http://www.minalunk.hu/
2010-07-06 09:59

Képviselő-testületi ülés június 23-án

|
Kijelölte a képviselő-testület azt a területet, ahol a budaörsi fiatalok első lakáshoz juttatását segítő, úgynevezett fecskeházak épülhetnek. Arról is döntöttek, hogy nem állítanak Budaörsön Trianon emlékművet.
hirdetés
Napirend előtti hozzászólásában Sánta Áron (Fidesz-KDNP) ismételten kifogásolta a Templom tér környékének közbiztonsági helyzetét.
Káhn János (Fidesz-KDNP) a fedett buszmegállók megépítését sürgette.
Bíró Gyula a Szivárvány utca környékén hiányzó közvilágítás pótlását kérte.
Kovács Ida Mária (Budaörsi Vállalkozók Egyesülete) ugyancsak a közvilágítás ügyében szólalt fel, ő a Fűtőmű melletti parkból hiányolta a lámpatesteket.
Törőcsik László (Fidesz-KDNP) megköszönte, hogy rendbe tették a Tűzkőhegyi árkot és annak környékét.
Dr. Ritter Gergely a rendőrség segítségét kérte a buszvégállomás környékén rendszeressé váló randalírozások megszüntetéséhez.
Takács Viktor (MSZP) arról érdeklődött, hogy mikor kerül sor a lakótelep akadálymentesítésére.
Ritter Imre (Fidesz-KDNP) bejelentette, hogy hamarosan javaslatot tesz a frankhegyi részönkormányzat megalakítására.
Stifft Nándor arról számolt be, hogy a Munkácsi utcában egy eldugult víznyelő okozott gondot a nagy esőzések idején. Kérte a hiba elhárítását.

A képviselők módosították az idei költségvetési rendeletet. Erre az évközi állami támogatások előirányzatainak emelése, az időközben a költségvetést érintő határozatok rendeletbe foglalása, valamint a saját hatáskörű előirányzat módosítások átvezetése miatt volt szükség.

Az Állami Számvevőszék észrevételeit figyelembe véve, kiegészítették a Szervezeti és Működési Szabályzatban az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak jegyzékét.

Nem döntött a testület a településrészi önkormányzati választási eljárás szabályairól szóló rendelet felülvizsgálatáról, mert az előterjesztést a kamaraerdei részönkormányzat is szeretné megtárgyalni.

Nem emelkednek a temetkezéssel kapcsolatos díjak a Budaörsi Köztemetőben – döntött a testület. Egyúttal jóváhagyták köztemető üzemeltetéséről szóló negyedéves jelentést is.

Elfogadták azt a tájékoztatást, amely az iparosított technológiával épült lakóépületek energia- megtakarítást eredményező korszerűsítésének és felújításának támogatására kiírt panelprogram beruházásairól szólt.

A napirendi pont vitája során Romsics Sándor (Budaörsi Vállalkozók Egyesülete) úgy vélte, hogy káosz, a lakók részéről pedig teljes tájékozatlanság jellemzi a panelprogram megvalósítását. Ezt egy társasházi közgyűlésen tett látogatására alapozta.
Wittinghoff Tamás polgármester cáfolta ezt az állítást. Mint mondta, az önkormányzat nagyon sok segítséget nyújt a közös képviselőknek. Bizonyos dolgokat azonban nem tehetett meg helyettük a hivatal. Nem választhatták ki sem a pályázatírókat, sem a kivitelező cégeket. Ritter Imre szerint az utolsó három hónapban már valóban nagyon sokat segített a hivatal a programban résztvevőknek, de ezt már korábban kellett volna elkezdeni.
A polgármester cáfolta ezt, mert mint mondta, első perctől kezdve kaptak segítséget a közös képviselők az önkormányzattól.

Levették a napirendről a 2011. évre vonatkozó beruházási koncepciót. Ritter Imre arra hivatkozott, hogy felelős döntést csak akkor tudnak hozni, ha átfogó tájékoztatást kapnak az önkormányzat pénzügyi helyzetéről.
Dr. Szabóné Müller Timea (MSZP) azt hiányolta, hogy a többségben lévő jobboldal a ciklus kezdete óta nem rendelkezik távlati koncepcióval, így a döntések ad hoc módon születnek. Ráadásul megbénítja a tervezést, hogy a jobboldal lebegteti az úgynevezett német oktatási „giga-projektre” vonatkozó elképzeléseit, nem beszélnek róla nyíltan, viszont gátolják az intézményi felújításokat.
Ritter Imre erre reagálva közölte, hogy a testület még soha nem hozott ennyi koncepcionális döntést, mint ebben a ciklusban.
Romsics Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy idén és jövőre is, három-három és fél milliárd forinttal szűkültek az önkormányzat pénzügyi lehetőségei. Szerinte a következő testület úgyis át fogja írni azt a koncepciót, amit most fogadnának el.
Wittinghoff Tamás úgy vélte, az is a testület felelőssége, hogy a kötelező feladatok teljesítéséhez forrásokat teremtsen. Példaként említette a piaci szektor erősítését és a kistérségi összefogásban rejlő lehetőségek kiaknázását.

Támogatta a testület az önkormányzat fenntartásában működő intézmények 2010. évi jutalomkeretének megemelését.

Hozzájárultak ahhoz, hogy a 0003. számú felnőtt fogorvosi körzetben az ellátást dr.Csíki Péter helyett, július elsejétől, dr. D. Tóth Beatrix lássa el.

Döntött a testület arról, hogy biztosítja a szükséges forrásokat a 20 kilovoltos elektromos vezetékek földkábelbe helyezéséhez.
Ritter Imre emlékeztetett rá, hogy ezt a programot is a jobboldal kezdeményezte, amikor három éve a településen végzett felmérésből kiderült, hogy mintegy 25 kilométernyi elektromos légvezetéket kellene földkábelbe helyezni. Azóta sokat elvégeztek ebből a munkából.
A polgármester szerint ez a tipikus esete a pótcselekvésnek. Luxusnak nevezte, hogy ezt a feladatot a szolgáltató helyett az önkormányzat végzi el súlyos százmilliókért. Ennek a beruházásnak huszadrangú helyen kellene szerepelnie az intézményfejlesztésekhez képest – fogalmazott.

Megszavazták a képviselők az önkormányzati hozzájárulást a Sás utcai önerős lakossági szennyvízcsatorna építéshez.

Úgy döntöttek, nyílt pályázatot hirdetnek az önkormányzat számára szükséges ingatlan értékbecslések elkészítésére.

Eredményt hirdettek abban a pályázatban, amelyen a Templom tér 17. szám alatti helyiséget kívánják orvosi rendelő céljára bérbe adni. A nyílt pályázatot dr. Nagy Zsuzsa nyerte el.

Módosították a BTG szerződését a Városi Uszoda és Sportcsarnok működésével kapcsolatban.

Felszabadították a céltartalékból azt a 101 milliós támogatási összeget, amelyet még korábban a testület szavazott meg a Budaörsi Rendőrkapitányság épületének felújításához.

Ugyancsak jóváhagyták a rendőrkapitányság pótlólagos kérését, amelyben az épületük tetőszigetelésének elvégzéséhez kértek még 4 millió forintot.

A testület úgy döntött, hogy csatlakozik Budaörs is az Európai Autómentes Nap és Európai Mobilitási Hét elnevezésű rendezvényekhez. Az esemény megszervezését 450 ezer forinttal támogatja az önkormányzat. Ezen a napon – szeptember 18-án - lezárják a gépjármű forgalom elől az Ifjúság utcát.

A Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek három millió forintos támogatást szavaztak meg a felszerelésük bővítéséhez.

Elfogadták azt a javaslatot, amely arra irányult, hogy vizsgálják meg a Törökugrató egyes részeinek természeti védetté nyilvánításának lehetőségét.

