http://www.minalunk.hu/
2010-08-18 16:51

Az aug.4-i rendkívüli képviselő-testületi ülés történései

|
Nem került le a változtatási tilalom a tiszti-házakról sem
hirdetés
A vállalkozási céltartalék felhasználására kiírt pályázatra beérkezett kérelmekről is döntöttek a képviselők az augusztus 4-én megtartott ülésükön. Első körben mintegy 26 millió forint talált gazdára a százmilliós keretből.


Napirend előtti hozzászólásában Sánta Áron (Fidesz-KDNP) ismét jelezte, hogy a szerviz úton, a Vízművek által kiásott két gödör még mindig nincsen betemetve.

A hivatal részéről válaszoló Zolnai Márton elmondta, hogy nem a Vízművek kötelessége az árok betemetése, hanem a Magyar Aszfalté, ezért ezt a céget sürgetik a befejezés érdekében.



Törőcsik László (Fidesz-KDNP) kérte, hogy az eddigieknél is sűrűbben kaszálják a parlagfüvet.



Dr. Vándor András megköszönte a testületnek a hozzájárulást, hogy a jövő évben Budaörsön rendezhetik meg a Város- és Faluvédők Szövetségének harmincadik találkozóját.



Bíró Gyula a lakótelepi víznyelők takarítását szorgalmazta, ugyanis esős időben képtelenek a csapadék elvezetésére.



Első napirendi pontként módosították a 2010. évi költségvetési rendeletet. Erre az

évközi állami támogatások előirányzatainak emelése, az időközben a költségvetést érintő határozatok rendeletbe foglalása, valamint a saját hatáskörű előirányzat módosítások átvezetése miatt van szükség. A költségvetés kiadási főösszege 23 milliárd 370 millió 647 ezer forint.



Jóváhagyta a testület a Budaörs Frankhegy Településrészi Önkormányzat megalakítására vonatkozó kezdeményezést, amelyet 499 választópolgár írt alá. Ezzel lehetővé válik, hogy az őszi önkormányzati választáson ennek a testületnek az 5 fős tagságáról is lehet szavazni.



Wittinghoff Tamás polgármester kezdeményezte, hogy vonják vissza a Budaörs Belváros északi területre vonatkozó változtatási tilalmat. Megismételte korábbi érveit, miszerint teljesen alaptalan az a félelem, hogy az új szabályozási terv elkészültéig bármi olyan épülhetne a területre, amely zavarná az ott élőket. Ellenben a tilalom teljesen feleslegesen korlátozza a tulajdonhoz fűződő rendelkezési jogot, hiszen fennállása idején a legkisebb változtatást sem lehet végrehajtani az ingatlanokon. Már több megkeresés is érkezett ezzel kapcsolatban olyanoktól, akik sérelmezték, hogy korlátozzák jogaikat, illetve ilyen jellegű hozzászólások hangzottak el a kérdés kapcsán összehívott lakossági fórumon is.

A polgármesteri hivatal szakértői a következőképpen foglalták össze a helyzetet a tárgyalt előterjesztésben:

„A változtatási tilalmat véleményünk szerint nem volt szükséges a tervkészítés időtartamára fenntartani, tekintettel arra, hogy a lakosság által kifogásolt fejlesztéseknek (posta, óvoda, színház) ez nem gátja, és az elfogadott és hatályba lépő szabályozási terv szigorú szabályai sem engedik meg, hogy a területre nem illő, nagy léptékű beépítések valósuljanak meg. A tilalommal csak az ott élők kisebb fejlesztései lehetetlenedtek el, amely be is igazolódott a 2010. július. 27.- én a Budaörs Város Polgármesteri Hivatalában tartott lakossági fórumon, ahol több lakó is jelezte kismértékű fejlesztéseinek a változtatási szándék elrendelése miatti problémáját. Az egyik ilyen konkrét probléma többek között például a tömb keleti felében a 2071/2-; 2071/3-; 2071/4-; 2073- és a 2079 hrsz-ú ingatlanokon található társasház felújítási munkálatainak korlátozása, de néhány kisebb konkrét felújítási eset is elhangzott a lakossági fórumon, amely indokolatlanul akadályoztatva van a tilalom által. Azt is igazolta a lakossági fórum, hogy a szabályozás által érintett tömbök területén állandó lakcímre bejelentett 623 (amiből 487 fő 18 éven felüli) lakó közül csak 59 fő írta ( a területre eső címet megjelölő ) alá a Budaörs az Óvárosért Egyesület 2010 május 3.-án benyújtott a szabályozási terv módosításával kapcsolatos kéréseket az összesen 170 aláíró közül, így a megjelentek közül többen is jelezték, hogy nem ismerik sem a megfogalmazott kéréseket, sem az Egyesület által később benyújtott 11 pontból álló módosító indítványt. Így aggályos, hogy az eddigi beadványok nem a kérdéses tömbökben élő lakosok véleményét tükrözik, a változtatási tilalom elrendelését leginkább a szomszédos utcákban élők indítványozták.\"

