Böröczky Szilárd képviselő, aki az előző testületnek is tagja volt úgy gondolja, hogy az lenne a tisztességes, és ő azt várja, hogy a Szemesi Miújság kiadója nyújtson be támogatási kérelmet. Normális körülmények között én is így gondolkoznék. Talán nem emlékezík arra, hogy 2006, 2007, 2008 januárjában úgy neki, mint az önkormányzat minden tagjának írásban - személyesen kézbesítve - együttműködést ajánlottam, amire még csak választ sem kaptam. Ítélje meg a Tisztelt Ovasó a lenti levélmásolat alapján, hogy ki akar, és ki nem akar együttműködni, és mi a tisztességes eljárás.
Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselők!
Alulírott Buday Miklós a Logod Bt. üzletigazgatója – mint a Szemesi Miújság főszerkesztője és felelős kiadója – azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy szíveskedjenek határozatba foglalni a Szemesi Miújság megjelentetésének 2008. évi finanszírozásához az önkormányzat anyagi hozzájárulását, vagy az együttműködést.
Indoklásul előadom, hogy Balatonszemesen telephellyel rendelkező, adófizető cégként 16-dik éve adjuk ki a Szemesi Miújságot. Az adófizetők, a község lakói, az ingatlantulajdonosai és a szemesi vendégek joggal várják el a helyi híreket a sajtón keresztül is. Cégünk eddig is a helyiekkel együttműködött annak érdekében, hogy jó helyi lapja legyen a községnek, és a szemesi értékek megjelenjenek, különböző szemesi érdekek érvényesülhessenek. A Szemesi Miújsággal szemben támasztott lakossági igényt mi sem bizonyítja jobban, hogy a mintegy 1870 lélekszámú községben üdülési szezonon kívül 800 példányt szükséges számonként nyomtatni. A teherviselés mértékét viszont – különös tekintettel arra, hogy a nyilvánosság biztosítása önkormányzati alapfeladat – aránytalannak tartjuk.
A Szemesi Miújság fontos hiánypótló, minden irányban nyitott, jól beágyazódott független intézmény Balatonszemesen, amely a község határain túl is – nem elhanyagolható – hatást gyakorol. Önkormányzati érdek, hogy a Miújság „sikertörténetéhez” kapcsolódjon a falu vezetése is. Javaslom, hogy jöjjön létre együttműködésen alapuló megállapodás, megközelítőleg a következő tartalommal: - 2008-ban az önkormányzat havonta költség-hozzájárulásként 100.000 Ft. átalányösszeget ad a kiadónak annak fejében, hogy a Szemesi Miújságban – a kiadói program szerint folyamatosan – az igényelt, vagy az aktuális önkormányzati hírek megjelenjenek. - Az eseti igényeken túl a kiadó e-mailen a képviselőkkel egy időben kapja meg e-mailen a nyilvános ülések anyagát, illetve a testületi ülést követően a határozatok és rendeletek szövegét. - A Kiadó 10 napon belül átadja a Polgármesteri Hivatalnak a kt.-ülés hanganyagának írott változatát. - Az átalánydíjon felül az önkormányzat által kiírt pályázatok, versenytárgyalások és egyéb hirdetmények, – amelyek közzététele más médiákban is megtörténik – a Szemesi Miújságban is legyenek hirdetve a mindenkori hirdetési tarifa alapján. - A képviselő-testület és a polgármesteri hivatal delegáljon felhatalmazott tagot a szerkesztőbizottságba. Természetesen a Kiadó nyitott egyéb kérdéskörök megtárgyalására, bevonására is.
Tisztelettel Polgármester Úr, Tisztelt Képviselők! Kérem, hogy a soron következő képviselő-testületi ülésen szíveskedjenek kérésünket támogatóan előterjeszteni, megvitatni és az önkormányzati nyilvánosságot biztosítandó alapfeladatukból kiindulva, a Szemesi Miújság szolgáltatását súlyának megfelelően értékelni, valamint a kiadás költségekhez hozzájárulni szíveskedjenek.
Balatonszemes, 2008. január 9.
Tisztelettel:
Buday Miklós üzletigazgató a Szemesi Miújság felelős kiadója U.i.: Álláspontom máig sem változott, nyitott vagyok az együttműködésre, csak az a baj, hogy a Miújság szerkesztőinek nincs kivel együttműködni.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|