Megszavazták a képviselők a közoktatási intézmények álláshelybővítési kérelmeit.

Elvi jóváhagyását adta a testület arra a kérésre, hogy az Illyés Gyula Gimnázium melletti területen sítanpálya létesüljön. Amennyiben a piaci szektor részéről megfelelő ajánlat érkezik, annak mérlegelése után születik majd végleges döntés.

Elosztották az a hat millió forintot, amelyet még korábban hagytak jóvá helyi kiadványok támogatására.

Elfogadták azt a jelentést, amely az iskolai és óvodai beiratkozásokról, illetve a túljelentkezések kezeléséről szólt. Hozzájárultak, hogy a maximális létszám fölött, a törvényileg engedélyezett 20 százalékkal több gyerek járhasson az egyes intézményekbe. Ritter Imre részletes kimutatást kért a német nemzetiségi oktatásra jelentkezőkről, illetve a felvettekről.

Továbbra is támogatja az önkormányzat azoknak a budaörsön élő gyerekeknek az oktatását, akik a Csillagösvény Waldorf Iskolába járnak.

Hat budaörsi hátrányos helyzetű gyerek nyaraltatását segíti 150 ezer forinttal az önkormányzat.

Elfogadták a 13. Budaörs Fesztivál beszámolóját és elszámolását. Ritter Imre kifogásolta, hogy a nyomdai költségek nem szerepelnek tételesen.
Úgy döntöttek, hogy a következő évi fesztivált is ugyanaz a vállalkozó szervezheti meg, aki már több mint egy évtizede végzi ezt a feladatot.

A polgármester első félévi munkáját értékelve, háromhavi illetményének megfelelő jutalomban részesítették Wittinghoff Tamást.

Kijelölték azt a területet, ahol budaörsi fiatalok első lakáshoz juttatását segítő, úgynevezett fecskeházak épülhetnek. A testület felkérte a polgármestert, hogy vizsgáltassa meg, mennyi pénzre lenne szükség a terv megvalósításához, illetve milyen forrásból teremthető elő a szükséges összeg.

Heves vitát váltott ki dr. Nagy Tamás előterjesztése, amely „A nemzeti összetartozás melletti tanúságtétel tárgyában hozott törvényben foglaltak alapján” egy trianoni emlékmű létrehozását javasolta Budaörsön. A Fidesz frakcióvezetője eredetileg a Hunyadi parkban kívánta volna elhelyezni az emlékművet, később ő maga módosította a helyszínt a Városháza melletti szökőkút előtti területre.
Kovács Ida Mária szerint az előterjesztőnek nincsen erkölcsi alapja ehhez a javaslathoz, hiszen akkor, amikor a Jobbik, az ő közvetítésével, hasonló kéréssel fordult a testülethez, leszavazta azt.
Nagy Tamás szerint akkor egy pártemlékműről volt szó, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy rá akarták írni a talapzatára: állíttatta a Jobbik. Kampányfogásnak nevezte a korábbi javaslatot.
Wittinghoff Tamás kétségeit fejezte ki, hogy egy emlékmű – mint ahogyan azt az előterjesztés tartalmazza – egyszerre képes kifejezni „a nemzeti összetartozást, a környező országokkal történő párbeszédet, továbbá a trianoni békediktátum máig feldolgozatlan traumáját.”
Vándor András arra hívta fel a figyelmet, hogy a jobboldal már eddig is számtalan nemzeti jelképet kisajátított. Akkor lenne értelme ennek – fogalmazott -, ha az ügyben érzékelhető közmegegyezést tapasztalnánk. Ez azonban nincsen így.
Nagy Tamás úgy vélte, az országgyűlésben 70 százalékos volt a támogatottsága az említett törvénynek, ez szimbolizálja a nemzeti közmegegyezést.
A polgármester szerint már azért sem fogadható el mindenki számára a Trianon emléktörvény szövege, mert az a magyarság legsúlyosabb tragédiájának a békediktátumot nevezte. Úgy vélte, egyáltalán nem helyes a különböző tragédiák között sorrendet felállítani. Hová kellene például eszerint sorolni a II. világháború utáni kitelepítéseket? – tette fel a kérdést. Egyébként mindeddig nem kellett a településeknek parlamenti óhajra különböző emlékműveket emelni – mondta. Majd hozzátette: szeretné, ha ez a jövőben sem lenne így. Emlékeztetett rá, hogy a március 15-i, vagy éppen az 56-os forradalom emlékműveiről itt helyben és teljes egyetértésben döntöttek. Végül a testület többsége elvetette dr. Nagy Tamás javaslatát.

A testület a gépjárművekre vonatkozó súlykorlátozást vezetett be a Kőhegyen és a környékén lévő utcákban. Ideiglenesen felfüggesztik a behajtási engedélyek kiadását, és a határozati javaslatban felsorolt utcákba ezen túl nem hajthatnak be 3 és fél tonnánál nehezebb gépjárművek. Erre azért volt szükség, mert a sorozatos esőzések veszélyessé tehették a területet.

A képviselők nem hagyták jóvá a Városi Uszoda és Sportcsarnok kivitelezését végző ÉPKAR Zrt. többletköltségeinek kifizetésére vonatkozó kérését.


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Díszpolgár-avatás és rendes ülés április 25-én »
  • Képviselő-testületi ülés: Újabb háziorvosi körzetek »
  • Rendes ülés március 28-án »
  • Képviselő-testületi ülés: Megszületett a 2012-es költségvetés »
  • Testületi ülés lesz 2012. február 29-én »
  • Rendkívüli testületi ülés: Zöld út az óvodabővítési pályázatnak »
  • Képviselő-testületi ülés - 2012. január 18. »
  • 2012. első testületi ülése »
  • Képviselő-testületi ülés: Ötvenmilliós pályázati keret a kis- és középvállalkozásoknak »
  • Képviselő-testületi ülés: Jövőre is támogatják a családi napköziket »
  • A képviselőtestület összetétele és elérhetősége a 2010-2014-es önkormányzati ciklusban

    Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, kompenzációs lista)

       +36 20 399 2303  becz.gyorgy@chello.hu


    Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 8. sz. választókerület)

       +36 20 914 6790  biro.gyula@budaors.hu


    Czuczor Gergely (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 3. sz. választókerület)

        +36-20-596-3306 level@czuczorgergely.hu, www.czuczorgergely.hu


    Császárné Kollár Tímea Annamária (Jobbik Magyarországért Mozgalom, kompenzációs lista)

        +36 70 297 0703 csaszarne.kollar.timea@jobbik.hu


    Filkey Péter (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 9. sz. választókerület)

        +36 20 985 7410  filkey.peter@budaors.hu


    Káhn János (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 6. sz. választókerület)

        +36 20 914 9226  kahn.janos@budaors.hu


    Kálóczi Imre (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 2. sz. választókerület)

        +36 20 539 9311  kaloczi.imre@budaors.hu


    Laczik Zoltán (MSZP, kompenzációs lista)

        +36 30 668 6799  laczik.zoltan@budaors.hu


    Leipán Tibor (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 5. sz. választókerület)

        +36 30 210 5011  leipantibor@fidesz.hu


    dr. Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, , kompenzációs lista)

        +36 20 914 9230  ritter.gergely@budaors.hu


    Sánta Áron (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 4. sz. választókerület)

        +36 20 985 7875  santa.aron@budaors.hu


    Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 7. sz. választókerület)

        +36 20 914 9231  stift.nandor@budaors.hu


    Szabó Károly (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 1. sz. választókerület)

        +36 20 985 7632   szabo.karoly@budaors.hu


    Török István (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 10. sz. választókerület)

         +36 20 985 7679  torok.istvan@fidesz.hu


    Wittinghoff Tamás polgármester (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

    polgtit@budaors.hu

     

    A választókerületeket utcák szerinti bontásban itt megtalálják. 

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön