http://www.minalunk.hu/
2010-09-02 17:33

Idesüss Budaörs - így láttuk (+képek és videó)

|

A nyár utolsó szombatján, augusztus 28-án került megrendezésre a már hagyományos Idesüss Budaörs napja. A reggel nem túl biztatóan indult, az eső, hol eleredt, hol megállt, de ennek ellenére a kora reggeli készülődés ezúton sem maradt el. Verőfényes napsütés ugyan nem volt, ennek ellenére nem panaszkodhattunk az időjárásra.
hirdetés

Az események „szokás szerint” a Budaörsi Fúvószenekar ébresztőjével kezdődtek, életet lehelve a még kissé fázó hallgatóságba.

 

A nap folyamán gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt akadt műsor. A gyermekeket bábelőadás, gyermekkoncert és gyermekműsor, míg a felnőtteket többek között Szekeres Adrienn az esti utcabálon Hevesi Imre és a La Bomba zenekar szórakoztatta. Délután Wittinghof Tamás polgármester köszöntötte a budaörsieket.

A Supernem koncert ugyanakkor tartalmát tekintve, már ami a szöveget illeti, nem feltétlenül volt idevaló, mert nemcsak a 18 év alatti, de a fölötti hallgatóság fülét is sérthette. Ennyire mélyre azért ne vigyük a színvonalat legközelebb.

Tűzoltóink az érdeklődőket beültették a létra végén lévő kosárba és megmutatták a főutcát a magasságból. A jövő tűzoltói nagy érdeklődéssel szemlélték az eseményeket.

Akik megéheztek, illetve megszomjaztak, válogathattak a finom falatok és a hideg sörök között. A kirakodóvásárban kedvünkre vásárolhattunk különböző apróságokat, ajándéktárgyakat, de akár termelői mézet, és finom sajtot is.


A kicsiket körhinta várta és az állatsimogatóban találkozhattak kecskével, lámával kismalaccal. Kár, hogy Budaörsön nincs egy kis állatsimogató, ahol a gyerekek test közelben megismerkedhetnének a háztáji állatokkal. Ma már szinte csak a múzeumban találkozni velük, meg a tankönyvekben.

Nagyon jó dolog, hogy véradásra is volt lehetőség, ezt mindenképp támogatni kell minden budaörsi rendezvényen.

 

LE

 

Idesüss Budaörs 2010.

 

Video: Idesüss Budaörs 2010.

Get the Flash Player to see this player.

 

 

 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

Arpi 2010-09-02 11:23:31

A Supernem valóban nem volt szuper. Ha a szervezők ismerték volna a szövegeiket - gondolom - akadt volna szuperebb fellépő.

Programajánló:

További események megtekintése»

Rovat legfrissebb hírei
  • Minna születésnapja »
  • A hét művésze: Dénes Ágnes Dóra festőművész »
  • Újabb musical a Budaörsi Játékszínben »
  • KataPult Zenei Estek »
  • A hét művésze: Votin Dóra festőművész »
  • Zenés esték az Adler Kávéházban: a Halmos trió »
  • Gyerekkoncert, homokfestés, vers és zene »
  • Élő homokfestés a Jmmk-ban »
  • Vándorkiállítás a Heimatmuseumban. »
  • Riport Seregi József szobrászművésszel, a Kőhegyi feszület alkotójával »
  • Legfrissebb képtárak
    „A DUNAMENTI NÉMETSÉG KULTÚRÁJA ÉS TÖRTÉNELME“

    A Heimatmuseum megújult kiállítótermében 2012. január 10-től február 4-ig megtekinthető kiállítás a Dunamenti németség kultúrájába és történelmébe enged betekintést. Feltétlenül ajánljuk nép- és honismeret óra keretében a németül tanuló diákoknak!
    Magyar fordítás is rendelkezésre áll – ezt igény esetén e-mailben is át tudjuk küldeni.

    Szeretettel várunk minden Érdeklődőt!                                                           (Heimatmuseum Budaörs)

    A gyerekkönyvtár és zeneszoba új nyitvatartási rendje
    Megváltozott a gyerekkönyvtár és a zeneszoba nyitvatartása: ezentúl egységesen minden hétköznap 10 órától tartanak nyitva.
    Fiatal színjátszókat vár a Passió Egyesület
    A Budaörsi Passió Egyesület színjátszó csoportja további jelentkezőket vár 8-18 éves korig. Idei tervük egy GODSPELL bemutatása. Művészeti vezető: Hajtó Aurél. Találkozó keddenként 15.30-tól 17.30-ig a Heimatmuseumban. Személyiségfejlesztő foglalkozások, közös színházlátogatások, kirándulások.
    Virtuális séta Budaörs legszebb pontjain
    Nézzék meg és gyönyörködjenek a nagyfelbontású panorámaképekben! A hangszórót is érdemes bekapcsolni. (Készült a Heimatmuseum megbízásából.)
    Virtuális séta indítása itt >>
    Ajánlások

    Ön járt már a Budaörsi Játékszínben?

    Igen, de még egy darabot sem néztem meg.
    Nem, sajnos még nem.
    Igen, de sajnos ritkán van alkalmunk beülni egy-egy előadásra.
    Igen, gyakran, és nagyon szeretem az előadásaikat!

    Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    30 31 01 02 03 04 05
    06 07 08 09 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 01 02 03

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön