|
Budaörs legrégebbi és a magyarországi németség legszebb épen megmaradt temetőjét 1755-ben szentelték fel. Az itt található legrégebbi sírkő az 1782-ben elhunyt Mertinger József plébánosé, mely homokkőből készült díszes sírkő. Síremlékei között több olyan is található, mely anyakönyvileg is bizonyítottan a betelepülők első nemzedéke volt. Itt nyugszik Wagner Benedek és Schwartz József egykori plébános is. A temetőben áll a temetőkápolna (ma a görög katolikusok használják). Az épület bejáratának oldalán álló, kavicsos homokkőből faragott kereszten öntöttvas korpusz függ. Talapzatán „Grabstätte der Stifter dieser Kapelle” feliratú tábla tudatja, hogy itt nyugszanak a Csulits-család tagjai.
A kápolna körül mintegy ezerre becsülhető a sírkövek ill. síremlékek száma. Síremlékei döntő többségét a XIX. század második felében és a XX. század első felében állították, XVIII. századi késő barokk ill. klasszicizáló sírkövei a Buda környéki kőfaragás egyéni ízű alkotásai.
1996. június 7-én az Ótemetőben tették le a Magyarországi Németek Kitelepítése Országos Emlékhelyének alapkövét, majd tíz évvel később 2006. június 18-án hazai németség elűzetésének 60. évfordulóján került sor a tragikus eseménynek emléket állító „Bezárt Kapu” c. alkotás felavatására.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|