|
2011-04-04 12:45
Levél Buday Miklósnak
|

Régóta vártam már, hogy Benedek András megszólaljon. Meggyőződésem, hogy erre mindnyájunknak szüksége van. Igaz még a falu lakói között is sokan vannak – talán a többség – aki nem is ismeri őt, pedig tüke. Sem a rendszerváltás előtti, sem az azt követő időszakban nem vett részt a közéletben, bár volt véleménye.
Benedek András tehetséges lévén hamar elkerült Szemesről, először tanulmányai okán, később a munkája miatt ritkán járt Szemesre. Távközlési szakember, a postánál, később a Matáv beruházások vezetőjeként töltött be fontos pozíciókat. Nyugdíjasként egyre több időt tölt a Fő utcai felújított házukban, ahová visszaköltözni vágyik. Édesapja a halászmester, bölcs és nagy tekintélyű ember volt. Én az 50-es, 60-as évek mólói társadalmának jeles tagjaként ismertem meg Andrást, akkor is vezéregyéniség volt. Az utóbbi években a szemesi kiterjedt Benedek család családfakutatásával foglalkozott. Pár évvel ezelőtt ismét találkoztam vele, beszélgettünk a Szemesi viszonyokról is, és kértem, hogy mint szemesi értelmiség aktívabban vegyen rész a szemesi közéletben. Vitára is alkalmas írására én is reagálni fogok, de most elsődlegesnek tartom, hogy levele és gondolatai megismerhetőek legyenek. Kedves Miklós! Balatonszemesen is ismertté váltak a megválasztott képviselők nevei, eldőlt, hogy a település lakói ismét Takács József urat választották polgármesternek, és hogy gond van a Szemesi Miújság 2011. évi kiadásával. Tekintettel az elmúlt 4 év parttalan és áldatlan vitáira, a nyílt levelek sokaságára és értelmetlenségére, a település érdekében keveset tevő szakemberek megnyilvánulásaira, néhány körülményre szeretném felhívni a figyelmedet: A.) MOTTÓ„Minden településnek olyan önkormányzata van, amilyet megérdemel.” B.) Mikor sikeres egy önkormányzat 1./ Polgármester és a testület jól együttműködik a településük érdekében. 2./ Önkormányzat a helyi vállalkozókkal jó kapcsolatot tart fenn. 3./ Önkormányzat a település lakóival és a különböző civil szervezetekkel jó kapcsolatot tart fenn. 4./ Önkormányzat által felvett hiteleket nem működési költségre, hanem beruházások megvalósítására és az esetleg korábban felvett „rossz” hitelek kiváltására fordítja. 5./ Önkormányzat a választások közeledtével nem csinál „presztízs” beruházást és erőn felül nem foglalkoztat, illetve nem ad munkát a település lakóinak. C.) Önkormányzat körül kialakult helyzet 1./ Elmondható, hogy az elmúlt ciklusban az önkormányzat alulfinanszírozott volt. 2./ Általában az önkormányzat a közszolgálati feladataira a rendelkezésére álló források mintegy 90%-t, jó esetben magára a településre pedig 10%-nak megfelelő összeget tud felhasználni. 3./ Ezért az önkormányzat túlélési politikát folytat. 4./ Az 1./ - 3./ pontokban leírtak miatt nagy a felelőssége az önkormányzatnak, kiegészítve azzal, hogy az elmúlt ciklusban a törvényességi ellenőrzése nem volt megoldva. 5./ Település lakói nem bíznak egymásban, nem bíznak a szolgáltató szervezetekben, így nem bíznak az önkormányzatban és a helyi médiában sem. 6./ A leírtakból következik az a teljesen rossz gyakorlat, hogy nem tudunk együttműködni, nem tudunk korrektül versenyezni, csak egyet tudunk, harcolni. 7./ Így előtérbe kell helyezni a létszámleépítést, közös könyvelést, közös szoftver beszerzést és -üzemeltetést, devizaalapú lízing kiküszöbölését, központi anyagbeszerzést és gazdálkodást, beruházások központi lebonyolítását a település érdekében. 8./ A magyarországi általános válság egyik okaként emlegetik a szakemberek, hogy mintha kihalt volna a fegyelmezett munkavégzés, a bizalom, és a tisztesség egymás és a szolgáltató szervezetek között. Ez igaz az önkormányzatra és a Szemesi Miújságra is. 9./ Úgy gondolom, hogy az önkormányzat szervezetei készítenek egy éves pénzügyi tervet, amelyet a tulajdonos önkormányzattal egy terv alku keretében megtárgyalnak, egyeztetnek. Ha forráscsökkentésre van szükség, akkor a tulajdonos instrukciói alapján a szervezetek visszaterveznek, csökkentve az általuk elkészített pénzügyi javaslatot. Ha valamelyik szervezet vezetője a csökkentett pénzügyi javaslatot nem fogadja el, és azt írásban is megerősíti, akkor szigorú elszámoltatás mellett azonnal fel kell menteni a munkavégzés alól. Ezzel a megoldással Liber Árpád úr ügye sem húzódott volna hosszú hónapokon keresztül, irritálva a szemesi állandó lakosokat. 