
A képviselő-testület 2010. július 15-ei döntése értelmében augusztus elsejétől VT- Transmann Kft. veszi át a BKV-tól a 288-as és 289-es buszok üzemeltetését.
A VT-Transman Kft. tulajdonosai a Eurobus Invest Zrt és a Videoton Holding Zrt. A VT-Transman Kft.-t magánszemélyek által létrehozott - a személyszállításban gyakorlattal rendelkező - Kiter Kft., ill. a Videoton Holding Rt. alapította 1998-ban.
"VT-Transman Kft. személyszállítást végez: cégek megrendeléseire menetrendszerű szerződéses járatokat üzemeltet (főként ipari parkokba), illetve alvállalkozói formában részt vesz a menetrendszerinti elővárosi és városi közlekedésben Budapesten,továbá menetrenszerinti helyközi járatokat üzemeltet az Alba Volán Zrt alvállakozójaként . Eseti megrendelésekre különjárati fuvarokat teljesít." - olvasható a cég honlapján Az új üzemeltető a jelenlegi menetrend szerint, de kedvezőbb körülmények között folytatja az utasok szállítását. Az üzemeltető személyében történt változás nem érinti a buszok menetrendjét, és megállóit sem. Az új üzemeltetőt az önkormányzat pályázati úton választotta ki, és 2010. december 31-éig tartó időszakra kötött vele szerződést.
A pályázat nyertese, a VT- Transmann Kft., hibrid buszokat fog üzemeltetni, így a változás kedvezőbb lesz utasok és a környéken élők számára.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|