A január 31-re összehívott rendkívüli testületi ülésen többek között arról is döntöttek, hogy jogszabályi változások miatt csökken a csatornaszolgáltatási díj a városban. A kisebbségi önkormányzatok ügyét levették a napirendről.
A testület egyhangúan elutasította azt a kormányzati elképzelést, amely szerint az újonnan megalakított járás székhelye Budakeszi lenne. Csenger-Zalán Zsolt is felszólalt.
Január 18-án ülnek össze először Budaörs önkormányzati képviselői, hogy többek között a járásokról, a szennyvízprojektről, a kisebbségi önkormányzatokról és 2012. munkatervéről tanácskozzanak.
tovább »
A helyi iparűzési adó mértékét 1.9 százalékról két százalékra emelte a testület a december 15-én tartott ülésén. Néhány százalékkal növekszik jövőre a lakossági vízdíj, a szemétdíj pedig átlagosan havi 500 forinttal. A Jókai Mór Művelődési Központ új vezetője Simon Erika.
tovább »
A november 30-án tartott ülésén elfogadta a testület a budaörsi csatorna közművek 2012-es felújítási és rekonstrukciós tervét. A következő évben bruttó 246 millió forintot fordíthatnak erre a célra. Arról is döntöttek, hogy Budaörsön nem emelkednek a temetkezési díjak. Háromhónapnyi illetményét megkapta a polgármester jutalmul, a Várofejlesztő Kft. tanulmányok kidolgozására kapott pénzt.
Leipán Tibort valamennyi bizottsági és felügyelő bizottsági tisztségéből visszahívták. Tanulmányok elkészítésére kérték fel a Városfejlesztő Kft-t, ezzel is bővítve hatáskörét. Pályázatot írtak ki a Jókai Mór Művelődési Központ intézményvezetői posztjára. Na meg a legfontosabb: a felnőtt játszótér! A hivatal összefoglalóját közöljük.
tovább »
A parkolásra használható területek rendeletének előkészítése, a város gazdasági programjának véleményezése, a termálvízkincs és a szilvás hasznosításának kidolgozása: ez mind a Budaörsi Városfejlesztő Kft feladata lesz a jövőben.
tovább »
Budaörs gazdasági programja, a várakozási területek szabályozása, új kamaraerdei vezető megválasztása, ifjúságpolitikai koncepció és még sok más téma szerepel a képviselők asztalán.
tovább »
Elfogadták a város sportkoncepcióját és arról is döntöttek az augusztus 24-én megtartott rendkívüli testületi ülésen, hogyan tudná Budaörs kiaknázni azt a cégeknek nyújtott társasági adókedvezményt, amellyel a látvány-csapatsportokat támogathatják.
tovább »
Ha nem veszik le a napirendről, szó lesz az I. Iskola igazgatóváltásáról, az intézmények kistérségbe adásáról és a budaörsi sportkoncepcióról is.
tovább »
Minden szükséges döntést meghozott a képviselő-testület amely ahhoz kellett, hogy a kistérségi településeken újra tárgyalják Budaörs kérését, miszerint oktatási intézményeit kistérségi fenntartásba szeretné adni. Nem tárgyalták viszont az alpolgármesteri kabinet kérdését, ahogy Leipan Tibor beadványa sem került napirendre az 1.sz iskola intézményvezetői pályázatával kapcsolatban. Hivatali összefoglaló.
tovább »
Dr. Molnár Gábor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) és Török István (Fidesz-KDNP) személyében két alpolgármestert választott a képviselő-testület a július 7-én tartott rendkívüli ülésén
tovább »
Török István (FIDESZ) és Molnár Gábor (BFE) kerültek megválasztásra alpolgármesternek a július 7-i rendkívüli testületi ülésen. A választások után több mint kilenc hónappal sikerült végre a jobb és baloldalnak megegyeznie az alpolgármesterek személyében.
tovább »
Bár ezúttal ismét levették a napirendről, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője bejelentette a július 5-én tartott rendkívüli képviselő-testületi ülésen, hogy napokon belül megválaszthatják az alpolgármestereket.
tovább »
A Fidesz-KDNP négy, és a Jobbik egy képviselőjét választották tanácsnokká a képviselő-testület június 22-én tartott ülésén. Ugyanekkor szavaztak arról is, hogy a tanácsnokok munkáját szakértők segítik.
tovább »
Újabb döntésekkel igyekezett életben tartani az esélyt a képviselő-testület a június 8-án tartott rendkívüli ülésén, hogy megnyerhesse a város a Templom tér funkcióbővítő pályázatát.
tovább »
Ismét rendkívüli testületi ülés lesz Budaörsön június 8-án, szerdán 11 órakor. A testületi ülésről a Budaörs Városi TV adását weboldalunkon mi is közvetítjük. A nyáreleji hangulatot meghazudtoló nehéz, vitatott kérdések szerepelnek napirenden, mint amilyen az 1. sz. Általános Iskola intézményvetőjére tett szülői észrevételek és a Templom téri funkcióbővítő pályázat is.
tovább »
Valamivel több, mint 113 millió forinttal támogatja az önkormányzat a panelprogramban nyertes Lévai u. 29., 33., és a Szivárvány utca 14-24. szám alatti épületek energia megtakarítást eredményező felújítását – döntött a képviselő-testület a május 18-án tartott ülésén.
tovább »
Május 18-án 8 óra 30-kor kezdődik a testületi ülés Budaörsön, a városházán. Céltartalékok felszabadítása, forrásátcsoportosítás, támogatási kérelmek, közművelődési koncepció és még sok minden más lesz teritéken ezen a napon. Utána viszont egyből egy rendkívűli testületi ülés következik, kihirdetik Budaörs Város Díszpolgárát, és díjat adnak át az Asztalitenisz csapatnak is. Ki lesz Budaörs város következő díszpolgára? A napirendi pontokat tesszük közzé.
tovább »
A május 5-én megtartott rendkívüli testületi ülés hivatalos összefoglalóját tesszük közzé a Minálunk.hu oldalain is. A budaörsiek ebből megtudhatják azt is, milyen viták előzték meg az oktatási intézmények fenntartói jogával kapcsolatos előterjesztés levételét a napirendről.
tovább »
Összesen 4 + 1 napirendi pont volt a május 5-én lezajlott testületi ülésen, melyből végül maradt 2+1. A polgármester ismét kifejtette érveit a Városmarketing Kft. ellen, majd képviselőtársaival kérdéseket intézet a Fideszes képviselők felé, de hiába, mert a jobboldali párt képviselői nem kívántak megszólalni. A fricska a végén jött: A határozatot a fideszes alpolgármester fogja aláírni, de ilyen még nincs.
tovább »
Megjelent a hivatalos összefoglalója az április 21.-én zajlott képviselő-testületi ülésnek a város honlapján. Ez az összefoglaló ha nem is jegyzőkönyv, de részletesebben ismerteti az elhagzottakat, és az érveket. A kabinetiroda beszámolóját most mi is közzéteszünk.
tovább »
Az április 21-én lezajlott képviselő- testületi ülés döntései meghatározóak Budaörs jövőjére, annak ellenére, hogy a város gazdasági programját elvetették a bizonytalansági tényezők miatt. Döntés született a Városmarketing Kft. ügyvezetőjéről, az Esze Tamás utcai iskola hasznosításáról és láthatóvá vált végre az iskolák és óvodák fenntartói jogának kérdése is. Alpolgármester továbbra sincs.
tovább »
A közoktatási intézmények fenntartóváltásának kérdésében kizárólag olyan lehetőségeket vizsgál az önkormányzat, amely egyértelműen biztosítja a pedagógusok közalkalmazotti státuszának megtartását – szögezte le egy határozatban a képviselő-testület a március 23-án tartott ülésén.
tovább »
A rendkívüli ülés egyik kezdeményezője a Pest Megyei Kormányhivatal volt, amely már többször kifogásolta, hogy mulasztásos törvénysértésben van az önkormányzat, mert nem választottak alpolgármestert tavaly október óta. Ezúttal sem sikerült. A március 17-én tartott ülésen ismét napirenden szerepelt a tervezett Városmarketing Kft. ügye is.
tovább »
A március 17-i rendkívüli testületi ülésen, melyet a Kormányhivatal hívott össze, két fő téma volt napirenden. Az egyik az alpolgármester választás a másik a Városmarketing Kft. megalakulása volt. A Kormányhivatal azért hívta össze a város képviselőit, mert a döntéshozók fél év után sem tudtak megegyezni az alpolgármester személyéről.
tovább »
Fókuszban az alpolgármester választás és a Városmarketing Kft. megalakulása. Az idei év valószínűleg legizgalmasabb képviselői ülése lesz 2011. március 17-én, melyet a Kormányhivatal hívott össze. Amiatt mert a döntéshozók fél év után sem tudtak megegyezni az alpolgármester személyéről.