A polgármester kérte, hogy legalább olyan területeken, mint például az úgynevezett tiszti házak, és a katonai épülettömb esetében oldják fel a tilalmat, hiszen oda egyszerűen lehetetlen lenne bármit is építeni, mert az ingatlantömb már teljesen beépült.

A testület jobboldali többsége mindkét kérést elutasította.

Ellenben támogatták azt a módosító indítványt, amely kimondja, hogy a színház területén színházat, és nem szórakoztató központot akarnak építeni, illetve az új posta építésénél igyekeznek majd olyan forgalmi rendet kialakítani, ami a legkevésbé zavarja az ott élőket.



Megszavazta a testület, hogy a Budaörs Belváros-Észak szabályozási terv elkészítésénél szakértőként Mártonffy Miklós működjön közre, 600 ezer forint maximális tiszteletdíj ellenében.

A vita kapcsán a polgármester kérte, hogy mindenképpen próbálják meg valamennyi ott élő véleményét kikérni. Ehhez a hivatal minden segítséget megad. Továbbá hiányolta azt a jegyzőkönyvet, amiből kiderül, hogy a szabályozás által érintett térség lakóit képviselő 5 személy legitimitása honnan származik, vagyis kik, mikor, hol és milyen szavazati aránnyal választották meg őket.



Kiválasztotta a testület azt a vállalkozást, amely elkészítheti a CBA elé tervezett, úgynevezett padka-piac utcabútorait. A megbízást a Fémfeldolgozó Bt. nyerte el, 6.8 millió forint értékben.



Többször szerepelt már a képviselő-testület előtt a Fűtőmű melletti foci pálya ügye. Az ott élők folyamatosan panaszkodnak arra, hogy a létesítmény zavarja őket. Az önkormányzat ezért akusztikai méréseket végeztetett a területen. Ennek tapasztalatai alapján úgy döntöttek, hogy a sportpálya északi részén lecserélik a fémből készült labdafogó hálót.



Biztosította a testület azt a 70 millió forintos önrészt, amely egy pályázaton való elinduláshoz szükséges. A Közép-Magyarországi Operatív Program belterületi csapadékvíz elvezetés és gyűjtés című pályázatán további 80 millió forintot nyerhet el az önkormányzat a 81.101 jelű közút és a Budapest-Hegyeshalom vasúti fővonal kereszteződése alatti áteresz átépítésére.



Hozzájárultak a képviselők a polgármesteri hivatal létszámkeretének megemeléséhez. Többek között a Főépítészi Irodának van szüksége egy új munkatársra.



Szeptember 30-ai határidővel, jogutód nélkül megszüntették a TÁMASZ Szociális Gondozási Központot. Pályázaton a Máltai Szeretetszolgálat nyerte el az üzemeltetés jogát, a feladatot október elsejével veszik át.



A képviselő-testület forgalomképtelen törzsvagyonná nyilvánította a Kőhegy területének egy részét, amely az önkormányzat tulajdona, és az 1634/1 helyrajzi számon található.



Zárt ülésen döntöttek a vállalkozási céltartalék felhasználására kiírt pályázatra beérkezett kérelmekről. Első körben mintegy 26 millió forint talált gazdára a százmilliós keretből.
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

Gyulus 2010-08-26 05:18:27

Változtatási tilalom.

