
Május utolsó vasárnapján hatalmas eső zúdult Budaörsre, nem kímélve Törökbálintot és Érdet sem. Bár a meteorológiai szolgálat előre jelezte a vihar érkezését – és az országos sajtó hetek óta másról sem szól, mint az esőzések miatti áradásokról, víz okozta hatalmas károkról -, sokakat mégis felkészületlenül ért.
A zuhogó eső hirtelen jöttét mi sem jelzi jobban, hogy például Törökbálinton, az M7 autópálya Bajcsy-Zsilinszky utcai felüljárójánál egy személygépkocsi elakadt, utasait a helyszínre érkező tűzoltóknak kellett kimenekíteniük. De Érden és Budaörsön sem volt sokkal jobb a helyzet. Néhány pillanat alatt több, mélyebben fekvő utat, lakóházat, pincét és garázst öntött el a víz. „Kamaraerdőben a megáradt Hosszúréti patak okozta a legnagyobb problémát” – tudtam meg Cseke Tibortól, a Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársától, aki már a vihar elvonulását követő órákban is részt vett a kárelhárítási – elsősorban szivattyúzási – munkálatokban. „Ez a kis patak normál állapotban legfeljebb harminc centiméter mélységű, az eső által viszont nagyjából 60-70 centisre duzzadt, ami a medréből való kilépéshez vezetett. Szerencsére lakóingatlanok nem kerültek víz alá, mivel az eleve mocsarasabb terület, ezért az oda épített házaknak nincs föld alatti, mélyebb építésű pincéjük.
A Hosszúréti patak környékén a Zombori úti körforgalom az egyik legmélyebben fekvő rész, ahol főként garázsok, kiskertek kerültek víz alá. Ezt a területet valamivel több, mint huszonnégy órás munka után – két nagyteljesítményű szivattyú bevetésével – sikerült kiszabadítani a víz fogságából.”
De nemcsak a víz okozott gondot a településen, hanem a kidőlt fák is; a budaörsi önkéntes tűzoltók május 30-a óta – két nap alatt – összesen harminchárom riasztást kaptak, vihar okozta valamilyen kár elhárítása miatt. „Budaörs egész területéről – Bányász utca, Károly király utca, Deák Ferenc utca, Dózsa György utca, Kinizsi utca, Bor utca, Pipacs utca, Csata utca, Méhecske utca – sok bejelentés érkezett, de szerencsére közvetlen veszélyhelyzet egyik helyen sem állt fenn. Amennyiben emberi életet, testi épséget közvetlenül veszélyeztető körülményről értesülünk, az természetesen elsőbbséget élvez a riasztások között. Mivel a vasárnapi vihar okozta károk csak technikai jellegűek voltak, így bejelentési sorrendben vonultunk a helyszínekre.”
A szakember elmondta még, hogy ha a vízelvezető árkok tisztításáról rendszeresen gondoskodnának az illetékesek, akkor több esetben megelőzhető, kivédhető lett volna a víz betörése egyes pincékbe, garázsokba. D. Molnár Márti www.budaorsinaplo.hu
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|