tovább »
Az év utolsó előtti napján közzétételre került a kabinetiroda részletes összefoglalója is a december 15-én megtartott testületi ülésről. A bevezetőben az energia megtakarítási pályázatok eredményei lettek kiemelve, a cím pedig a takarékos költségvetésről szól. A budaors.hu oldalain is megjelent összefoglalót közöljük.
tovább »
Több mint 70 napirendi pontja ellenére nem volt unalmas az év utolsó testületi ülése. Emelték az iparűzési adót, támogatták a Rádiót, és a Budaörs Fesztivál megrendezését, kapott jutalmat a polgármester, halasztották a kisebbségiek és a rendőrség támogatásának ügyét, akárcsak a vállalkozók pályázati pénzeinek kifizetését is. De a legnagyobb vita a Városi Klub sorsáról, és a rendőrség támogatásáról volt. Alpolgármester továbbra sincs.
tovább »
2010. október 14-én csütörtökön tartja alakuló ülését Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testülete, reggel 8.30 órai kezdettel a Városháza II. emeleti dísztermében. Az ülés napirendjén az eskütételeket követően az alpolgármester(ek) és bizottságok megválasztása szerepel. Ugyanaznap 15 órai kezdettel a kisebbségi önkormányzatok tartanak közös alakulóülést, szintén a díszteremben.
tovább »
A ciklus utolsó képviselő-testületi ülésén, szeptember 23-án majd’ ötven napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. Köztük olyan fontos témákról is döntöttek, mint például az idősek karácsonyi támogatása, vagy a budaörsi fiatalok első lakáshoz juttatása.
tovább »
A képviselő-testület jobboldali többségének kezdeményezésére, július 23-ra összehívott rendkívüli-testületi ülésen változtatási tilalmat rendeltek el a Budaörs, Szabadság út - Nefelejcs u. - Kossuth Lajos u. - Kisfaludy u. általhatárolt területre.
tovább »
A TÁMASZ Szociális Gondozási Központ által eddig végzett feladatokat a jövőben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület látja el. A közbeszerzési pályázaton ők nyújtották be a legjobb ajánlatot. A TÁMASZ jogutód nélkül megszűnik – döntötte el többek között a képviselő-testület a július 15-én megtartott ülésén.
tovább »
Kijelölte a képviselő-testület azt a területet, ahol a budaörsi fiatalok első lakáshoz juttatását segítő, úgynevezett fecskeházak épülhetnek. Arról is döntöttek, hogy nem állítanak Budaörsön Trianon emlékművet.
Öt napirendi pontot tárgyalt a képviselő-testület a május 12-én tartott rendkívüli ülésén. A hulladékudvar ügyén kívül arról is döntöttek, hogy a Holdfény utcai óvoda új tagóvodával bővül. A testület többsége elfogadott egy határozatot, amely elítélte, hogy a Fidesz-KDNP, egy áprilisi sajtótájékoztatón – mint a rendőrségi vizsgálat nyomán kiderült – minden alap nélkül vádolta meg hűtlen kezeléssel a Polgármesteri Hivatalt.
Több mint hatvan napirendi pontot tárgyalt meg a képviselő-testület a március 24-25-én megtartott ülésén. Többek között döntés született a hagyományos technológiával épült ingatlanok energiatakarékos átalakítását támogató pályázat meghosszabbításáról. Valamint megszavazták a 288-as busz új, kibővített útvonalát.
tovább »
Idén mintegy 21 milliárd forintból gazdálkodhat a budaörsi önkormányzat - döntöttek a képviselők a február 10-11-én megtartott testületi ülésen. A kiadási főősszeg 20 milliárd 918 millió forint, miközben a költségvetés 3 milliárd 149 millió forint hitelfelvétellel is számol, amit kizárólag beruházásokra fordítanak.
Elbírálták a képviselők az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújításának támogatására benyújtott újabb pályázatokat, így ismét hat társasház kap önkormányzati támogatást az épületek megújításához.
tovább »
Jóváhagyták a képviselők az oktatási intézmények fejlesztésének rövid és hosszú távú terveit a november 25-én és 26-én tartott képviselő-testületi ülésen. Döntöttek arról is, hogy meghosszabbítják a nem hagyományos technológiával készült lakóépületek felújítására vonatkozó pályázatot.
tovább »