
A Balatonon a Kékszalag pályája a versenytörténetben mindig tókerülő volt, az útvonal csak néha változott. A háború előtti páros években öt versenyt futottak, mindig más pályán. 1940-ben vitorláztak először a ma használatos Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalon. A verseny hossza légvonalban kb. 145 km.
A balatonfüredi rajtot követően a hajók Kenesének veszik az irányt, majd az ottani pályajelet elhagyva Siófok, majd a Tihanyi-szoros az útirány. A Balaton nyugati medencéjébe érve egy hosszú bár nem eseménytelen menet következik a hajósoknak Keszthelyig. Innen nincs más hátra, mint vissza a Tihanyi-szoroson át, majd irány a cél: Balatonfüred. A szervezők több mint 600 hajó részvételére számítanak. A szintidő 48 óra. Ilyenkor többen figyelik a szelek járását, az időjárás alakulását. A versenyben ez a legfontosabb tényező, nem leértékelve a technikát, a szaktudást, és a véletlenek hatását. 
1955-ben a Nemere II. Németh István kormányzásával 10 óra 40 perc alatt teljesítette ezt a távot. Ez a hivatalos rekord. A legeredményesebb hajó a verseny történetében a Tramontana, amely 1940, 1942, 1963, 1971, 1977, 1979 és 1989-ben is elnyerte a kékszalagot. (A Tramontana a világon ismert legöregebb, „8-R” yacht típusú hajó, amely mind a mai napig szinte korhűen őrzi eredeti (tervek szerinti) állapotát. Magyarországon a második legidősebb vitorlás hajóként tartják számon. Ennek alapján ez a vitorlás 1989-óta védettséget élvez, így hazánkban egyedül álló technikatörténeti örökség. Versenyeredményei alapján az országban minden idők legeredményesebb sportvitorlása. Ez a típus 1924-1936 között az első olimpiai hajóosztály melyből a Tramontanához hasonlatos eredeti korhű állapotában fenn maradt hajóból csak néhány darabot tartanak nyilván az egész világon.) A legtöbb győzelemmel Litkey Farkas kormányos rendelkezik. 2001 és 2009 között minden évben elsőként futott be a célba. A rajt tervezett rajtidőpont valamennyi osztály részére: 2011. július 14. 9:00 óra, és a verseny június 16-ig tart. (csütörtök, péntek, szombat) Azon leggyorsabb hajó, amely megdönti a jelenleg érvényes, a Nemere II. által 1955-ben futott Kékszalag időrekordot, elnyeri a „Kékszalag Rekordtartója” címet. Az abszolút győztes hajó elnyeri a „Balaton 2011. évi Kékszalagját”, a „2011. évi 43. Kékszalag Telekom Nagydíj Nemzetközi Távolsági Verseny” díszkupáját, valamint hajóplakett díjazásban részesül. Az abszolút győztes hajó versenyzői éremdíjazásban részesülnek.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|