
Pályázati úton nyerhetik el az önkormányzatok az Értékgazdag Település címet, amelyet a Tájérték Katasztert (TÉKA) gondozó konzorcium hirdetett meg. Az elismeréssel az értékeire, azok megőrzésére, bemutatására, népszerűsítésére, fenntartható hasznosítására gondot fordító településeket jutalmazzák, lélekszám szerint három kategóriában.
A Tájérték Katasztert (TÉKA) létrehozó konzorcium, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat hagyományt kíván teremteni az Értékgazdag Település cím meghirdetésével. A Norvég Alap által támogatott TÉKA-projekt célja egy olyan átfogó, az ország egészét lefedő internetes tájérték-kataszter elkészítése (TÉKA), amely nemcsak a védett kulturális és természeti kincseket tartalmazza, hanem a természetvédelmi és a kulturális örökségvédelmi törvény hatálya alá nem eső, ám a helyi környezetnek mégis fontos részét alkotó tájértékeket is, a kőkeresztektől kezdve a helyi emlékműveken, facsoportokon át a gémeskutakig. Ezek száma jóval meghaladja a jogszabály alapján védett értékekét – ami országosan mintegy 100 ezerre becsülhető –, ám a változó gazdasági környezet és a védelem hiánya miatt ez a szám rohamosan csökken. Az Értékgazdag Település címre pályázó önkormányzatoktól egy max. 5 perces bemutatkozó filmet várnak a szervezők, amelyben kreatív módon adnak számot a település vonzerőiről, értékeiről, az önkormányzat ezek hasznosítására vonatkozó terveiről. Emellett elvárás, hogy a település honlapján mutassa be a település közigazgatási területén található táji értékeket. Ebben egyrészt maga a TÉKA-konzorcium is segítséget tud nyújtani, másrészt ajánlja az önkormányzatok számára, hogy támaszkodjanak az Országos Értékvadászat versenyben (lásd a www.tajertektar.hu) részt vett helybéli csapatok munkájának eredményeire. A harmadik feltétel pedig egy legfeljebb öt oldalas összefoglaló benyújtása arról, hogy hogyan tervezi a település megóvni, fejleszteni, hasznosítani értékeit. Mindehhez javasolt helyi kötődésű, széles körben ismert, közkedvelt, tekintélynek örvendő személyiségek közreműködésének igénybe vétele is. A nyerteseknek három kategóriában ítél díjat a szakmai zsűri: egyrészt a 0-10.000 fős lélekszámú települések, másrészt a 10.000-40.000 fő közötti települések és végül a 40.000 főnél nagyobb lélekszámú települések versenghetnek a kitüntető címért. A díj nyertesei (kategóriánként 1 település) országos médianyilvánosság mellett plakettet és oklevelet kapnak, ünnepélyes keretek között. Emellett jogosulttá válnak a település határán az „Értékgazdag település” tábla elhelyezésére, amely táblának az országosan egyeztetett és elfogadott tervét a TÉKA-konzorcium biztosítja, és a kihelyezésben együttműködik a nyertesekkel. A pályázatok beadásának (feltöltésnek) határideje: 2010. szeptember 13. déli 12 óra. A pályázati kiírás letölthető a www.tajertektar.hu honlapról. Bővebb információ: Nagy Ildikó Emese sajtó- és kommunikációs kapcsolatok TÉKA-projekt 20/411-1989; niemese@mut.hu www.tajertektar.hu
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|