http://www.minalunk.hu/
2010-06-07 10:00

Megemlékezés a budaörsi templom mellett a Trianoni békeszerződés 90-ik évfordulójáról

|

Június 4-én, pénteken, a Nemzeti Összetartozás napján a Római-katolikus templom kertjében, Mindszenty József szobra előtt tartottak megemlékezést a Trianoni békeszerződés 90-ik évfordulójáról. A megemlékezésről Wunderlich Gábor videófelvételt készített, melyet most közzé teszünk.
hirdetés
A megemlékezést Kis Csaba káplán nyitotta meg, és köszöntette a történelmi egyházak vezetőit, Budaörs város alpolgármesterét, képviselőit és az egybegyűlteket.

Ezután a házigazda, Varga János plébános mondta el köszöntőjét, melyben többek között kifejtette, hogy Trianonnal kapcsolatban ma is nehezen beszélünk, félve nyúlunk hozzá, pedig az a helyes, hogy ami fáj, azt legyen szabad kimondani, ne kérjünk ehhez engedélyt.

Az egybegyűltek ezután meghallgathatták Mindszenty József bíboros-hercegprimás üzenetét hangfelvételről, majd Grósz András történész elevenítette fel az 1918-1920-as évek történelmi-politikai hátterét.

A megemlékezés koszorúzással zárult. A megemlékezés felvételét megtekinthetik az alábbi videofelvételen.

Video: Nemzeti összetartozás napja - Trianon 90 éves évfordulója

Get the Flash Player to see this player.


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.

Programajánló:

További események megtekintése»

Rovat legfrissebb hírei
  • Szén-monoxid-mérgezés Budaörsön »
  • Rendőrségi felhívás: A fagyhalál megelőzése közös érdek »
  • Sikeres akciót hajtottak végre a polgárőrök »
  • A hétvégétől nehéz időszak vár az utcán élőkre.. »
  • Az „ Idősekért „ kortársképzés »
  • Az „I D Ő S E K É R T” program megnyitója »
  • Beszélgetés dr. Csipler Norberttel, Budaörs újonnan kinevezett rendőrkapitányával »
  • Beszélgetés Márton Júliával (Városi Ifjúsági Klub) »
  • Negyedszázados szolgálat »
  • Gondolatok 2012-re »
  • Legfrissebb képtárak

    "Bobák" kirándulás

    Fotó:veilandgyula
    Támogassuk a menhelyet!
    A budaörsi állatvédők jó szándékú emberek segítségét várják, akik adójuk 1 %-át felajánlják a 18693180-1-13 adószámra, az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete részére.
    Önkéntes segítőket vár a Csiki Pihenőkert
    Önkéntes munkásokat, szponzorokat, adományozókat és csatlakozó szervezeteket is vár a Régiségbúvár Egyesület a Csiki Pihenőkertben megvalósuló határainkon túli magyar egyesületek nyári gyermektáboroztatásához, az Önkéntesség Európai Éve 2011 program keretében.
    Virtuális séta Budaörs legszebb pontjain

    Nézzék meg és gyönyörködjenek a nagyfelbontású panorámaképekben! A hangszórót is érdemes bekapcsolni. (Készült a Heimatmuseum megbízásából.)

    Virtuális séta indítása itt >>

    Ajánlások

    Mi hiányzik legjobban Budaörsről?

    Közösségi terek, parkok
    Szórakozóhely a fiataloknak
    Mozi

    Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    30 31 01 02 03 04 05
    06 07 08 09 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 01 02 03

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön