http://www.minalunk.hu/
2010-05-18 15:55

Amerikában háromszor kap esélyt a vállalkozó

|

Somogyi Miklós a budaörsi központú CHIC Kft. sratégiai igazgatója szerint ha a budaörsi önkormányzat átlátható módon, világosan, egyszerűen, gyorsan adja az összesen 100 millió forintnyi támogatást a helyi kisvállalkozásoknak, akkor az jó, de még így is nagyon kockázatos. Cikkünkben a vállalkozási tanácsadó többek között arra hívja még fel a figyelmet, hogy a rossz helyzetben lévő vállalkozásoknak itt helyben is váltaniuk kell.
hirdetés
- Mit tehet jelenleg egy helyi vállalkozás annak érdekében, hogy túlélje a gazdasági válságot?

- Nem mindegy, hogy milyen vállalkozásról van szó. Nagyon sok függ attól, hogy a vállalkozás, amelyiknek az alkalmazkodásáról beszélünk - hiszen a vállalatnak kell a piachoz alkalmazkodnia, és nem fordítva -, például egy olyan kereskedő, amelyiknek van egy kis boltja és mondjuk az Aldi nyit mellette egy üzletet; vagy egy nagykereskedő, egy szolgáltató vagy egy gyártó. Az előbbi kiskereskedőnek ugyanis nagyon kicsi a mozgástere, míg az utóbbiak esetében van ugyan megoldás, de más és más, mert más kihívásoknak kell megfelelniük. Itt a Budaörsi Ipari és Technológia Parkban (Bitep) azt tapasztaltuk, hogy a válság elején a legtöbben a tartalékaikat kezdték felélni, annak érdekében, hogy megtarthassák az embereiket, legalábbis a cég legjobb munkaerőit, hogy a válság után onnan folytathassák, ahol előtte álltak. A vállalkozások többségében ugyanis komoly érték az ember.

A megoldást keresve a vállalkozások között a szerint is különbséget lehet és kell tenni, hogy kisebb, kvázi családi vállalkozásról van-e szó, amit az működtet, hogy néhány ember meg akar belőle élni. Vagy: úgynevezett innovatív és nagy növekedési képességi vállalkozásokról beszélünk.

- Mi az, hogy nagy növekedési képesség?

- Nagy növekedési képességű mondjuk az az építőipari vállalkozás is, amelyiknek tavaly nem volt munkája, idén van, tehát 50-100%-ot növekszik az árbevétele, de ettől ő még nem biztos, hogy innovatív. A jövőnk szempontjából azok a kis- és középvállalkozások a fontosak, amelyek akár évente több új termékkel, új technológiával tudnak megjelenni a globális piacon. A hazai piac ugyanis kicsi, az igazi innovatív és nagy növekedésű vállalkozások a nemzetközi piacra törekszenek.

- Az összes vállalkozások arányában mennyi tartozik ebbe a kategóriába?

- A működő vállalkozások 2-3 százaléka, tehát Magyarországon néhány ezer vállalat, Budaörsön a mintegy ötezerből húsz-harminc-negyven lehet.

Visszatérve a mit tehetünk a válságban kérdéshez: a kisvállalkozások döntő többsége néhány tucat vevőből él. Az általában is nagyon fontos, hogy velük milyen kapcsolatot épít, rájuk mennyire számíthat, a stabil vevőkör kezelése azonban a válságos időszakban még fontosabb. Ehhez jön az új vevők megszerzése, amihez pedig marketing módszerek kellenek. A marketingben a magyar vállalkozások sajnos gyengék. S bizony az olyan értékesítő, aki mindent el tud adni, olyan ritka mint a fehér holló.

- Budaörsön a vállalkozások helyzete jobb vagy rosszabb, mint az országos átlag?

- Egészen biztos, hogy itt jobbak az arányok, mert Budaörs bármilyen gazdasági tevékenység szempontjából jól ellátott hely. Vannak multik, nagyvállalatok, kis- és középvállalatok, minden szegmens megtalálható. S a város egy logisztikai központ itt Budapest mellett, sőt, közlekedés szempontjából a fővárosinál is jobb helyzetben van. A mi ipari parkunkat is azért szeretik sokan, mert az ország minden részéből meg lehet közelíteni autópályán.

- De ennek ellenére úgy tudom, hogy például itt az ipari parkban is elég súlyos gondokkal küzdenek a vállalkozások a válság következtében…

- Ez igaz. Az például, hogy az építőipar országos szinten nagy mértékben visszaesett, illetve a családi házas építkezés gyakorlatilag leállt az elmúlt évben, nálunk is több vállalkozást érint. Az egyik gázkészülékeket forgalmazó cégtől hallottam, hogy nekik 70%-kal esett vissza a forgalmuk. Ezt elbocsátások nélkül nem lehet túlélni. Tehát vannak különösen rossz helyzetben lévő vállalkozások itt helyben is, és ilyenkor nincs más választás: váltani kell.

- A váltás alatt mitért? Esetleg felszámolást?

