Sal Béla, a Budaörsi Településgazdálkodási Kft. műszaki igazgatója válaszában elmondta, hogy a számítási képletek minden lehetséges variációra elkészültek, ezt a hetekben fogják bemutatni a közös képviselőknek.
Wittinghoff Tamás kérte, hogy a fűtésszámlák ügyét ne tegyék kampánytémává, ezt bízzák a BTG-re.

Bíró Gyula ismét sürgette, hogy a buszvégállomás környékén lévő hajléktalanok helyzetét rendezzék valamilyen módon, mert zavarják az ott élők nyugalmát.

Dr. Kisfalvi Péter (MSZP) kérte, hogy pótolják azt a járdaszakaszt, amely a kamaraerdei új körforgalom környékén még hiányzik.

Már az érdemi munka részeként, módosították a város 2010. évi költségvetését. Alapvetően az eddig született pénzügyi döntések a költségvetési rendeletben való átvezetése történik meg ilyenkor.

Ugyancsak módosult a szociális ellátásokról szóló rendelet. Tízezer forintban rögzítették az idősek karácsonyi támogatását. Nem támogatták Szabó Károly (Fidesz-KDNP) módosító javaslatát, aki azt szerette volna elérni, hogy a szociális bizottság elnöke is aláírhassa azt a polgármesteri levelet, amiben értesítik a támogatásról az időseket.

Jóváhagyták a költségvetés féléves teljesítéséről szóló beszámolót. Wittinghoff Tamás szerint a gazdálkodás ez idő alatt kiegyensúlyozott volt.
Ritter Imre (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy részletezőbb lett a költségvetés szerkezete, ami megkönnyítette az ellenőrzést és a takarékoskodást. Soha ennyi beruházás nem volt még a városban, mint amennyi a 2010. évben lesz, ezek volumene megközelíti a tízmilliárdot. Ugyancsak példátlanul jónak nevezte az önkormányzat pénzügyi helyzetét.
A polgármester arra figyelmeztette, hogy kettős beszédet használ. Választási kampánya során korrupcióval és pazarlással vádolja a hivatalt, pénzügyi katasztrófaállapotokat vizionál, itt pedig mindent rendben lévőnek talál.

Elfogadták a Templom tér funkcióbővítő pályázatának akcióterületi tervét. Ez a dokumentum részletezi a megpályázandó programelemeket, amely többek között egy biopiac létesítését, a tér értékvédelmét, térfigyelő kamerák elhelyezését, az Ébner és a Zichy korzók kiépítését tartalmazza.

Egyetértettek a településszerkezeti terv módosításának koncepciójával, és azt továbbtervezésre alkalmasnak tartották.

Hosszas vita után nem fogadták el Mártonffy Miklós szakértőnek, az önkormányzat és közötte létrejövő szerződésével kapcsolatos kifogásait. Ő a Belváros északi részén készülő szabályozási terv módosítása során segíti az ott élőket elképzeléseik megfogalmazásában. Mártonffy azt nehezményezte, hogy szerződésében szerepel egy kitétel, miszerint javaslatai nem sérthetnek magasabb szintű jogszabályokat. A testület nem fogadta el az észrevételeit.

Meghosszabbították a Magyar Posta Zrt-vel a Budaörs Kismartoni u. 45. szám alatti helyiségre kötött bérleti szerződést.

Jóváhagyták a Kassai utca Zombori utca-Iglói köz közötti szakaszának egyirányúsítását.

Tájékoztatót hallgattak meg a budaörsi fiatalok első lakáshoz juttatását célzó program („Fecskeház”) megvalósíthatóságáról, a becsült költségekről és a pályáztatás feltételrendszeréről. Megbízták a polgármestert, hogy készíttesse elő a tervezést.

Elfogadták a Budaörsi Köztemető üzemeltetéséről szóló negyedéves jelentést.

Ugyancsak többségi szavazással hagyták jóvá a Budaörs Város Nyugalmáért Alapítvány közhasznúsági jelentését.

Elfogadták a város közoktatási esélyegyenlőségi programját, amely az előző évinek az aktualizált változata.

Újólag meghosszabbították egy helyi kiadvány támogatási szerződését. A BNNÖ által fenntartott Heimatmuzeum (Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény) kérését teljesítették ezzel.

Az év végéig tartandó városi rendezvények finanszírozásához céltartalékot szabadítottak fel. Ezzel a döntéssel a szükséges pénzösszegek hozzáférhetővé válnak.

Megszüntették az Idősek Karácsonyáért Közalapítványt. Ezt jogszabály írta elő, ugyanis az alapítványnak több éve nincsen külső bevétele, egyedüli forrása az a pénz, amit az önkormányzattól kap. Szabó Károly megjegyezte, hogy ezt a rendeletet is Gyurcsány Ferenc kormánya hozta.
Dr. Szabóné Müller Timea (MSZP) helyeselte a jogszabályt, amely tiszta helyzetet teremtett a közalapítványok átláthatatlan rendszerében. Egyúttal megnyugtatott mindenkit, hogy az Idősek Karácsonyát ugyanúgy megtartják a jövőben is, mint eddig.

Meghosszabbították 2011. december végéig a családi napközik támogatására kötött szerződéseket.

Egyhangúan elfogadták a Budaörsi Kistérség Többcélú Társulásának 2010. évi, eddigi tevékenységéről szóló beszámolót.

Visszavonták a Kőhegy és környezetében lévő utcákra vonatkozó súlykorlátozás szigorítását. Azzal a kitétellel, hogy feleslegesen ne korlátozzanak, de az ott élők biztonságát szem előtt tartva, jelöljenek ki utcákat, ahol közlekedhetnek az építkezések ideje alatt a maximum 15 tonnás nehézgépjárművek.

Elfogadták a Friedmann Vendéglátó Kft közterület-használati kérelmét. Egy a már meglévő vendéglő mellett szeretnének egy 110 négyzetméteres teraszt létesíteni. A szükséges területért bérleti díjat fizetnek.

Jóváhagyta a testület, az együttműködési megállapodást a környező településekkel a Hosszúréti patak vízelvezetési problémáinak közös megoldására.

A testület több kérdésről zárt ülésen határozott.

forrás: budaors.hu

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Díszpolgár-avatás és rendes ülés április 25-én »
  • Képviselő-testületi ülés: Újabb háziorvosi körzetek »
  • Rendes ülés március 28-án »
  • Képviselő-testületi ülés: Megszületett a 2012-es költségvetés »
  • Testületi ülés lesz 2012. február 29-én »
  • Rendkívüli testületi ülés: Zöld út az óvodabővítési pályázatnak »
  • Képviselő-testületi ülés - 2012. január 18. »
  • 2012. első testületi ülése »
  • Képviselő-testületi ülés: Ötvenmilliós pályázati keret a kis- és középvállalkozásoknak »
  • Képviselő-testületi ülés: Jövőre is támogatják a családi napköziket »
  • A képviselőtestület összetétele és elérhetősége a 2010-2014-es önkormányzati ciklusban

    Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, kompenzációs lista)

       +36 20 399 2303  becz.gyorgy@chello.hu


    Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 8. sz. választókerület)

       +36 20 914 6790  biro.gyula@budaors.hu


    Czuczor Gergely (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 3. sz. választókerület)

        +36-20-596-3306 level@czuczorgergely.hu, www.czuczorgergely.hu


    Császárné Kollár Tímea Annamária (Jobbik Magyarországért Mozgalom, kompenzációs lista)

        +36 70 297 0703 csaszarne.kollar.timea@jobbik.hu


    Filkey Péter (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 9. sz. választókerület)

        +36 20 985 7410  filkey.peter@budaors.hu


    Káhn János (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 6. sz. választókerület)

        +36 20 914 9226  kahn.janos@budaors.hu


    Kálóczi Imre (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 2. sz. választókerület)

        +36 20 539 9311  kaloczi.imre@budaors.hu


    Laczik Zoltán (MSZP, kompenzációs lista)

        +36 30 668 6799  laczik.zoltan@budaors.hu


    Leipán Tibor (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 5. sz. választókerület)

        +36 30 210 5011  leipantibor@fidesz.hu


    dr. Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, , kompenzációs lista)

        +36 20 914 9230  ritter.gergely@budaors.hu


    Sánta Áron (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 4. sz. választókerület)

        +36 20 985 7875  santa.aron@budaors.hu


    Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 7. sz. választókerület)

        +36 20 914 9231  stift.nandor@budaors.hu


    Szabó Károly (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 1. sz. választókerület)

        +36 20 985 7632   szabo.karoly@budaors.hu


    Török István (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 10. sz. választókerület)

         +36 20 985 7679  torok.istvan@fidesz.hu


    Wittinghoff Tamás polgármester (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

    polgtit@budaors.hu

     

    A választókerületeket utcák szerinti bontásban itt megtalálják. 

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön