http://www.minalunk.hu/
2011-03-08 18:15

Az üdülőtulajdonosok jogaiért

|

Az üdülőtulajdonosok jogaiért lobbizik a Balaton-parti Fürdőegyesületek Szövetsége (BFSz). Javaslatuk elfogadásával a Balaton régióban és kisebb közigazgatási egységeiben is megoldódhatna az üdülőtulajdonosok részvétele az önkormányzatai munkában.

Basa István levele Bóka Istvánhoz a Balaton Fejlesztési Tanács elnökéhez.

 

Balaton Fejlesztési Tanács
Dr. Bóka István elnök úr
részére

Siófok
Batthyány u. 1.
8000

Tisztelt Elnök Úr!


A Balaton Fejlesztési Tanács elnökévé választásodhoz valamennyi balatoni üdülőtulajdonos tagunk nevében örömmel és várakozással gratulálunk.

A BFT december 17-én tartott ülésén két olyan levélmásolatot adtam át, amelyek legfontosabb célkitűzéseinket tartalmazták, de teljesülésükre sajnos még várnunk kell.

Köztársasági Elnök úrnak írt levélben – beiktatási beszédében megfogalmazott célkitűzéseire és vállalásaira alapozva – a balatoni fürdőkultúrát megalapozó, meghonosító és hagyományait máig megtartó üdülőtulajdonosi réteg érzései és szóhasználata szerinti „jogfosztottságának” orvoslását kértük.

Hangsúlyozzuk, nem a szokott politikai értelemben használjuk a kifejezést, hanem azt hiányoljuk, kifogásoljuk, hogy azok a családok, honfitársak, akik megtakarított jövedelmüket nem dorbézolták, fecsérelték el, vitték külföldre, hanem hazánk évezredes hagyományait követve, jó hazafiak módjára itthon, a Magyar Tenger partján fektették azt be, a legelőkből nyaralótelepeket, városokat varázsoltak, közösségeket hoztak létre.

 

Gyakorlatilag a XX. sz. második felétől nem vehetnek részt közvetlenül ezek további alakításában, fejlesztésükben és hagyományaik őrzésében, a települések vezetői, és az önkormányzatok tisztségviselőinek választásában. A sommás kijelentés mellett tisztában vagyunk az állandó lakossá, valamint az ideiglenes tartózkodásra átjelentkezéssel az üdülő-településen szavazás lehetőségeivel, de ennek visszatartó hátrányai is vannak.

 

A történelmi hűség megkívánja, hogy ne feledjük el a rendszerváltást követő önkormányzati törvény részönkormányzati intézménye pozitív fogadtatását, amely felkorbácsolta a kedélyeket, mindaddig, amíg ki nem derült, ezzel csak a kényszeregyesített településeknek igyekeztek a törvényalkotók segíteni, az üdülőtulajdonosi kérdést nem, - vagy nem akarták - ismerni. A helyzet azóta sem javult, mert a nemzetiségi és etnikumi kisebbségek részére megalkotott kisebbségi részönkormányzatok választása és jogköre, tevékenységük finanszírozása ugyan jogrendünk új részévé vált, de az üdülőkörzetekben a náluk sokkal népesebb üdülőtulajdonosi réteg továbbra is „jogfosztott” maradt.


Hazánkban Verbőczi óta a fejekben a politikai választás a röghöz kötött választót megillető „egy fő – egy szavazat” elv él és elfogadott. Az ettől eltérő jogosultságot igénylő egyéneknek esetleg akár több helyszínre is, nem a politika, hanem a gazdaságirányítás céljából az adott települések településirányító önkormányzatai választásaira leadható szavazatairól tudomásunk szerint nincs szó, bár ma már ezt a technika minden veszély, visszaélés nélkül lehetővé tehetné!

Külföldi honfitársainknak szavazati jog megadása is valójában ezt a tabut döntögeti. Javaslatunk elfogadásával a „Balaton megyében” a „Magyar Tenger Üdülőrégióban” és kisebb közigazgatási egységeiben, a járásokban is megoldódhatna az üdülőtulajdonosok részvétele a Balaton-parti települések önkormányzatai munkájában is.

