http://www.minalunk.hu/
2010-09-01 09:42

A régi pince titkai

|
Még az 1.sz. Templom téri Postahivatal dolgozói közül is csak kevesen tudják, hogy munkahelyük, a régmúltú, sokat megélt épület alatt jókora pincerendszer húzódik.
hirdetés
A mai napig is a „korához képest” kiváló, száraz állapotban lévő, több járatú pince egy része az egykori Zichy kúriával egyidős. „Az 1720-as években már állt Örsön a Zichyek ’váracsszerű’ kastélya.” –olvashatjuk Filipszky István: Nehéz kezdet című kiadványában. Az idei évben megjelent Budaörsi Lexikonban korabeli leírást és alaprajzot találunk a régi és az „újonnan tervezett” pincéről: „A Budaörsön lévő uradalmi nagyház és pince épületének alaprajza. 1773.február.” 1799-es keltezéssel maradtak fenn a Jacob Gföller gödöllői kőművesmester készítette tervrajzok a pince nagyobbításáról, présház, lakóépületek hozzáépítéséről.
 
Szép napokat élt meg a Zichy-kastély, amikor a község az 1880-as években a Korona Uradalomtól megvette az értékes ingatlant, és leányiskola céljára az Irgalmas Nővérek rendelkezésére bocsátotta. Az apácák tantermeket alakítottak ki, létrehozták a zárdájukat és egy kápolnát is berendeztek. Több mint hatvan éven át nevelték a budaörsi lányokat hitre, erkölcsre, tudásra. A második világháború alatt az ódon falak nősikolytól voltak hangosak. Százával menekültek a pincébe, biztonságot remélve, az orosz katonák zaklatása elől a lányok, asszonyok. 1948-ban megtörtént a felekezeti iskolák államosítása. Az épület még egy ideig leányiskolaként működött – sokan még ma is úgy emlegetik, mígnem az 1957-ben a Művelődésügyi Minisztérium kötelezővé tette a koedukációs képzést. Akkor a Fiúiskola lett az 1. számú, a Leányiskola pedig a 2. számú általános tanintézet. Ma a Magyar Posta tulajdona.

Video: A régi pince titkai

Get the Flash Player to see this player.

 
Hogyan emlékeznek vissza a szemtanúk, a túlélők az 1944-45-ös, háborús időkre?
-Az apácáknál kerestünk menedéket- mesélte Laboranovits Mária, aki édesanyjával menekült a katonák elől. - A Leányiskola alatti pincében rengeteg ember zsúfolódott össze: nők, gyerekek, öregek. Talán több mint ezren. A férfiak a fronton harcoltak, mint a mi édesapánk is, akit soha többé nem láttunk. Az oldalszárnyban az apácák egy oltárt állítottak fel. A pincében kút is volt. A hetekig tartó megpróbáltatások alatt ott gyerekek születtek és többen meghaltak…Nekünk a lépcsőn jutott már csak hely. Láttuk, amikor Sík atya az apácanővért védte a katonákkal szemben, és az egyik katona megütötte. Szép Zoltán káplánatya tudott oroszul, beszélt a katonákkal, akik végül is elmentek. Elmondani nem tudom mennyire féltünk, valósággal rettegtünk. Egy másik alkalommal úgy mentettük az életünket, hogy a felnőttek a már meggyengült téglafalat a mai Ébner-köz felé kidöntötték és mindenki szaladt, amerre látott.
-Egy rettegéssel teli éjszaka után már nem éreztük magunkat otthon biztonságban, ezért a Leányiskola pincéjébe menekültünk a kisfiammal és a testvéreimmel. - emlékezett vissza Posch Róza, akit 1946-ban kitelepítettek és napjainkban Nordheimben él - Már nagyon sokan szorongtak ott. Az apácák élelmet osztottak nekünk. Legyen áldott az emlékük is, amiért segítettek mindenkinek, erejükön felül azokban a vészterhes napokban. Jöttek az orosz katonák és asszonyokat kerestek, krumpli hámozáshoz. – Az öregek menjenek! – figyelmeztettek az apácák. De azokat a katonák visszazavarták.. Tisztálkodási lehetőség szinte semmi nem volt. Néhány nap múlva jött egy ember és arról tájékoztatott, hogy Budapesten és a faluban már csend van, haza mehetünk. Örültünk ennek a hírnek, mert féltünk, hogy kitör egy járvány a higiéniai körülmények miatt.
Róza még a sajátjánál is jobban féltette gyermeke, a két éves Jakab életét. A kisfiú felnőtt, ma Heilbronnban él, tíz unokának boldog nagypapája. Régi vágya volt, hogy egyszer láthassa azt a pincét, amiről édesanyja oly sokszor mesélt. Amikor szeptemberben Schmidt Mátyással és Rothausky Józseffel, a Heimatverein képviseletében szülőföldjükön, Budaörsön jártak, alkalom nyílott arra, hogy megnézzék azt a híres pincét. Józsefnek a nővére talált ott menedéket abban a kíméletlen időszakban. –Most már értem, hogyan férhetett itt el annyi ember. – mondta Posch Jakab. Meghatódva járták be, közel 65 év után a járatokat, megtalálták a kút helyét, a szellőzőnyílásokat…
Hálásan mondtak köszönetet az engedélyért Kiss Orsolya Kálmánné intézményvezető-helyettesnek és a postai dolgozóknak a kedvességükért, a segítségnyújtásért.

Steinhauser Klára

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.

Programajánló:

További események megtekintése»

Rovat legfrissebb hírei
  • Szén-monoxid-mérgezés Budaörsön »
  • Rendőrségi felhívás: A fagyhalál megelőzése közös érdek »
  • Sikeres akciót hajtottak végre a polgárőrök »
  • A hétvégétől nehéz időszak vár az utcán élőkre.. »
  • Az „ Idősekért „ kortársképzés »
  • Az „I D Ő S E K É R T” program megnyitója »
  • Beszélgetés dr. Csipler Norberttel, Budaörs újonnan kinevezett rendőrkapitányával »
  • Beszélgetés Márton Júliával (Városi Ifjúsági Klub) »
  • Negyedszázados szolgálat »
  • Gondolatok 2012-re »
  • Legfrissebb képtárak

    "Bobák" kirándulás

    Fotó:veilandgyula
    Támogassuk a menhelyet!
    A budaörsi állatvédők jó szándékú emberek segítségét várják, akik adójuk 1 %-át felajánlják a 18693180-1-13 adószámra, az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete részére.
    Önkéntes segítőket vár a Csiki Pihenőkert
    Önkéntes munkásokat, szponzorokat, adományozókat és csatlakozó szervezeteket is vár a Régiségbúvár Egyesület a Csiki Pihenőkertben megvalósuló határainkon túli magyar egyesületek nyári gyermektáboroztatásához, az Önkéntesség Európai Éve 2011 program keretében.
    Virtuális séta Budaörs legszebb pontjain

    Nézzék meg és gyönyörködjenek a nagyfelbontású panorámaképekben! A hangszórót is érdemes bekapcsolni. (Készült a Heimatmuseum megbízásából.)

    Virtuális séta indítása itt >>

    Ajánlások

    Mi hiányzik legjobban Budaörsről?

    Közösségi terek, parkok
    Szórakozóhely a fiataloknak
    Mozi

    Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    30 31 01 02 03 04 05
    06 07 08 09 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 01 02 03

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön