
A lehetőség adott: az a budaörsi vállalkozás, amelyik megfelel a most kiírt pályázat követelményeinek, akár ötmillió forintot is kaphat az önkormányzattól gépek, eszközök beszerzésére, új munkahelyek teremtésére. Wittinghoff Tamás polgármester szerint körülbelül 4500 ilyen cég működik, ám számításaink szerint a százmilliós keretből mintegy 20-25-nek juthat támogatás. Mivel a vállalt feltételeket teljesíteni kell, először mérlegeljük, hogy képesek leszünk-e rá!
- A 100 millió forint, amit erre a célra szándékozik az önkormányzat fordítani, sok is és kevés is. Sok, ha elherdálják, és kevés, ha valóban segíteni kíván a helyi kisvállalkozásokon. Hiszen 20-25 cégnél többnek nem jut belőle, ha a maximum 5 millió forint/céget vesszük figyelembe. Hogyan határozták meg ezt a keretösszeget és az egy főre jutó maximumot? - 2007. december 31-ei hatállyal egy uniós előírás miatt meg kellett szüntetni a kisvállalkozók helyi adókedvezményét. Eddig az időpontig Budaörsön 30 milliós bevételig biztosítottunk adómentességet. Ezt követően merült fel, hogy kompenzáljuk a vállalkozókat. Azért százmillió forint ez az összeg, mert körülbelül ilyen nagyságrendű kedvezménytől esett el ez a kör, összességében. Nehéz megállapítani ilyenkor az ésszerű felső határt. Ha 5 milliónál nagyobb lenne az összeg, akkor tényleg kevesen vehetnék igénybe. Az ötmillió – hozzászámítva az önrészt is – már olyan nagyságrend, amiért tényleg lehet vásárolni egy komolyabb, a termelés javításához szükséges gépet. Egyébként ez tényleg csak a felső határ. Sokan lesznek, akik kevesebbet kérnek majd, így az Ön által becsült 20-25 cégnél jóval többeket érinthet a támogatás. - Hányból hány cég pályázatára számítanak? - Körülbelül 4500 olyan cég működik Budaörsön, amely megfelel a kiírás alapfeltételeinek. Természetesen nem tudtuk megbecsülni, hogy mennyien jelentkeznek ténylegesen. Ez az első alkalom, hogy ilyen típusú pályázatot írtunk ki, a tapasztalatok nyomán a jövőben a feltételeken is változtathatunk, finomíthatjuk azokat. Túljelentkezés esetén akár már ennek a pályázatnak a keretösszege is növelhető, ha a képviselő-testület úgy dönt. - A feltételek kidolgozásánál milyen szempontokat vettek figyelembe? -Megnéztük más városok tapasztalatait, konzultáltunk a helyi vállalkozókkal. Ezek alapján láttuk úgy, hogy az eszközbeszerzés, illetve a munkahelyek megtartását és új munkahelyek teremtését segítő anyagi támogatás jelenthet a válságos időkben érezhető, és hatékony segítséget. - Vissza nem térítendő támogatás lesz csak, vagy lesz esetleg később visszatérítendő is, ami újabb alapot képezhet – a mikrohitelhez hasonlóan – további támogatásokhoz? - Ez a mostani kiírás kizárólag vissza nem térítendő támogatást tartalmaz. Mint említettem, ennek tapasztalatai nyomán gondoljuk majd újra, hogy milyen támogatási megoldásokat alkalmazzunk a jövőben. - Ön szerint a pályázati követelményrendszer mennyire bonyolult például egy uniós kisvállalkozói pályázathoz képest? - Úgy gondolom, hogy a mi pályázatunk jóval egyszerűbb, mint sok uniós kiírás. Ráadásul a beadás időszakában is igyekezni fogunk minden segítséget megadni a pályázóknak. - Meggyőződtek-e arról, hogy ez a pályázat nem sért uniós előírást vagy az esélyegyenlőség elvét? - Természetesen körültekintően jártunk el ebben a kérdésben is. A szövegtervezetet megküldtük a Pénzügyminisztériumnak is, ahol rendkívüli alapossággal ellenőrizték azt. Így hát bízom benne, hogy semmilyen hiba nem csúszott be a kiírásba. - Kik döntenek majd és milyen módon a beérkezett pályázatokról? - A pályázatokat érkezési sorrendben bíráljuk el, hiszen a beadásra június 1. és október 31. között van lehetőség. Aki megfelel a feltételeknek, az megkapja a kívánt összeget mindaddig, amíg nem merül ki a keret. Természetesen a bíráló bizottság alaposan megnézi majd a benyújtott pályaműveket. Három bizottság – a pénzügyi, az integrációs és vállalkozásfejlesztési, valamint a településfejlesztési és vagyongazdálkodási – véleményezi a pályázati anyagokat, de a végső döntés a testület kezében lesz. - Nem merült-e fel, hogy ha a nyertes pályázó nem tudja teljesíteni a vállalt kötelezettségeket és megbukik, akkor éppen az önkormányzat lesz kénytelen ellene felszámolási eljárást indítani? Hogyan kívánja majd az önkormányzat kezelni a nem teljesítőket? - Pontosan ugyanúgy kezeljük a nem teljesítőket, mint ahogyan az más, országos pályázat esetében történne. Ezeket az eljárásokat precízen szabályozzák a törvények. A mi esetünkben könnyebbséget és garanciát jelent, hogy kifizetések csak számlák ellenében történhetnek. Amennyiben később más, vállalt feltételek nem teljesülnek, vissza kell fizetni a támogatást. Ez egyáltalán nem jelent felszámolást, hiszen, ha akad is majd olyan, aki megszegi a vállalt kötelezettségét, lehet, hogy vissza tudja fizetni a pénzt. Természetesen nem erre készülünk. Bízunk benne, hogy a pályázat sikeres lesz, és valódi segítséget nyújt sok helyben működő kisvállalkozásnak. El. E.
Forrás: Budaörsi Napló
(Előzményként figyelmükbe ajánljuk a Budaörsi Napló februári számának a mostanival azonos című cikkét, és a májusi számban megjelent interjút Somogyi Miklós vállalkozási szakértővel.)
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|