- A felszámolástól nagyon óvnék, mert Magyarországon nagyon rossz a kultúrája. Ez esetben nem a tulajdonos dönt az egyes lépésekről, hanem a kijelölt felszámoló. Maga az eljárás sokba kerül és a céget igen alaposan megnézi az adóhatóság is. Az a vállalkozás, amelyiknek nincsenek kifizethetetlen adósságai és úgy jut el a váltás szükségességéhez, válassza inkább a végelszámolást, ezt rendezetten, kulturáltan végre lehet hajtani.

- Mikor célszerű profilváltást végrehajtani és mikor kell teljesen új céget létrehozni?

- Ha egy cégnév nagyon be van vezetve egy adott területen, akkor valószínű, hogy jobb új céget csinálni. Ha ez nem jellemző, akkor át lehet profilozni a régebbi céget is. A lényeg tehát, hogy a piachoz való alkalmazkodást kényszeríti ki a válság, és itt azok vannak előnyben, akik a konjunktúra elején készen állnak valami olyanra, amire a többiek nem. Ekkor két marketing-elv versenyez egymással, az egyik az úgynevezett Kék Óceán, amikor teljesen új területet keresünk arra, hogy megéljen a cég, teljesen új termékkel, technológiával; a másik a Véres Óceán, amikor mástól kell piacot rabolni, úgy, hogy jobb vagyok, olcsóbb vagyok stb. Az új termék kitalálása és bevezetése első hallásra nagy feladatnak tűnik, de a gyakorlatban olykor egészen apró ötleteken múlik. Elég, ha a cég felismeri azt, hogy valamiben hiány van és az erre vonatkozó igényt megpróbálja kielégíteni.

- Mi a véleménye arról a gyakorlatról, amikor a bajba került cég hitelfelvétellel próbálja a válságot túlélni?

- Ismert, hogy ma Magyarországon a vállalkozások többsége alultőkésített. A cégek többségének az önálló vagyona nem elegendő a hitelképességhez. Inkább az a jellemző, hogy a tulajdonosok, bízva a jövőben, a saját magánvagyonukat ajánlják fel hitelfedezetként, és ez életveszélyes, ezt nem ajánlom senkinek. A bankok olyan mértékig biztosítják magukat túl, hogy mindenki bukhat, csak ők nem.

- Ha a hitel nem ajánlható, milyen más módon juthat pénzhez egy finanszírozási gondokkal küszködő vállalkozás? Mert válság idején gondolom az úgynevezett üzleti angyalokra, magánbefektetőkre se lehet számítani.

- De igen, pontosan ilyenkor kezdenek az üzleti angyalok és az egyéb befektetők aktivizálódni, mert ők tudatosan keresik azokat az új termékeket, technológiákat, szolgáltatásokat, amikbe érdemes belerakni a pénzüket, mert ezek a banki hozamnál magasabb megtérüléssel kecsegtetnek.

- És kikben bízhatunk meg?

- A nem felkészült vállalkozó, amikor szembesül azzal, hogy egy befektető mit is szeretne, gyakran csodálkozik rajta, mert akkor derül ki a számára, hogy ez drágább pénz, mint a banki. Vagyis olyanok vágjanak bele üzleti angyal keresésébe, akik 30%-nál magasabb hozamot képesek elérni. Az újdonságok területén van erre reális lehetőség, sőt ott ennél magasabb is elképzelhető. Pontosan ez az, ami mozgatja ezt a piacot, mert a banki megtérülésnél a befektető jóval nagyobb nyereségre tehet szert. Üzleti angyal is többféle van azonban. Az egyik típus mondjuk a „kártyapénzét” adja oda a barátainak, ismerőseinek, mondván, hogy ha lesz belőle valami, akkor jó, ha nem, hát nem. Ebből van természetesen kevés, de ez nem is baj, mert a pénz elúszhat és így senki nem jár jól. Az üzleti angyalok másik típusát azonban érdekli, izgatja az a dolog, amihez a pénzét adja, személyes új kihívást keres, amikor beszáll az ötletgazda mellé, és a saját kapcsolatrendszerét is mozgósítja a sikerért. Ez a befektetői forma az, amelyik ténylegesen élénkíteni tudja a vállalkozásokat. Az üzleti angyalok egyébként jellemzően a néhány millió forinttól százmillióig fektetnek be. A befektetőcégek azonban 100 millió alatt nem igazán szállnak be egy üzletbe, illetve a még komolyabbak egymillió euró alatt nem tehetők érdekeltté. Az ilyen befektető előnye, hogy előre tudni lehet: 3-5 év múlva ki fog szállni a cégből. Igaz, hogy évi 30% feletti hozammal, tehát drága a bevonása, de biztosan nem marad benne hosszú távon a cégben.

- A CHIC Nonprofit Közhasznú Kft.-nél illetve a szorosan hozzá kapcsolódó ValDeal Innovációs Zrt-nél a vállalkozások milyen konkrét segítséget kaphatnak, itt helyben az ipari parkban?