Természetesen egy ilyen rendszer kialakítása – elfogadása hosszú vitákkal és politikai csatározásokkal terhelt időt venne igénybe, ezért gyakorlati okból javasoljuk, hogy azoknál a településeknél, amelyeknél az üdülőépületek aránya – önkényesen választva – a 30 %-ot eléri, ill. meghaladja, az üdülőtulajdonosok bíróságilag bejegyzett érdekvédelmi egyesületeinek választott vezetősége társönkormányzati (üdülőtulajdonosokat is érintő témákban tanácskozási, határozathozatalt „vétózó”, helyesebben egyeztetésre, megegyezésre kötelező halasztó hatályú) szavazati jogosítványt is kapjon. Azoknál a településeknél, amelyeknél az egyesület nem bejegyzett, a helyzetet jogilag rendezni kell, ahol nincs egyesület, alapítani kell (lehet), ill. a társönkormányzatot az üdülőközösségnek közvetlenül kell megválasztania.

Javaslatunk csak látszólag egyoldalú, ma a települések nem élnek az üdülőtulajdonosok körében fellelhető sokirányú potenciálisan rendelkezésre álló szakmai segítség igénybevételének lehetőségével. Partneri kapcsolatban ez könnyen elérhetővé válna és az üdülőtulajdonosok sem éreznék többé, hogy csak „fejőstehénnek” tekintik őket.
Az önkormányzatok részére juttatott központi források szétosztásánál csak az állandó lakosok számát veszik figyelembe, így a Balaton-törvény előírásainak és az üdülőhely követelményeinek megfeleléséhez szükséges feladatok finanszírozásához be kellene számítani az üdülőtulajdonosok évi „ott tartózkodásának” alapján képzett korrekciót is. Ennek számszerűsítéséhez a 2011. évi népszámlálás lehetőséget is adhatna, ha igényelnék!

Tisztelt Elnök Úr!

Nem kívánjuk a törvénykezés és vitatható gyakorlat összes terhét válladra tenni, de kérjük, érezd át kéréseink jogosságát és vállald fel képviseletét is.

A BFT elnökétől kérjük, velünk együtt javasoljad és hass oda, hogy a Balaton-parti Fürdőegyesületek Szövetsége kapja vissza a hajdani „Balatoni Regionális Fejlesztési Tanácsban” már viselt „tisztségét” az önálló, szavazati joggal járó tagságot, a balatoni régió üdülőtulajdonosai felelősségteljes képviselete lehetőségét a testületben.

A másik átadott levél záró részében a megvalósítás egyik lehetséges módját vázoltuk.

Bízunk megértésedben, kérjük és reméljük, támogatod kérésünket.


Zánka, 2011. 01. 10.


Tisztelettel:


Basa István elnök

a Balaton-parti Fürdőegyesületek Szövetsége

 

 

 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

satnya 2011-03-08 22:45:57

Hát nem is tudom mit mondjak.
A fohászok és értékrendek valahol összeállnak a képviseleti fejekben.
Ideje volt.
Ideje lenne levetkőzni azokat a beidegződéseket, hogy két helyen szavazni=a választási csalással.
Jó lenne végre a fától, látni az erdőt, mert az így "kerek".
A labda és feladat, fel van adva demokráciából.

krausz 2011-03-09 00:56:37

Ennek az öregnek elgurult a gyógyszere?
Miről beszél? Itt szavazunk, ott szavazunk ha több házunk van több helyen! Esetleg akinek nincs háza ne is szavazhasson?Na ha ettől ez a Bóka nem ugrik egy hátast
le a kalappal előtte.És én még azt hittem nincs lejjebb.
SOHA SE MOND HOGY SOHA...

satnya 2011-03-09 07:18:41

"Ennek az öregnek elgurult a gyógyszere?"
Mint ahogy a törvényhozónál, amikor megalkotta törvényét, hogy egy településen két önkormányzatra is van lehetőség szavazni?


kamillo 2011-03-09 17:32:24

Ez egy demagóg levél. Az elmúlt 30 évben hol volt az a sokoldalú segítség amire az üdülő tulajdonosok hivatkoznak. Tudomásul kell venni, hogy az üdülő terület is a község része, és nem Budapest sokadik kerülete. A község el van a maga bajával, és jobb ha helyből irányítják az egész évben itt lakók. A jó szándékú segítséget elfogadjuk az üdülőktől, de az ész osztásból továbbra sem kérünk.

satnya 2011-03-09 19:57:32

T. kamillo!
Biztos, hogy megkeveri ez a levél a fejeket és benne lévő gondolatokat, mint a kisebbségi önkormányzati választások törvény lehetősége, anno.
A demagógia , valahol mindenkinek a fejében ott van, ami arra ösztökél, hogy sommás érzelmekre és előitéletekre alapuló véleményt nyílvánítson.
Benned is felfedezhető 6 soron belűl, többször.
"Tudomásul kell venni, hogy az üdülő terület is a község része, és nem Budapest sokadik kerülete."
"A község el van a maga bajával, és jobb ha helyből irányítják az egész évben itt lakók."
"az ész osztásból továbbra sem kérünk."
Az ész osztás Nálad kezdődik, demagóg módon.

zita 2011-03-10 09:00:25

T. Satnya!
Az üdülőtulajdonos arra való, hogy adózzon! Fizessen nekünk átlag évente százezer forintot és Szemesen költse a pénzét, tartsa rendben a közterületet az úttengelyig, és fizesse a közművek létesítési költségét. Esetleg kiadhatja a nyaralóját, hogy még több adót fizessen, és még nagyobb legyen az élményfürdő bevétele.
Nem szeretjük, ha okoskodtok.

Boci 2011-03-10 16:02:41

Tisztelt Hozzászólók!
Ezért nem megyünk semmire. A falu lakossága az üdülő tulajdonosokkal összeugrasztva. Pedig ezt lehetne másképp is csinálni. Miért ne lehetbe elképzelése az üdülőt ulajdonosoknak egy részönkormányzat létrehozására. Van erre bőségesen is példa hazánkban. Több mint valószínű, hogy sokkal többet érnénk el, több lenne a pozitív hozadéka. Nagyon sokat tudnának segíteni. Sajnos mi helyiek, el vagyunk szállva magunktól. Azt hisszük, hogy nálunk a bölcsek köve. Az elmúlt 20 év ezt be is bizonyította.
Remélem, zita ezt viccnek szánta amit leírt.
Akinek nyaralója van, mert köztünk is van olyan akinek van, az tudja, hogy milyen bosszantó amikor az Ő érdekeit nem védi senki.Valóban csak a fizetési kötelezettség az egyedüli lehetősége. Tessenek csak ezen elgondolkoni.
Próbáljuk meg sértés nélkül a véleményünket leírni!

de_pa 2011-03-11 05:20:25

Kedves kamillo!
Basa István levele nem demagóg, hanem inkább udvarias és tényfeltáró.

Hozzászólásod alapján úgy tűnik, nem vagy tisztában lakóhelyed költségvetésével és nem tudod, hogy Szemes kb. 500 milliós éves költségvetésének felét az állam a központi adókból (pl. ÁFA, SzJA, stb.) visszaosztott normatív juttatással fedezi. Ez után a legnagyobb tétel a helyi adókból befolyó hozzávetőlegesen 100 milliós telek- és építményadó, amit alapvetően a nem állandó lakosok fizetnek. A vállalkozások adói ennél jóval szerényebbek és azt is leginkább a községben építkező vállalkozók fizetik.

Az üdülőtulajdonosok nem észt akarnak osztani, hanem a pénzükért beleszólást kérnek a község azon ügyeibe (pl. a helyi szabályozási terv szerinti "városiasodó üdülő övezet" ellenzése), ami elsősorban őket érinti.

Rovat legfrissebb hírei
  • Miss Fitnesz Zsaru 2012 »
  • Vízimentőket keresünk! »
  • TISPOL „European Operational Speed” »
  • Élet a téli Balatonban »
  • Rapsicok, lakásbetörők rendőrkézen! »
  • Siófoki rendőrségi sikerek »
  • Rendőrségi felhívás »
  • A hulladékképződés visszaszorítására koncentrál a törvénytervezet »
  • Veszélyben a Balaton és a fürdőzők »
  • Kistérségi reakciók »
  • Legfrissebb képtárak