10./ Elgondolkodtam azon – mivel többször olvastam Liber Márta, Mischl Antalné megjelent írásaiban stb., hogy miért gond az, ha a kocsmában az emberek a település gondjairól, bajairól beszélgetnek, eszmét cserélnek a település vezetőiről, vállalkozóiról, és még véleményt is formálnak. Teljesen normálisnak tartom, hogy a választott tisztségviselők munkáját megkritizálják. Ne csak a Szemesi Miújságban és különböző hivatalos rendezvényeken lehessen megfogalmazni a köz emberének a véleményét, hanem ott, ahol szabad akaratából akarja. Én fordítva látom a helyzetet. Kérdés: Liber Márta, Liber Árpád vagy Mischl Antalné miért nem mentek el a kocsmába beszélni az emberekkel? 11./ Leírom, hogy nehogy elfeledkezzen bárki arról, hogy az 1990. évi LXV törvény a helyi önkormányzatokról, II. fejezet, A Települési Önkormányzat, A települési Önkormányzat feladata, hatásköre, szervei 8. paragrafus (1), (2) és (4) fejezeteiben mi került rögzítésre. Tehát egyértelműen meg van határozva, hogy mit kell végrehajtani anyagi lehetőségektől függően, és miről kell az önkormányzatnak kötelezően gondoskodni. D.) Néhány javaslat Véleményem szerint az A.) – C.) pontokban leírtak miatt nem nyílt levelekkel, nem Liber Árpád úr ajnározásával, a polgármester folyamatos szidásával és pocskondiázásával, a település vagyoni helyzetének az örökös emlegetésével kellett volna csak foglalkozni annyit, hanem például azzal is, hogy hogyan lehetett volna a településnek segíteni azzal a szellemi kapacitással, amivel a „villatulajdonosok” rendelkeznek. Néhányat felsorolok a teljesség igénye nélkül 1./ Település szintű szemétgyűjtés kezdeményezése és megszervezése. 2./ Középületek falfestése az idegenforgalom növelése érdekében. 3./ Növények telepítése (helykijelölés, fajták kiválasztása, szállítás, ültetés). 4./ Helyi pénz kibocsátása (kistérség). 5./ Termálvíz felhasználása kertészkedés céljából. 6./ Önkormányzat mezőgazdasági területeinek termelésbe vonása, termékek értékesítése. 7./ Javaslat kidolgozása a nyári turisztikai műsorok színvonalasabbá tétele érdekében. 8./ Az egész település bejárása, hibák felmérése, javaslat az esetleges kiegészítések betervezésére. 9./ Nem tudom, hogy a település rendelkezik-e közép és hosszabb távú fejlesztési stratégiával. Ha nem, akkor ebben is kellene neki segítséget nyújtani. 10./ Prioritási sorrend felállítása, éves tervbe állítás, megvalósítás. E.) Néhány konkrét észrevétel 1./ Településünk egyik legforgalmasabb pontja nyáron a kikötő előtti vasúti átjáró. Az átjáró előtti csapadékvíz elvezetése megnyugtató módon nincs rendezve. 2./ Az átjáró után a fagyal sort ki kellene cserélni vagy pótolni, nyáron öntözni, mert nem esztétikus. 3./ Az átjáró után az úttestet átvágták, az aszfalt csíkot helyre kellene állítani. 4./ Az átjáró után közvetlenül jobbra egy lángossütő beton alapja található. El kellene bontani, és a helyét be kellene füvesíteni. 5./ Az átjáró után kicsit távolabb valamilyen beton műtárgy létesült a fagyal bokrok kivágása mellett. Miért a sövényben létesítették? 6./ Az átalakított pénztár épület látható faszerkezetére egyszerűen ráfestett a kivitelező, nem volt csiszolás, javítás és glettelés sem. 7./ Az átalakított pénztár épületbe új nyílászárók kerültek. A körbe futó beton keretet géppel bevágták, majd egyszerűen letörték. A letört beton felületet helyre kellene állítani. 8./ A ravatalozó födémszerkezete hibásan került kivitelezésre. Javításra szorul. A harangláb létesítése helyett véleményem szerint a ravatalozót kellett volna inkább megjavítani. F.) Összefoglalás 1./ A törvény szerinti feladatait, valamint időközönként az „állam bácsi” által meghatározott feladatokat az önkormányzat megoldotta. Úgy gondolom ez a legfontosabb. Ezt az eredményt Takács József polgármester úr vezetésével érte el a testület mindenféle kritika mellett. Tehát a település működőképes, ez a mai gazdasági és politikai helyzetben nem kis dolog. Erről soha semmilyen fórumon és médiában nem hallottam és nem olvastam. 2./ Természetesen a település működtetésének a módjáról, formájáról, a hangsúlyokról, a stratégiáról, az ezekkel járó ügyes-bajos dolgokról lehet vitatkozni, polemizálni, de a döntés és az azzal járó felelősség teljes mértékben a testületé, benne Takács József polgármesterrel. Ezt el kell fogadni, tudomásul kell venni.
3./ Fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor a település lakói (állandóan itt élők, és az állandóra bejelentkezettek, akik kedvezőbb gépkocsiadózás, kedvezőbb önkormányzati adózás miatt váltak azzá stb.) mivel járulhatnak hozzá az önkormányzat sikeresebb működéséhez. Például: a lakóingatlanát, az ingatlan előtt lévő területet, árkot tartsa rendbe, a közös területeken igény szerint vágja le a füvet, a tönkrement kerítést javítsa ki és fesse le, tehetsége szerint ültessen virágot (hidegágyba, vagy melegágyba virágmagok keltetése és kipalántázása) és azt gondozza, ahol híd van, azt tartsa karban, és húsvétra meszelje be, nemzeti ünnepeinken a nemzeti zászlót tegye ki stb.
4./ A nagyon szeretett és féltett Balatonszemesünkkel történő foglalkozás mellett van egy kulturális javaslatom. Olvasd el a 2010. évben egy izraeli történész Shlomo Sand munkájaként megjelent „Hogyan alkották meg a zsidó népet?” című könyvet. Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy ugyanarról a dologról alapvetően lehet egészen másként is gondolkodni, értekezni, állítani és cáfolni. Ha megjelenik újra a Szemesi Miújság, talán egy kis változás érzékelhető lesz benne figyelembe véve az elmúlt 20 év eredményeit és eredménytelenségét.
5./ Talán egyszer érdemes volna összegyűjteni a település lakóinak a vélekedését, véleményét a tisztséget vállalókról, végzett munkájukról, a helyi vállalkozókról az elmúlt ciklus történései alapján. Nagyon meglepődnél, ha ezeket ismernéd. Nem említek egyet sem, mert nem volna korrekt, és az ügyeket sem vinné előre. Egy esetben teszek kivételt, mert ez nagyon tetszett, számomra egy gyöngyszem. „Nem loptak, csak rosszul gazdálkodtak.” Üdvözlettel:
Benedek András
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
hirdetés
Ez a hirdetési hely kiadó
Kommentek
matyas 2011-04-04 17:06:57
Nekem nem jött be, sem az írásmódja, sem a véleménye. A logikai vezérfonalat sem találtam, a számozott, betűzött fejezetpontok között.
De lehet újragondolom, és megkeresem a módját, hogy dicsőítse végre a magyar média Takács József polgármester urat, amiért Balatonszemes Önkormányzata még működőképes!!!! Ezzel az eredménnyel benne van a Hungarian Top 3000-ben.
Egyébként tudja valaki, tényleg kína büfék lesznek a halsütők helyén Szemesen? ;)
satnya 2011-04-04 18:02:40
Nagyon sok igazság van Benedek úr írásában, de valóban gondolatai túl nagy ívet vesznek, ami rendezettség látszata alatt rendezetlenséget mutat.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy van gondolat.
krausz 2011-04-04 21:05:53
Hú-ha!Ezeket a gondolatokat nem tudom kritizálni! Pedig, hogy szerettem volna...
Végre egy nem moly rágta írás! Vagy azaz átkozott múltba révedő károgás!
Már várom az elfuserált \
krausz 2011-04-04 21:06:39
Hú-ha!Ezeket a gondolatokat nem tudom kritizálni! Pedig, hogy szerettem volna...
Végre egy nem moly rágta írás! Vagy azaz átkozott múltba révedő károgás!
Már várom az elfuserált "villatulajdonosokat" akik a családias
Szemes,parkokkal övezet idiljét a gaz "hókuszpók" polgármester
tevékenységével vetik össze.Nos!Nekik szól e cikk!Lehet segíteni! pl.március-ban
kifizetni az egész éves adót.Vagy Önként +20%-ot Szemesért! Apróságok? Vagy mégse?
Szóval, kedves Benedek András!Üdvözlöm az írását és a magam nevében köszönöm.
Egy szösszenet:
"Ha forráscsökkentésre van szükség, akkor a tulajdonos instrukciói alapján a
szervezetek visszaterveznek, csökkentve az általuk elkészített pénzügyi javaslatot."
Szerintem a mondat nem helyes,talán így:
Ha forráscsökkenés következik be,akkor.....Jól gondolom?
Kedves Szerkesztő Úr! Hogy Önről sem feledkezem el...
Rendes volt hogy megjelentette ezt az írást!Tudja-ELLENZÉK!!
Kocsisne 2011-04-05 09:41:10
Nagy érdeklődéssel olvastam Benedek úr Buday Miklóshoz írt levelet.
A megjelentetésével bizonyára az volt a szándék, hogy reagáljunk rá. Engedjék meg, hogy megtegyem.
Tisztelt Benedek úr!
Többször is végigolvastam figyelemfelkeltést szolgáló írását, megnyilvánulását.
A mottója tökéletes! Én is így látom!
Szerintem a kialakult állapotot, választási eredményt mindenki tudomásul vette, bizonyára vagyunk sokan akik nem örültünk neki.
Vannak akik véleményt nyilvánítanak az teljesen természetes. Általában azok teszik akik igazán szeretik a községet, s igyekeznek jobbító szándékkal a fejlődés érdekét szolgálni. Köszönet érte!
Az Ön által megfogalmazott 5 pont minden szava igaz, én mint két ciklus képviselője mindig ezt tartottam szem előtt, s velem együtt a társaim is. Azt is hozzá kell tenni, hogy kívülről nézve, egészen máskép látni a helyzetet, mint a benne lévő és döntés kényszer alatt álló képviselő. A képviselő nem teheti meg, vagy nem tehetné meg, hogy különböző mércével mérjen. Mindig az aktuális szükségesség, sokszor kényszer formálja a szavazást. Ez bizony kemény konfliktusokkal jár.
Én azt nem gondolom és soha nem éreztem, hogy a képviselői munkám bizalmatlanságot szült volna a választóim körében, sőt.! Mindig igyekeztem tisztességesen és becsülettel végezni a rámbízottfeladatot. Hogy voltak és vannak nézet különbségek az természetes.
Benedek úr teljesen félreértette írásainkat, általam nagyra becsült néhai Kiss István elhíresült szó alkotásáról a „kocsmakráciáról”. Nekem azzal semmi bajom, és természetesnek veszem, hogy a község lakossága , választópolgára mikor, kivel és hol beszélget, hol alkot véleményt a település gondjairól, őket érintő kérdésekről. De azzal bizony nagyon is gondom volt, hogy Balatonszemes első embere a kocsmában kezdi a napot, uram bocsáss, még iszik is munkakezdés előtt, aztán hivatali kocsiba ül. Ráadásul, nagyon sok esetben a hallgatóságot félretájékoztatta, ami a valósággal és igazsággal, köszönő viszonyban sem volt.