- Az alapvető szolgáltatásaink többek között a pályázatírás, pályázatmenedzsment, vállalati tanácsadás. A tanácsadás egy vállalati átvilágítással kezdődik, ami cégmérettől függően 200-500 ezer forintba kerül. Ám ha ezt nem tudja a jelentkező kifizetni, hiszen bajban van, de az első beszélgetés után látunk benne fantáziát, akkor kérünk átmenetileg néhány százalék üzletrészt, és majd kifizeti a díjunkat, miután egyenesbe jött. Illetve az is előfordul, hogy a tanácsadás díját pályázattal segítünk megszerezni. Még soha senkit nem küldtünk el. Az én szlogenem az, hogy nem ígérek semmit, de azt betartom. Tréfán kívül: ígérni nagyon könnyű, de ígérni csak olyankor szabad, ha úgy látjuk, van reális esély a pályázat sikerességére; vagy olyan a vállalkozás tevékenysége, hogy a kapcsolatrendszerükkel valóban össze tudjuk hozni lehetséges partnerekkel; fejlesztési kapcsolatokat tudunk ajánlani stb. Visszatérve a tevékenységeinkhez: a tanácsadás a partnerkereséssel folytatódik. Ha pedig a cégnek hitelre van szüksége, legalább három ajánlatot adunk, hogy választhasson. A mi legfontosabb küldetésünk azonban, hogy magyar szellemi termékekből nemzetközi sikert kovácsoljunk, azaz a magyar ötletek piacra vezetése.

- Ez majd legyen akár egy újabb cikk önálló témája. Most azonban mást szeretnék kérdezni: hallott-e már arról, hogy a budaörsi önkormányzat 100 millió forinttal kívánja támogatni a helyi kisvállalkozásokat, amire hamarosan pályázatot írnak ki? Mit gondol, ez lehet valós segítség?

- Még nem hallottam róla, ám úgy gondolom, ha átlátható módon csinálják, világosan, egyszerűen, gyorsan, akkor jó. De még így is nagyon kockázatos. Mert lesz vállalkozó, akit ez kisegít, de lesz vállalkozó, aki ettől túlságosan bátor lesz, és azért megy tönkre. Az ilyen programoknál a pénz egy része bizony elmegy a süllyesztőbe, és ennek a kezelése nagyon nehéz. Gondolja el azt a helyzetet, hogy egy vállalkozó ezt igénybe veszi, majd nem tudja a vállalt feltételeket teljesíteni és akkor az önkormányzat lesz kénytelen őt felszámolásba vinni! Ha tehát világos, hogy mire adja az önkormányzat a támogatást és a támogatás segít, akkor ez jó dolog, de a gyakorlatban könnyen az ellenkezője sülhet ki belőle.

- Az előzetes tervekből úgy tudom, hogy hasonlóan a legkedveltebb kisvállalkozói uniós pályázatokhoz, gépbeszerzésre, területfejlesztésre, munkahelyteremtésre lehet majd kérni.

- Ehhez 100 millió forint nagyon kevés. Vállalkozóként 1-2-5 millió forint csak ahhoz elég, hogy egy-egy dolgot elindítson, ha megakad meglökjön. Javasolnám tanulmányozni azt az amerikai gyakorlatot, miszerint egy vállalkozó háromszor kaphat induláskor az ötlete megvalósításához segítséget, és az így kapott alapösszeget szabadon felhasználhatja. A lényeg, hogy kétszer a bukás lehetősége is benne van. Ami korántsem biztos, hogy az illető hibája, hiszen lehet, hogy valami nagyszerű dolgot talált ki, de mire megvalósította, túl lépett rajta a technika. Akkor miért is ne kaphatna egy újabb lehetőséget?

Írta:Eller Erzsébet
Forrás: Budaörsi Napló

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Pénz de honnan? Üzlet a közösség részeként »
  • Május végén Budaörsre látogatnak az MFB Csoport vezető »
  • Eredménytelen bértárgyalások miatt demonstrálnak a Metro dolgozói Budaörsön »
  • Pénz, piac és partnerség - Túlélés és fejlődés a közösség részeként »
  • Új telephely, új munkahelyek Budaörsön »
  • Makkos Albert webináriuma - Devizahitelek »
  • Megvették a Corát »
  • Helyi iparűzési adóelőleg kiegészítése »
  • Plissée Divatszalon Budaörsön »
  • Adventi dekoráció- pályázat helyi kisboltoknak, éttermeknek »
  • Legfrissebb képtárak

    Adventi díszben a budaörsi üzletek

    Nevezze be Ön is cégét, fényképezze le feldíszített üzlethelyiségét, portálját, vagy kihelyezett dekorációját, és nyerjen hirdetési lehetőséget a minálunk.hu oldalain, vagy nyerje meg a Plissée Divatszalon felajánlását. Nem kell mást tennie, csak küldje el fényképét és a bolt elérhetőségeit a budaors@minalunk.hu címre. Pályázatunkat a Templom téri Kreatív Kuckó Kreatív Bolt is támogatja.
    Ajánlások

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön