
Az ambuláns és az egynapos sebészet egyre elterjedtebb világszerte. Az Egyesült Államokban például az összes műtéti beavatkozás több mint kétharmadát így végzik, Nagy-Britanniában és a skandináv országban pedig a nyolcvan százalékot is eléri ez az arány. Magyarország ehhez képest lemaradásban van, a fejlődés mégis dinamikusnak tekinthető. Míg 2004-ben csupán az erre alkalmas betegek közel ötödét, addig a tavalyi évben már harminchét százalékát gyógyították ebben az ellátási formában.
hirdetés
Az elmúlt években számos kórház, szakrendelő tért át vagy szerzett jogosultságot az egynapos sebészetre; tervezett műtétekről lévén szó, a több napos kórházi fekvőbeteg kezelést helyettesítik, váltják ki. A beavatkozást követően a beteg néhány órás szakfelügyeletet kap. Bár a megfigyelési idő átcsúszhat a következő napra, a kórházi tartózkodás azonban nem haladja meg a huszonnégy órát. Ezzel szemben az ambuláns beavatkozásnál - például a bőrfüggelékek, hegek kimetszése, fertőzött sebek ellátása, körömeltávolítás, kisebb plasztikai korrekciók, a tetoválás eltávolítás - a páciens csupán rövid megfigyelése szükséges, szinte azonnal hazaengedhető. Az ambuláns és egynapos sebészeti beavatkozások színvonala nem maradhat el a hagyományos kórházi ellátásétól. \"Amennyiben egy betegség kezelésében több hasonlóan hatékony módszer, vagy ellátási forma közül választhatnak, mindig a biztonságosabb, kisebb kockázattal járó beavatkozást kell előnyben részesíteni\" - magyarázza Gamal Eldin Mohamed, a Multidiszciplinális Egynapos Sebészeti Társaság (MEST) főtitkára. Majd hangsúlyozza: az egynapos sebészet kereteiben kizárólag a jó állapotú, önellátó betegek kezelhetők. Ráadásul a beteg írásban és szóban is felvilágosítást kap a kezelés menetéről, lehetséges szövődményeiről, így a műtét csak a páciens, vagy törvényes képviselője beleegyezésével végezhető el. A beavatkozást minden alkalommal részletes – a hagyományos laborvizsgálatokat is magában foglaló – belgyógyászati és aneszteziólógiai vizsgálat előzi meg. Ezek segítségével feltérképezhetők, kiszűrhetők mindazok az instabil krónikus megbetegedések – például rejtett cukorbetegség, magas vérnyomás, véralvadási zavarok, kóros elhízás –, amelyek ellenjavallottá tehetik az egynapos műtét lehetőségét. Gamal doktor szerint a két óránál hosszabb, vagy komoly testüreg megnyitással, vérátömlesztéssel, a súlyos fájdalommal járó operációknál sem ajánlott ez a beavatkozási forma. A pontos kórtörténet mindig tartalmazza a korábbi betegségeket, műtéteket, illetve azok esetleges szövődményeit, az ezekhez kapcsolódó leletek értékelését. Az altatásban végzett vagy a hosszabb, bonyolultabb műtétetek után a beteget ébredő-megfigyelő szobába helyezik. A páciens hazabocsátásáról, éjszakai megfigyeléséről, esetleg kórházi elhelyezéséről pedig értékelő vizit dönt. Az egynapos sebészeti beavatkozás fontos alapfeltétele még, hogy az érintett lakásviszonyai, higiéniás körülményei megfelelőek legyenek, az egészségügyi intézmény személygépkocsival vagy mentővel a beteg lakóhelyétől fél órán belül elérhető, megközelíthető legyen. Fontos, hogy a pácienst el lehessen érni telefonon, hogy probléma esetén bármikor kapcsolatba léphessen orvosával. Ugyanakkor csak kísérővel érkezhet és távozhat, illetve a műtétet követő két napban elengedhetetlen, hogy legyen valaki mellette. Mindössze huszonhárom óra alatt zajlik le mindaz, ami egy fekvőbeteg intézményben általában két-három napot vesz igénybe. Az érintettnek nem kell hosszabb időre elszakadnia a családjától, ezért nem okoz komoly pszichés megterhelést, jóval kisebb a kórházi fertőzések kockázata, gyorsabban térhet vissza a munkába, rövidebb a táppénzes idő. Költséghatékony, mivel csökkenthető a kórház fix kiadása, növekszik a műtéti kapacitás, nem kell hosszú várakozási idővel számolni – sorolja az ellátás előnyeit az elmúlt évek tapasztalatai alapján Gamal Eldin Mohamed. A főtitkár egyúttal kiemeli, hogy az úgynevezett minimál invazív, (videó endoszkópos, laparoszkópiás) műtéti eljárásoknak köszönhetően a kezelés és a lábadozás ideje jelentősen lerövidül. A nagyobb rizikóval és traumával járó hagyományos feltárással szemben e beavatkozások kevesebb szövődménnyel, kisebb megterheléssel járnak. Az endoszkópot a természetes testüreg nyílásokon keresztül vezetik fel, a műszer segítségével az orvosi eszközök a test szinte bármely részébe eljuttathatók. Rendkívül széles körben alkalmazható így például a szemészetben, az idegsebészetben, a fül-orr gégészetben, a nőgyógyászatban, az urológiában, a szív-érsebészetben, a traumatológiában. A laparoszkópiás műtéti technika pedig apró, „kulcslyuk metszésen” keresztül ad képet hasüregről. Az eljárás kevesebb vérzéssel, fájdalommal, komplikációval párosul, gyorsabb a sebgyógyulás. Egyebek között az epehólyag eltávolításánál, sérv és vastagbélműtéteknél hatékony módszer – fűzi hozzá a szakember. Itthon a legnépszerűbb, a leggyakrabban igénybe vett egynapos beavatkozások közé tartoznak az általános sebészeti műtétek, például visszér, sérv, aranyér, kisebb csont és kézműtétek, bőrelváltozások eltávolítása. A nőgyógyászati operációk közül a méhszájon végzett műtétek, a rendellenes vérzés miatti küretek, egyes hüvelyplasztikák, szeméremtest műtétek. A szemészeti beavatkozásoknál pedig a szemhéj, zöld, szürke-hályog műtétek, látás, kancsalság korrekciók. Az ambuláns és egy napos sebészeti eljárások jelentősebb része, csaknem háromszáz beavatkozás a társadalombiztosítás terhére történik. Az OEP által finanszírozott sebészeti ellátások érvényes társadalombiztosítási kártyával, beutalóval, szakorvosi javaslatra vehetők igénybe. Az elmúlt években folyamatosan bővült a műtéti szolgáltatások köre, ám ez kórházanként eltérő lehet, így erről érdemes előre tájékozódni. forrás: Magyar Egynapos Sebészeti Társaság
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|