
Nem is tudtam, hogy Budaörs "nagyváros". A mezőny láttán kicsit árnyaltabb lett a kép. A felmérés szerint Budaörs az előkelő 5. helyen végzett a nagyvárosok versenyében. De mi is ez tulajdonképpen? Hogyan lehetne ezen az eredményen javítani?
hirdetés
"Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő immár harmadik alkalommal elkészült kutatásában ismét a legjobban kommunikáló hazai városokat kereste. A három kategóriában kihirdetett eredmény szerint a megyei jogú városok között a tavalyihoz hasonlóan Debrecen, a nagyvárosok között Gödöllő, a kisvárosok körében pedig már harmadik alkalommal Balatonfüred imázsa a legvonzóbb a 2009-es médiamegjelenések alapján" - olvasható a brandtrend.hu oldalán, ahol a következő összesítésben szerepel Budaörs is:
Nem rossz ez a helyezés, azonban a képzeletbeli dobogót reális cél lenne elérni, például a mi kedvenc portálunk segítségével, amelynek lehetőségeit még messze nem aknáztuk ki. Ha Te, kedves olvasó, szeretnél megosztani Budaörssel kapcsolatban hasznos tartalmakat, elküldheted közvetlenül a szerkesztőségünknek emailben, csatlakozhatsz a Facebook közösségünkhöz, és oda is feltölthetsz szöveget, képet, videót, vagy ha nagyon lelkes vagy, akkor jelentkezhetsz szerkesztőnek is. Minálunk.hu
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|