http://www.minalunk.hu/
2010-01-07 19:39

Testületi ülés: csak két forinttal emelkedik jövőre a vízdíj

|
Elbírálták a képviselők az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújításának támogatására benyújtott újabb pályázatokat, így ismét hat társasház kap önkormányzati támogatást az épületek megújításához.
hirdetés
Módosították a város 2009. évi költségvetését, egyúttal elfogadták a 2010. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletet. Ez utóbbira azért volt szükség, mert ez adja meg a jogi felhatalmazást a pénzfelhasználáshoz mindaddig, amíg a testület megalkotja az új költségvetést.

Hosszas vitát követően elvetették az építményadóról szóló rendelet módosítását. Wittinghoff Tamás polgármester indoklása szerint a változtatásra azért lett volna szükség, hogy azt a pénzt, amelyet a januárban életbelépő vagyonadóra kötelezettek befizetnek az államnak, itt lehetne tartani a településen. A jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy valamivel több építményadó megfizetése esetén mentesülhetnének az adóalanyok a vagyonadó befizetése alól. Vagyis számukra mindegy lenne, hogy milyen jogcímen fizetik ki ugyanazt az összegű adót, a városnak viszont nem közömbös, hogy itt marad-e az éves szinten 75 millió forintra becsült összeg vagy nem. Ezt az új adónemet egyébként csak a legtehetősebb budaörsieknek kell majd fizetniük.
Romsics Sándor (Budaörsi Vállalkozók Egyesülete) úgy érvelt, hogy tudomása szerint a Fidesz, hatalomra kerülése esetén eltörli ezt az adónemet. A megemelt helyi adó viszont érvényben maradna.
Az első félévben akkor is élni fog ez az új adónem – reagált erre a felvetésre a polgármester, hozzátéve, hogy a helyi adórendeletet viszont bármikor módosíthatják.
Nagy Tamás (Fidesz-KDNP) felvetette, hogy abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság eltörli az új adónemet, akkor az állam visszafizeti az érintetteknek az addig befizetett pénzt. Egyébként pedig a Fidesz ellenez mindenféle adóemelést, így ezt sem szavazza meg.
A polgármester nem látta reálisnak, hogy az Alkotmánybíróság eltörölné ezt az adónemet.

Csak két forinttal emelkedik jövőre a lakossági ivóvízdíj köbmétere – döntött a testület. Ez alapján az eddigi 152 Ft/köbméter helyett 154 forintot kell fizetni. A közületi fogyasztók vízdíja pedig 364 Ft/köbméterről 375 forintra emelkedik.

Nem módosították a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló rendeletet. Ez a változtatás azt tette volna lehetővé, hogy a lakótelep felújításán dolgozó cégek kedvezményt kaphassanak a közterület használatért. Ezt azonban valamennyi politikai oldal képviselője indokolatlannak tartotta.

Jóváhagyták a budaörsi csatornaközmű 2010. évi felújítási és rekonstrukciós tervét.

Elfogadták a Templom tér és környékének megújulását előkészítő és szakmailag megalapozó Előzetes Akcióterületi Tervet.

A jövő évben 80 millió forintot fordít az önkormányzat a Frank-hegy fejlesztését célzó tervek elkészítésére.

Mindkét oldal megszavazta Budaörs Város Gazdasági Programját, amely a 2009 és 2014 közötti időszakra vonatkozik.

Hosszas vita után egyetértés alakult ki az 1. sz. Általános Iskola költözése nyomán megürülő Esze Tamás utcai épület ideiglenes hasznosításáról. Mindenki egyetértett abban, hogy a tornatermet és néhány tantermet a Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda használjon. Nézetkülönbség abban volt, hogy ki üzemeltesse az épületet, illetve kinek a kezelésébe kerüljön. Végül úgy határoztak, hogy a következő ülésre új előterjesztés készül az addigi tapasztalatok és vizsgálatok alapján, addig pedig továbbra is 1. számú iskola személyzete üzemelteti az épületet.

Támogatták, hogy a Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda dolgozói számára biztosítják a cafeteriát.

Mindenki megszavazta a képviselő-testület jövő évi munkatervét, amely alapvetően azt tartalmazza, hogy melyik napokon lesznek a testületi ülések.

Egy fővel megemelték a Polgármesteri Hivatal létszámkeretét, amelyet a megnövekedett beruházási feladatok tettek szükségessé.

Az önkormányzat is pályázik arra a lehetőségre, amely alapján, állami támogatással, 10 településőrt foglalkoztathatnak a jövőre a városban. A településőrök a közterület-felügyelők munkáját segítik, és az önkormányzat alkalmazásában állnak majd.

Ezzel egyidejűleg döntöttek arról is, hogy a helyi polgárőrök megkapják az idei 10 milliós támogatás utolsó, 3 milliós hányadát. Ez a pénz a Budaörsi Polgárőr Kiemelten Közhasznú Egyesületet illeti.

Szintén mindenki támogatta, hogy jövőre is kapják meg a budaörsi közalkalmazottak, illetve a nem önkormányzati fenntartású, de közfeladatot ellátó intézmények alkalmazottai azt a kereset kiegészítést, amely korábban Budaörs pótlék néven volt ismeretes.

Elfogadták a Városi Uszoda és Sportcsarnok üzemeltetésére a BTG Kft-vel kötendő bérleti, szolgáltatásvásárlási és támogatási szerződéseket. Ez alapján, kétféle jogcímen 21 millió 210 ezer, illetve 252 millió 340 ezer forint plusz ÁFA összeg illeti meg jövőre a BTG-t.

Felhatalmazták a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a Budaörsi Egészségügyi Központ vezetőjével, ugyanis az egyik most megürülő üzlethelyiség alkalmasnak tűnik gyógytorna és fizikoterápiás célokra.

Elbírálta a testület az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújításának támogatására benyújtott pályázatokat. A döntés alapján támogatták a Budaörs, Ifjúság utca 10-20.; a Szivárvány utca 14-24.; a Patkó utca 7.; a Lévai utca 17-27.; a Lévai utca 29.; és a Lévai utca 33. szám alatti társasházak kérelmét. Hogy pontosan mekkora összeget kapnak majd, az attól is függ, hogy az állami pályázat melyik fajtáját nyerik el. Ebben a támogatási konstrukcióban a felújítás forrásai az állami, az önkormányzati és saját erő egy-egy harmados részéből állnak össze.

Jóváhagyták a 2009. évi Budaörs Fesztivál elszámolását, illetve megszavaztak 7.2 millió forintot a jövő évi rendezvény támogatására. A testület hozzájárult, hogy 2010-ben, még pályáztatás nélkül, a Mandel Produkciós Kft. legyen az esemény szervezője, de a következő évben már nyílt pályázatot írnak ki.

A budaörsi hajléktalanok ellátását is végző Menedék Alapítvány kérésére, 270 ezer 500 forintos rendkívüli támogatást szavazott meg a testület számukra.

Folytatódhatnak a kisgyermekek körében végzett ételallergia szűrővizsgálatok. Erre a célra 1.2 millió forintot különítettek el.

Meghatározta a testület a Polgármesteri Hivatal 2010. évi egyéni teljesítménykövetelményeinek alapját képező kiemelt célokat.

Megszavazta a képviselők többsége a polgármester jutalmát, illetve a költségtérítésének 10 százalékos emelését. A szavazásban sem a polgármester, sem az alpolgármester nem vett
részt érintettség okán.

Felhatalmazták Wittinghoff Tamást, hogy folytasson le egyeztető tárgyalásokat annak megállapítása céljából, hogy milyen műszaki megoldások szükségesek a Frankhegy vízellátásának biztosításához.

Úgy döntött a képviselő-testület, hogy tartósan leköti azt a mintegy 780 millió forintot, amely az uszoda-sportcsarnok beruházás kapcsán a CIB Faktor Zrt felé fennálló vitatott tartozásból keletkezett.

Jóváhagyták a Magyar Posta Zrt-vel kötendő adásvétellel vegyes csereszerződést. Ez az előfeltétele annak, hogy Budaörsön egy az igényeknek megfelelőbb modernebb és nagyobb postahivatal létesüljön. A volt leányiskola épületét pedig más célra hasznosíthassa a város.

Az önkormányzat 15 milliós kamatmentes kölcsönt nyújt az egyik testvértelepülésnek, Kisújfalunak. Az összegre azért van szükségük, hogy sikeresen befejezhessenek egy európai uniós pályázatot. A kölcsönt 2011 végéig fizetik vissza.

Támogatták az Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI részvételét egy energia-megtakarítást célzó pályázaton. A szükséges önrészt elkülönítik a város költségvetésében.

Sikerült kiválasztani azt a helyszínt, ahol hulladékudvar és hulladék-átrakó állomás létesíthető. A tervek szerint e létesítmények mellé települ majd át a BTG Kft is.


Forrás: budaors.hu











Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Díszpolgár-avatás és rendes ülés április 25-én »
  • Képviselő-testületi ülés: Újabb háziorvosi körzetek »
  • Rendes ülés március 28-án »
  • Képviselő-testületi ülés: Megszületett a 2012-es költségvetés »
  • Testületi ülés lesz 2012. február 29-én »
  • Rendkívüli testületi ülés: Zöld út az óvodabővítési pályázatnak »
  • Képviselő-testületi ülés - 2012. január 18. »
  • 2012. első testületi ülése »
  • Képviselő-testületi ülés: Ötvenmilliós pályázati keret a kis- és középvállalkozásoknak »
  • Képviselő-testületi ülés: Jövőre is támogatják a családi napköziket »
  • A képviselőtestület összetétele és elérhetősége a 2010-2014-es önkormányzati ciklusban

    Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, kompenzációs lista)

       +36 20 399 2303  becz.gyorgy@chello.hu


    Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 8. sz. választókerület)

       +36 20 914 6790  biro.gyula@budaors.hu


    Czuczor Gergely (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 3. sz. választókerület)

        +36-20-596-3306 level@czuczorgergely.hu, www.czuczorgergely.hu


    Császárné Kollár Tímea Annamária (Jobbik Magyarországért Mozgalom, kompenzációs lista)

        +36 70 297 0703 csaszarne.kollar.timea@jobbik.hu


    Filkey Péter (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 9. sz. választókerület)

        +36 20 985 7410  filkey.peter@budaors.hu


    Káhn János (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 6. sz. választókerület)

        +36 20 914 9226  kahn.janos@budaors.hu


    Kálóczi Imre (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 2. sz. választókerület)

        +36 20 539 9311  kaloczi.imre@budaors.hu


    Laczik Zoltán (MSZP, kompenzációs lista)

        +36 30 668 6799  laczik.zoltan@budaors.hu


    Leipán Tibor (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 5. sz. választókerület)

        +36 30 210 5011  leipantibor@fidesz.hu


    dr. Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, , kompenzációs lista)

        +36 20 914 9230  ritter.gergely@budaors.hu


    Sánta Áron (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 4. sz. választókerület)

        +36 20 985 7875  santa.aron@budaors.hu


    Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 7. sz. választókerület)

        +36 20 914 9231  stift.nandor@budaors.hu


    Szabó Károly (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 1. sz. választókerület)

        +36 20 985 7632   szabo.karoly@budaors.hu


    Török István (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 10. sz. választókerület)

         +36 20 985 7679  torok.istvan@fidesz.hu


    Wittinghoff Tamás polgármester (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

    polgtit@budaors.hu

     

    A választókerületeket utcák szerinti bontásban itt megtalálják.