Azt is le kell írni, hogy volt eredménye a zsörtölődésünknek, mert Polgármesterünk tanult belőle, s az e fajta kocsmázás megszűnt. Igaz a község nagy árat fizetett érte.
Én mint akkori képviselő és társaim nagy része, kocsmán kívül is megtaláltuk a módját és azt a helyet ahol a választókkal találkozhattunk. Így történt Önnel való beszélgetés is.
Ön nagyon nagy tévedésben van, hogy a Polgármestert közülünk bárki is pocskondiázta volna. Az én számból és tollamból Ön ezt nem hallhatta és nem olvasta.
A képviselő arra esküdött fel, hogy a legjobb tudását a község javára fordítja, segíti munkájában a Polgármestert. Segíteni csak annak lehet aki engedi, aki elfogadja a javaslatot, legalább megfontolja. Ez erőszakkal nem megy. Itt sajnos Balatonszemesen a segítés elfogadása, valahogy nem működik.
Hogy valaki teljesen tisztába legyen és valós képet alkothasson az itteni helyzetről, itt kell élnie, eljárni a testületi ülésekre, kompetens emberek véleményét meghallgatni, s ebből lehet megközelítő véleményt alkotni.
A javaslatai megfontolandók, használhatók és hasznosíthatók. Több pontja akár lerágott csontként is említhetném, mert mondottam csak annak lehet segíteni, ötletet adni aki igényli és elfogadja.
Liber Árpádra tett megjegyzésére nem reagálok, mert nem lenne etikus! A lakosság megválasztotta képviselőjének, ez mond valamit
Összefoglalva: Sokan vagyunk akik a község fejlődéséért alkotunk véleményt. Biztos vagyok abban, hogy senkit sem vezet rossz szándék és nem örül a sikertelenségnek. Elmúlt közel tíz évben bizony Balatonszemes egyhelyben topog. Úgy gondolom, hogy a község fejlődését sokkal jobban is lehetne előremozdítani. Az itt befolyó adó forintoknak, nagyobb fejlődést kellene mutatni. Valóban az állam kevesebbet juttat vissza a feladatokra, de a belső községeknek is, ráadásul nekik nincs Balatonjuk és idegenforgalmuk. Tehát ennek megfelelően kellene gazdálkodni.
Annak azért nagyon örülök és köszönöm Önnek, hogy a giga beruházásokról nem szólt. Azt látom, hogy Ön is a kis lépések és a komfortérzet megteremtésének a híve..
Akkor bizony egy az elképzelésünk Balatonszemes jövőjét illetően, a beruházások csak ráadásként jöhnek.
Üdvözlettel: Kocsisné Liber Márta
volt képviselő
matyas 2011-04-05 11:23:27
Elfuserált villatulajdonosok????
Fizessenek többet, hamarabb Szemesért a fuseráltak, és pofa be?
Javaslom, akik csak nyaralni jönnek Szemesre, tűzzenek ki egy sárga házikót a trikójukra megkülönböztetésül. De ha valaki dupla adót fizet, az nyáron leveheti a jelvényt? Hmmm? Krausz úr?
És most komolyra. Szerintem a helyi lakosok is tudják és értik, hogy sokat köszönhetnek azoknak, akik szintén szeretve Szemest ide járnak nyaralni. Talán az itt nyaralók közül sokan szeretnének is Szemesen élni, de munkájuk ezt nem teszi lehetővé. A villa és nyaralótulajdonosok adóforintjai, az idegenforgalmi bevétele Szemesnek meghatározó. A Polgármester, a képviselő-testület, az itt lakók érdeke is az volna, hogy vendégszerető, kedves helyként gondoljanak erre a kis falura az ide látogatók.
Sőt az sem ördögtől való gondolat, hogy aki adóforintjaival hozzájárul Szemes költségvetéséhez, annak legyen módja és szabadsága véleményt formálni a helyi viszonyokról, vagy akár szavaznia, kiket tart méltónak a képviseletre. Ki képviseli például a testületben az elfuserált villatulajdonosok érdekeit?
sabatus 2011-04-05 13:13:08
Krausz Úr/Hölgy úgy érzékelem kiverte a biztosítékot. Pedig nemrégen még azt írta, hogy ő is nyaralótulajdonos, és most magáról is azt írja, hogy elfuserált? Vagy más a helyzet? :)
A faluban csak a nyaralótulajdonosok fizetnek ingatlanadót – nem is keveset –, mégis ezen a területen nincsenek kitermelve a kidőlt fák gyökerei, balesetveszélyesen rossz minőségűek az utak, a bicikliútnak kinevezett forgalmas utak igazából nem alkalmasak sportolásra, a partok védelméről nem is beszélve! Hiányzik a jó gazda vigyázó szeme… Helyette álomképeket kergetünk sok-sok éve. Nem tűnik fel senkinek, hogy évek óta csak egyik terv a másik után, sorra eltűnnek a szerencselovagok, csak a baráti kör „szakembereinek” a zsebe telik?
Benedek úr cikkében foglaltakkal sok pontban nem értek egyet, de úgy érzem, ha jobban tájékozódna, másképp vélekedne. Egy biztos nagyon fontos lenne az itt élők egymás iránti bizalma, de a bizalmat csak kiérdemelni lehet…
Segítő szándékát érzékelem, de jó szívvel ajánlom fehéren-feketén vegye sorra mi történt az elmúlt években, miért küzd a fürdőegyesület, mire hívta fel a Miújság a figyelmet, hogyan alakulnak a falu pénzügyei, befektetései, mennyit és miért költ a falu építészre, jogászokra, idegenforgalmi szakemberekre, hivatali autókra, és ehhez képest mi változik.
Szükség lenne Benedek András szellemi és kapcsolati tőkéjére is, mint ahogyan Pavelka úr is kellett volna a falunak csak hát a jó szándékú okos emberek szája íze nagyon megkeseredik egy idő után… Ezen lenne jó változtatni, hogy az emberek egymáshoz bizalommal közeledjenek, és vállt vállnak vetve eredmények születhessenek.
Krausz Úr/Hölgynek és Benedek Andrásnak is ajánlom, hogy július végén a sok-sok éve hagyományos jótékonysági vacsorán, vagy futóversenyen vegyen részt, ahol a szemesi fákra gyűjtenek a nyaralótulajdonosok, vagy vegyenek részt az ugyancsak a nyaralótulajdonsok által végzett szemétszedésben, parttakarításban. Ígérem, jól fogják magukat érezni..
Boci 2011-04-05 18:11:51
Nekem mindent elárul Buday úr bevezetője, hogy tüke Szemesi. Meg kell mondanom, hogy én még tüke szemesi tettekkel nem találkoztam,de a kritikájuk az felső foku. Benedek úr eszmefuttatása, bár mennyire is jó ötleteket tartalmaz,tönkreteszi a személyeskedő véleményével. Sajnos a vélemény nyilvánítása elárulja hovatartozását.
Benedek úr sajnos a kocsmában informálódik, tehát a kapott tájékoztatásra nem érdemes mérget bevennie. Ha nem az a szándék vezérelte volna, hogy megvédje a Polginkat, biztos vagyok abban, hogy nagyobb tiszteletet ért volna el nálam és sokaknál. Ön sajnos nem ismeri a mi Polgármesterünket. Akit talán gyermekként ismert, s akkor is "kiskakas" volt, higgye el, hogy felnőttként rosszabb lett. Az iskola társai tudnának erre a legjobban válaszolni. De mindegy a miénk, tudomásul vettük és így szeretjük.! Szemes majd csak meglesz valahogy.
Budayne 2011-04-05 21:02:11
Boci! Elég nagy pofátlanságnak tűnik, hogy Ön egy közismert szemesi figura nevével végzi itt a nép okosítását.
szerkeszto 2011-04-06 07:08:49
Tisztelt Budayné!
Örülök, hogy Önnek fejlett erkölcsi érzéke van, de a kettős mércéjén mosolyog házastársával és rokonaival együtt Buday Miklós.
Budayne 2011-04-06 08:20:12
Örülök, hogy mosolyt tudtam csalni a Budi család arcára.
Higgyék el nem tehetek róla, hogy néhai párom Budayra magyarosította a családnevét.
Budayne 2011-04-06 08:22:14
Elnézést kérek, mellé ütöttem. A név helyesen Budai.
Mike 2011-04-06 08:57:02
Tisztelt Benedek Úr!
Úgy látom,hogy Ön is a kocsmapolitikát támogatja! Nem azzal van bajom,hogy az emberek ott beszélgetnek az önkormányzat munkájáról,de a polgármester ne ott hozzon döntéseket!! Szerintem a lakosság nagy része nem jár kocsmába! Lehet ott a pípolós embereknek véleménye,de abból hasznot nem húzhatunk. Az Ön által nagyra tartott vezetőnk részegen összetörte a szolgálati autót. Ön erről nem tesz említést a levelében! Viszont kritizálja annak az egy-két embernek a munkáját,aki szeretett volna tenni a községért,de ezt a leszavazások,sumákolások miatt nem tehették. Több pontban ír arról,hogy mit kellene tenni az utakkal stb. Ön nem látta a falut abban az időszakban,amíg Liber Árpád volt a Kht.Igazgatója? Szerintem nem! Pedig Ön tüke Szemesi. Az lehet,hogy Ön a kocsmában jól érzi magát Takival,de egy felelősség teljes beosztáshoz nem méltó viselkedés,amit ez a tanulatlan ember művel a faluban!
Kíváncsi lennék,ha Ön lenne a polgármester,hogy vinné véghez azt a sok pozitív dolgot amit leírt.
Ebben a faluban kb. 3 ember alkalmas vezetői feladatok ellátásra!
Ez a levél nagyon hasonlít Taki szavaira. Ő szokott sok szépet mondani!Ön az elmúlt években nem igazán figyelte a Szemesi gazdasági dolgokat. Törvénytelenség sora történt!
Erről nem beszélgettek a kocsmában Takival?
Ilyen magasröptű megbeszélésekhez ahol a falu gondját baját tárgyalják ki,ugye nem baj ha nem mindenkinek felel meg ez a színvonal.
Jó egészséget kívánok,boldogságot és pénzt a további kocsmai megbeszélésekhez.
1,2,3,x stb.
Boci 2011-04-06 09:35:17
Kedves Budayné! Nagyon sok azonos nevü ember él a földön, de még Szemesen is. Úgy érzem, hogy teli találat volt, amit megjegyeztem és még a tüke szemesi jelzőt is ide értem,és ez nem észosztás. Higgye el, hogy több esetben is láttam és hallottam amikor mellveregetve megjegyezte Ő és még rajta kívül jó pár ember, hogy "mi ősi Szemesiek". S általában mindig olyanok említik akik nem sokat tettek e község előrejutásában, de mindkét kezüket tartották.Igaz az is, hogy Polgármesterünk 20 éve, a közéletben van, de meg kell mondani, hogy emberi mivoltában a hatalom nagyon nagy kárt okozott benne.
Hogy megnyugtassam Asszonyom, kijelentem, hogy a kft-s Boci nem én vagyok.
szerkeszto 2011-04-06 14:17:57
T.Mike
Valószínűleg Ön is azokhoz tartozik, akik nem ismerik Benedek Andrást. Én soha nem láttam őt kocsmában, különösen nem Takács Józseffel beszélgetni. De ha így lenne, azt sem tartanám bajnak. Sőt, különösen örülnék, ha eszmét cserélne a két úr, mert a hozzám intézett levelében nagyon sok fontos elvről, dologról ejt szót Benedek András. Az Ön kommentjében a bántó szándék nem tetszik, de egyet értek azzal, amit ki akar fejezni, hogy több általánosított gondolata, megállapítása inkább hallomáson alapul, mint tapasztaláson. Ha valamit leír az ember, akkor előtte annak valóságtartalmáról meg kell győződni. Ez sajnos a dolgozat gyengéje.
Abban pedig biztos vagyok, ha ő lenne a polgármester, akkor – alapvetően jó irányban – megváltoznának a szemesi viszonyok.
Mike 2011-04-06 19:12:17
Tisztelt Szerkesztő!
Személyesen nem ismerem Benedek Urat,ebben Önnek teljesen igaza van! Én azokat az érzéseimet írtam le,amit Ő a levelében megfogalmazott! Pártolja a kocsmapolitikát és elismerően szól arról az emberről,aki igazán nem vitte előre a falu fejlődését! Az mindegy,hogy Ön látta a kocsmában vagy nem! Ez nem jelent nekem jobb benyomást. Az egész kommentemnek nem ez volt a célja. Helyben toporgás van már évek óta.
Bántani nem szerettem volna Benedek urat,de sajnos a kocsma szó nem mindenkiben vált ki jó érzéseket!
Áldás békesség minden Balatonszemes fejlődését támogató embernek! Sok beszédnek sok az alja itt fejeztük be tisztelt Szerkesztő Úr.Ezzel gondolom Ön is egyetért!
satnya 2011-04-06 21:28:44
Tisztelt Benedek úr!
Röviden elemeztem írását már és egy tömör véleményt formáltam, mert nem mertem tovább merészkedni.
Ennek oka, hogy nagy lélegzetű, aminek elemzése nem kis idő.
Most sem fogom tudni teljes terjedelmében értékelni, mert erről részleteiben is sok disszertációt lehetne írni.
Ezt hagyjuk meg a feltörekvő nemzedék azon tagjainak, akik ezen már átestek és Szemes közéletében szerepet vállalnak.
Viszont kénytelen vagyok ezen okok miatt a szövegkörnyezetből kiragadni gondolatokat, amit tudok, hogy nem egészséges, de a helyi viszonyokra rányomják bélyegét, amit csak azok értik akik az elmúlt „ötvenegynéhány” évét valamilyen rendszerességgel itt töltik és fogékonyak a környezetükre valamilyen szinten.
-Félreértelmezték gondolatát a kocsmaszintű politikán, pedig ez velejárója a közéletnek, mint a hegy pincéinek is, de csak munkán kívül, amit felfoghatunk egy lobbi színterének.
Lieber Márta asszony evvel kapcsolatos megjegyzése kifinomult.
-A település lakói azért nem bíznak a szolgáltatóiban, mert az évek bebizonyították, hogy a közfeladatra felhatalmazottak lepasszolták a feladatott úgy hogy átnyúltak az érintettek feje fölött.
Lásd víz és csatorna, kommunális szolgáltatás, de mentségére szolgál, hogy Ön azon szolgáltatási szférában dolgozott, aminek ehhez nincs köze és elismerem munkásságát, ami hozzájárulhatott
a telekommunikáció szédületes fejlődéséhez, ami lehetővé teszi itt is a gondolatok leírását.
-Sajnos az Ön munkásságának mellékterméke, hogy az információ áramlása felgyorsult tökéletessé vált, ami napi szinten ellenőrző hatást fejt ki.
Innen fojtatnám gondolatait.
-Hivatkozik arra, hogy a „villatulajdonosok” nem járulnak hozzá „szellemi tőkéjükkel” Szemes fejlődéséhez.
A kérdésem, hogyan?
Ha jól tudom, az itt véleményt nyilvánító Lieber volt képviselő asszony a gazdasági bizottságot vezette, ahol részben társadalmi munkában végeztek bizottsági munkát. Ahonnan ezekkel a szellemi javakkal rendelkezőket elpaterolták.
Van-e most gazdasági bizottság?
Csak azért kérdezem, mert ha ezt a lapot olvassa feltűnhet, hogy itt még a javaslat tárgyalása is elutasításra talál.
Máshol meg alapkövetelmény.
Innen nem érzem fontos dolognak, hogy a móló köveiből, mi áll ki.
Ha gondolatait tovább folytatja, viszont megköszönöm.
Tisztelettel.
krausz 2011-04-08 23:06:06
"Már várom az elfuserált "villatulajdonosokat" akik a családias
Szemes,parkokkal övezet idiljét a gaz "hókuszpók" polgármester
tevékenységével vetik össze.Nos!Nekik szól e cikk!
Kedves "Lőrince Lajosok"!
Megmertem volna esküdni, hogy a "vájt" fülűeknek az elfuserált jelző fog "tetszeni".