Sikerült a tisztelt általunk választott képviselő uraknak a tulajdonjogunkat SÁRBATAPOSNI.
Mi az, hogy a saját tulajdonomat ilyen brutális korlátozás alá helyezik? Nem korszerűsithetem a fűtésemet? Nem újithatom fel a tetőmet? Nem tehetem korszerűbbé, enegriatakarékossá a saját tulajdonú házamat? Hova tartunk a középkorba???
Mind ezt komoly magyarázat nélkül, állitólag 200 aláirással (?) alátámasztva. Az aláirók közül talán 4-5 él a korlátozás alá vont területen.
A tulajdonomat egyszerűen elértéktelenitették, felére csökkent a piaci értéke. 2010-et irunk Tisztelt képviselők.
Biztos van valami a történt dolog mögött, valakinek az érdeke ezt kivánja.
Remélem ebbe beletörik a bicskája a Változtatási tilalom kitalálójának.
Részemről eddig rájuk szavaztam, de a Fidesz ezzel pontott tett az önkormányzati sikereire.
A családom szavazataitól pedig biztosan végleg elesett.

Tisztelt Fideszes urak, nem ezért adtam bizalmat, nem a középkor felé kell haladni.

Remélem az új képviselő testület azonnal feloldja majd ezt a tilalmat, mert ez egyenesen jogellenes és a józan ésszel sem összeegyeztethető.

üdv egy csalódott budaörsi
Gyulus

Rovat legfrissebb hírei
  • Díszpolgár-avatás és rendes ülés április 25-én »
  • Képviselő-testületi ülés: Újabb háziorvosi körzetek »
  • Rendes ülés március 28-án »
  • Képviselő-testületi ülés: Megszületett a 2012-es költségvetés »
  • Testületi ülés lesz 2012. február 29-én »
  • Rendkívüli testületi ülés: Zöld út az óvodabővítési pályázatnak »
  • Képviselő-testületi ülés - 2012. január 18. »
  • 2012. első testületi ülése »
  • Képviselő-testületi ülés: Ötvenmilliós pályázati keret a kis- és középvállalkozásoknak »
  • Képviselő-testületi ülés: Jövőre is támogatják a családi napköziket »
  • A képviselőtestület összetétele és elérhetősége a 2010-2014-es önkormányzati ciklusban

    Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, kompenzációs lista)

       +36 20 399 2303  becz.gyorgy@chello.hu


    Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 8. sz. választókerület)

       +36 20 914 6790  biro.gyula@budaors.hu


    Czuczor Gergely (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 3. sz. választókerület)

        +36-20-596-3306 level@czuczorgergely.hu, www.czuczorgergely.hu


    Császárné Kollár Tímea Annamária (Jobbik Magyarországért Mozgalom, kompenzációs lista)

        +36 70 297 0703 csaszarne.kollar.timea@jobbik.hu


    Filkey Péter (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 9. sz. választókerület)

        +36 20 985 7410  filkey.peter@budaors.hu


    Káhn János (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 6. sz. választókerület)

        +36 20 914 9226  kahn.janos@budaors.hu


    Kálóczi Imre (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 2. sz. választókerület)

        +36 20 539 9311  kaloczi.imre@budaors.hu


    Laczik Zoltán (MSZP, kompenzációs lista)

        +36 30 668 6799  laczik.zoltan@budaors.hu


    Leipán Tibor (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 5. sz. választókerület)

        +36 30 210 5011  leipantibor@fidesz.hu


    dr. Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, , kompenzációs lista)

        +36 20 914 9230  ritter.gergely@budaors.hu


    Sánta Áron (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 4. sz. választókerület)

        +36 20 985 7875  santa.aron@budaors.hu


    Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 7. sz. választókerület)

        +36 20 914 9231  stift.nandor@budaors.hu


    Szabó Károly (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 1. sz. választókerület)

        +36 20 985 7632   szabo.karoly@budaors.hu


    Török István (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 10. sz. választókerület)

         +36 20 985 7679  torok.istvan@fidesz.hu


    Wittinghoff Tamás polgármester (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

    polgtit@budaors.hu

     

    A választókerületeket utcák szerinti bontásban itt megtalálják. 

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön