Tekintse meg az aktuális szám előzetesét oldalainkon.
hirdetés
Önök kérték: változtatási tilalom a belvárosban Miért meszelik el magukat?
Először nem szavazta meg a tilalmat az önkormányzati testület, majd megszavazta. Mindezt júliusban, egyetlen hét leforgása alatt. Így aztán a budaörsi belváros úgynevezett északi területén két évig semmiféle változtatást nem lehet végezni, még egy ablakot sem szabad kicserélni, vagy antennát felszerelni a tetőre. Ráadásul a pályázati lehetőségből is kizárják magukat az ott élők. S mindezt a helybéliek kérték, de legalábbis a szószólóik, néhány városatya aktív támogatásával. De vajon miért korlátozzák magukat önkéntes tilalommal a lakók? Augusztustól új szolgáltató 288-as és 289-es buszok
A képviselő-testület 2010. július 15-ei döntése értelmében augusztus elsejétől új szolgáltató veszi át a BKV-tól a 288-as és 289-es buszok üzemeltetését. Az új üzemeltető a jelenlegi menetrend szerint, de kedvezőbb körülmények között folytatja az utasok szállítását. Az üzemeltető személyében történt változás nem érinti a buszok menetrendjét, és megállóit sem. Az új üzemeltetőt az önkormányzat pályázati úton választotta ki, és 2010. december 31-éig tartó időszakra kötött vele szerződést. A pályázat nyertese, a VT- Transmann Kft., hibrid buszokat fog üzemeltetni, így a változás kedvezőbb lesz utasok és a környéken élők számára.
Budaörsieknek megint féláron Agárdi Pop Strand
Főként a fiatalok, de kisebb számban a középkorosztály tagjai is élvezték, élvezhetik, hogy mint budaörsi lakosok 50 százalékos kedvezménnyel vehettek, vehetnek részt a 33 éves Agárdi Pop Strand rendezvényein. Így az EDDA koncertén, az Irigy hónaljmirigy előadásán, láthatják és hallgathatják Keresztes Ildikót a Rock Banddel, Demjén Ferencet, a Kormoránt és a Tankcsapdát Deák Bill Gyulával és végül az R-Got. (A részletes műsort lásd múlt havi számunkban a 4. oldalon illetve a www.agardipopstrand.hu internetes oldalon!) Ez az idén is – csakúgy, mint tavaly először - a Budaörsi Vállalkozások Egyesületének köszönhető, amelynek tagjai – köztük Romsics Sándor, Budavári György, Lux László, Kalmár Péter, Berger vendéglő, Fapuma büfé, B-Elektronic, Arany kalács pékség, Electro Product, Eurobrill, Venite, Baritone, Kosziba és társa, Kamara Autószerviz, Maxspa Center, P.B.Color festéküzlet - adták össze azt a néhányszáz ezer forintot, amit a popstrand rendezője az együttműködés fejében kért.
Felderíthetetlen építő, agyagos vízzel elöntött szomszédok A hatóság is hiába bírságol?
Amikor országszerte házak dőlnek össze a nagy esőzésektől, talán nem tűnik akkora nagy ügynek, hogy a Holdfény utca és a Szabadság út között egy most épülő társasház – ha úgy tetszik lakópark – kivitelezői úgy végzik a munkájukat, hogy a szomszédos társasház lakásainak a teraszaira és a kertjébe folyamatosan átzúdul az agyagos talaj és csapadék. Ám tegyük hozzá, hogy ez az állapot itt már két éve tart, az építkezés végét pedig még senki nem látja, és az építőt lehetetlen elérni. Pénzkereset nyáron diákoknak Csak diákszövetkezeteken keresztül?
Az általános-, és középiskolákban június 14-én, míg a felsőoktatási intézményekben június végén, illetve augusztus elején kezdődött meg a nyári szünet. Néhány diáknak ez az időszak az éves munka utáni pihenést jelenti, míg másoknak lehetőséget nyújt, hogy tapasztalatot szerezzenek, valamint pénzt keressenek egy kis nyári munkával
Bővebben és további cikkek a Budaörsi Napló augusztusi számában!
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
A budaörsi állatvédők jó szándékú emberek segítségét várják, akik adójuk 1 %-át felajánlják a 18693180-1-13 adószámra, az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete részére.
Önkéntes munkásokat, szponzorokat, adományozókat és csatlakozó szervezeteket is vár a Régiségbúvár Egyesület a Csiki Pihenőkertben megvalósuló határainkon túli magyar egyesületek nyári gyermektáboroztatásához, az Önkéntesség Európai Éve 2011 program keretében.