Persze! És így nem kell végig olvasni az egész mondatot. Milyen
könnyebbség ugye? Mert, hogy a többséget és magamat nem sorolom ebbe a kategóriába
természetesen.
Tisztelt Mátyás kommentezőnk!
Sajnos a hozzászólása átlépte a gusztusosság határait.
Mert az, hogy valaki gúnyolódik egy pénzügyi felajánláson hát... lelke
rajta.Valószínűleg nem ingatlan tulajdonos. De az már pofátlanság, hogy sárga
házikót tűzetne azokra akik önként adóznának a közösségnek.Talán Hunyadi Józsefre is
rá rakná ha élne?
De egyébként is!! Történelmi okok miatt Magyarországon jobban teszi ha nem poénkodik
sárga kitűzőn,borzalmas múlt kapcsolódik hozzá...! Javaslom a történelem könyvet.
Tanulástól eszesedni fog meg látja!
de_pa 2011-04-09 07:58:55
Van néhány dolog, amivel egyetértek Benedek Andrással, de sok mindenről más a Véleményem.
Egyetértek azzal, hogy a Szemessel kapcsolatos döntés joga és felelőssége az önkormányzaté és személy szerint a polgármesteré. Az ügyes-bajos dolgokról nem csak lehet, hanem kellene is vitatkozni. A vitákban viszont jobb lenne az ügyekre és nem pedig az ügyeket képviselő személyekre koncentrálni. Persze nehéz elkerülni azt, hogy egy ésszerűtlen álláspont, vagy egy már meghozott rossz döntés esetén a kritika ne a felelős személyt, hanem az álláspontot, ill. a döntést érje. Mindenkinek jobban kellene törekednie arra, hogy a viták legyenek tényekre alapozottak és a lényegről szóljanak nem pedig személyekről, vagy csoportokról. Így abba lehetne hagyni végre a problémák olyan hibás megközelítését, mintha azok önző bennszülöttek és a helyi ügyekben illetéktelen idegenek között folyna!
Azt is elfogadom, hogy az önkormányzat az elmúlt húsz évben talpon tudott maradni. Nem halmozott fel olyan súlyos adósságokat, mint néhány szomszédos település és vagyoni helyzetében sem történt ezidáig lényeges változás. Vitatható, hogy az elmúlt években az ingatlaneladások (pl. Vigadó) és vásárlások mérlege előnyös volt-e a falu számára, de az tény, hogy nem történt jelentős méretű vagyonfelélés, mint ahogy ez a vád gyakran elhangzik.
Itt véget is ér az egyetértésünk, mivel már a talpon maradást sem tartom olyan nagy érdemnek. Hiszen nemcsak az önkormányzaton múlott, hogy pl. a "holland falu" katasztrófáját elkerülte.
Látni kellene, hogy a falu bevételeinek - nem az államtól származó - közvetett, vagy közvetlen forrása az üdülőtelep, a nyaralótulajdonosok építmény- és telekadói, a kurtaxa, a nyaralótelepen zajló építkezésekkel kapcsolatban fizetendő iparűzési adó. Éppen ezért, bizony nem az ördögtől való gondolat, ha a település ügyeibe a nyaraló tulajdonosok nagyobb beleszólást kérnek. Ha az üdülőtulajdonosok megértik, hogy lehetetlen az általuk fizetett adók teljes összegének az üdülőtelepre való visszaforgatását követelniük, akkor a helyi lakosoknak is el kell fogadniuk, hogy az üdülőtelep ingatlantulajdonosai részt akarnak venni a helyi döntésekben.
A helyi politizálás plebejus színterének nem kellene a kocsmát javasolni! Az persze nem baj, ha az emberek találkozhatnak a falu vezetőivel itt is, de a közélet pezsdítését én más eszközökkel képzelem.
Ne csak utólag váljanak nyilvánossá a testületi ülések jegyzőkönyvei, de legyenek végre nyilvánosak az ülések előterjesztései is pl. nyomtatott formában a könyvtár szabadpolcán, illetve elektronikusan az önkormányzati honlapon! Így aki hozzászólna egy témához, megkereshetné a testületi tagokat és még a döntés előtt elmondhatná a véleményét. A nyilvános testületi üléseket tartsák a munkaidőn kívüli időszakban, hiszen elvileg a képviselőség nem főállású elfoglaltság! Ma azért nem megy el senki a nyilvános ülésekre, mert az ülés munkaidőben van és az előterjesztések ismeretének hiányában egyébként is követhetetlen a testületi tagok hozzászólása és szavazása.
A helyzeten nem azzal kellene javítani, hogy a a képviselő járjon többet a kocsmába, hanem a rosszul tájékozott, esetleg elfogult kocsma látogatókat kellene a testületi ülésekre invitálni a fenti módszerekkel!
Ami a további konkrét tanácsokat illeti, szerintem a "nyújtózkodj, ameddig a takaród ér" tanácsnál kreatívabb ötletekre és több támogatásra van szüksége az önkormányzatnak!
Bár nincs hivatalos, írott együttműködési megállapodás az önkormányzat és a fürdőegyesület között, de azért van párbeszéd. Így például több beruházási tervbe is bepillantást engedett a fürdőegyesületnek az önkormányzat és a fürdőegyesület szakértői a helyi rendezési terv előkészületét is véleményezhették. Az egy másik kérdés, hogy a döntésnél ezeket a véleményeket nem igen vették figyelembe.
A fürdőegyesület szervezésében a budapesti Kertészeti Egyetem egy évfolyama a helyi gyakorlatát Szemesen tartotta néhány éve és a fiatalok kertépítő, településfejlesztő tanulmányokat készítettek. Nem rajtuk múlott, hogy az ügy nem kapott visszhangot. A fürdőegyesület az elmúlt években pénzügyi támogatást nyújtott a település fásítási programjához. A fürdőegyesület egyezteti a nyári programjait aminek keretében előadóesteket, gyerekprogramokat lehet említeni. Kár, hogy Koller Kati elköltözése miatt a Gábriel villa komolyzenei koncertjeire már nem kerülhet sor, de az így sem igaz, hogy a villatulajdonosok nem járulnak hozzá a település nyári kulturális életéhez.
satnya 2011-04-09 08:24:37
"Már várom az elfuserált "villatulajdonosokat" akik a családias
Szemes,parkokkal övezet idiljét a gaz "hókuszpók" polgármester
tevékenységével vetik össze"
A nagy mondásokat pontosan kell idézni, főleg ha valaki saját idézeteivel él.
Kérdésem, melyikből?
kamillo 2011-04-10 10:28:54
Kedves DE_PA!
Ön azt írta:
Hiszen nemcsak az önkormányzaton múlott, hogy pl. a "holland falu" katasztrófáját elkerülte.
Ez biztos így van! Vajon el tudja e kerülni az S.C.D. Holding katasztrófáját? Hiszen az Önkormányzat által létrehozott rendezési tervben az építmény magasságok és esetenként az övezetek megváltoztatásával, kiszolgáltatja a családias Szemest a karvaly tőke igényeinek. Nagyon szép lesz a dombokra épített emeletes házak tömege a Lidó kemping területén.
|
|
Legfrissebb képtárak
|
Sebestyén Jánostól való elbúcsúzás, ahogy Dombóvári Gábor idézve őt "egy rádiós naplójának utolsó felvétele lesz" méltó volt hozzá. Szelleme a megemlékezések során valóságosan, érzékelhetően betöltötte a teret. A temetőben a szellemidézők a tiszteletes úron kívül Szirányi János, Lantos István,Kovács P. József voltak. Lantos István többek között kiemelte, "Bánatunkat az a tudat is fokozza, hogy magaddal viszel egy értékrendet, egy kultúrát, egy gondolkozásmódot, egy életérzést, megannyi emberi értéket, amelyek sokunkat kötött hozzád. Nagy űr marad utánad, távozásoddal véget ér egy korszak."
A barátok és a pályatársak, Sebestyén János életének tanúi a temetés után az Auguszt cukrászdában jöttek össze, ahol Baka András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Gróf Miklós hangtechnikus emlékezett Sebestyén Jánosra, Környei Miklós gitárművész Bach gitárátirattal tisztelgett emlékének.
|
|
Kiss Borka Zsófia
|
2012. április 23-án megszületett Kiss Borka Zsófia (3540 gr, 52 cm). Édesapja Kiss Balázs, édesanyja Bajdik Judit.
|
|
|
Elhunyt Nobilis Gáborné
|
|
Elhunyt Nobilis Gáborné Szegheő Zsuzsanna. Édesanyánk szeptember 30-án gyermekei körében hazaérkezett az Örök Hajlékba türelemmel viselt hosszú szenvedés után. Földi maradványait 2011. október 8-án szombaton helyezzük Édesapánk mellé Balatonszemesen 11 órakor. Lelki üdvéért 2011. október 9-én 17 órakor a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban (Budapest XI. ker., Villányi út 25.) imádkozunk Szentmise keretében:
András, Krisztina, Kristóf, Kornél Annamária, Béla, Judit, Judit, Éva Balázs - Bernadett, Benedek - Filoména, Zalán, Márton, Gergely, Fanny - Balázs, Dorottya, Demeter, Petra, Miklós, Ágoston, Levente, Dániel, Veronika, Máté, Domonkos, Barna
Belizár
|
|
|
Gyűjtési felhívás
|
Kedves Mindnyájan! Hétvégén beszélgettem Pavelka István úrral, aki a szemesi egyházközség világi elnöke. Ő mondta, hogy sajnos nagyon kevés a pénzük, és az évente egyházi adóból összegyűjtött összegből alig tudják kifizetni az általános költségeket és a kántort. Azt is említette, hogy az új plébánosnak, Tomanek Péternek nincs számítógépe. Jó lenne valahonnan szerezni egyet, hiszen a közösség újraépítéséhez, a fiatalok szervezéséhez nélkülözhetetlen lenne. Arra gondoltam, hogy miután mi, szemesi nyaralók is nagy számban részt veszünk a nyári miséken, hozzájárulhatnánk annyival az egyházközség költségeihez, hogy veszünk közösen egy laptopot és néhány szoftvert a plébániának. A múlt vasárnapi mise után már érkezett hozzánk 12 ezer forint adomány ilyen célra. Kérem, hogy aki úgy érzi, hogy támogatná ezt az ügyet az keressen meg emailben (katalin.strobl@gmail.com), vagy a hétvégi vasárnapi mise után Mády Katinak adja oda a számítógépre szánt adományát. Mindenkinek előre is köszönöm a segítségét:
Lengyelné Stróbl Katalin
|
|
|
Minálunk, ahogyan Ön látja
|
|
Szemes@minalunk.hu e-mail címre küldhet fotót, cikket, javaslatot stb., illetve, ha regisztrál minden egyes cikkhez hozzá fűzheti észrevételét, véleményét is. Jelentkezzen be, használja a saját nevét, vagy válasszon egy jó álnevet, regisztráljon és véleményével befolyásolja Ön is a közéletet, a közgondolkozást.
|
|
|



|