
Változik a világ, változunk mi is és változnak a világunkhoz tartozó struktúrák is. Néha nem a kellő gyorsasággal, mert a hagyomány tisztelete olykor erősebb, mint átalakulás igénye és szükségszerűsége, amelyet nem is lehet azonnal észrevenni, csak egy idő után, de meglehet: lemaradhatunk és ha nem lépünk, le is maradunk.
Gondolkodtam, lehet-e erről jól írni, egyáltalán joga van az embernek írni olyan dologról, amely nem egyedül a sajátja, mások társaságában van és még csak nem is a társaság közepén, jószerivel a szélén. Olykor felszólal, többnyire csendben marad és nézi a másikat, a többi embert. Igazában szeretettel. Megérdemlik. Küzdenek, pörölnek, dolgoznak másokért is, valamennyiünkért.
Ha még nem tudnák, a Balatonszemesi Fürdőegyesületről beszélek.
Egy különleges korszak odaillő teremtménye jött létre több mint száz éve. Társaival és a saját és társai tagjaival létrehoztak egy világot, ami korábban nem volt. Megteremtettek egy kultúrát, amely akkor nagyon igaz, tiszteletreméltó, haladó és időben is helytálló volt. Együtt lélegzett az akkori világgal és értéket képviselt a szó igaz, klasszikus értelmében. Csak büszke lehetek arra, hogy nagy tudású elődök székét elfoglalhattam egy időre, és ilyen emberek követtek és állnak helyt most is a szervezet élén.
Mindezt előrebocsátva úgy érzem, azt gondolom, hogy felvethetem: az idő meghaladta a száz éve létrejött struktúrát. Lehetséges, hogy a fürdőegyesület, mint szervezet a jelenlegi „alkotmányával” igen, de a korábbról itt maradt nevével ma már nem képes arra, hogy megszólítson embereket, újabb tagtársakat. Hogy reményt, kiutat mutasson a kor problémáival szemben. Nem emberi, hanem kommunikációs és szervezeti okok miatt. És nem csak Balatonszemesen, másutt is.
Az egyesületünk modern világban is aktuális programja mára már megelőzi saját elnevezését, hagyományait, de így önmagában mindez kevésnek tűnik ahhoz, hogy elfoglalja helyét egy feltörekvő, újjá- és átalakuló világban, amelyben nem megteremteni, sokkal inkább megvédeni kell valamit, valami eredetit, a sajátságos balatoni üdülő- és szabadidő kultúrát, az egykoron megteremtett és a mai napig védelemre szoruló értéket és környezetet. Fürdőegyesület. Ízlelgeti az ember, de kívülállóként talán nem is tudja, mi az. Fürdőigazgatóság, baráti társaság, esetleg másfajta gyülekezet, ki tudja? Megítélésem szerint változásra van szükség az egyesület elnevezésében. Olyan névre van szükség, amely megfelel az egyesület újszerű tevékenységének, amely megfelel az emberek elvárásának is, amely érthető mindenki számára már a tevékenységre utalással is, de ami a legfontosabb: üzenete van a külvilág, a hivatalos szervek, a regionális közösségek irányába is.
Tudom, nehéz nevet változtatni, nagyon nehéz a hagyományok megsértésének kísérletébe esni, különösen egy alapjában konzervatív közösségben, egy százéves és sokat megélt közösségben ilyen bűnbe esni. Ott, ahol a tiszteletreméltóság, a környezeti és családi értékek megbecsülése és védelme az alapvető emberi összetartozás mércéje, nem könnyű a változtatás, mert ezt hoztuk otthonról, apánktól, anyánktól, a nagypapától és így tovább. Ez a szervezet küzdött a háború előtt negyven évig, utána megújult formában már több mint húsz éve. Igen, értem és megértem, de az idő halad és a sikerhez támogatás, egyfajta attraktív megközelítés is kell, amelynek egyik összetevője a jól megválasztott elnevezés.
Csak mondom: Ha egy asszony az esküvő után felveszi a férje nevét és elhagyja a régi, ugyanolyan jól hangzó, becsben álló családi nevét, nem lesz más ember, ugyanaz marad. Még az is lehet, hogy több lesz, mert két család értéke egyesül a friggyel, az új leány-, immár asszonynévvel. Vagy: leány maradtam, mondják sokan, vagy annyira ismert lettem, hogy a státusztól függetlenül maradtam annak, akinek születtem: Évának. Szeretnék azért magyarázatot adni az azért annyira nem bátran felvetett javaslatnak.
Már korábban, felhatalmazással bíró tevékenységem idején folyamatosan foglalkozni kellett a támogatottság kérdésével, hiszen a sokaság erőt, hitet és bizalmat ad. Mint ahogy egy közösség érdekében végzett aláírásgyűjtés sikere, amelyre volt több példa Szemesen is, akkor nyomós érv, ha sokan vannak, vagyunk, akik aláírnak. Ha sokan mondanak igent és ott állnak mögötted, meg sem kell szólalni, látja és érzi mindenki, mit jelent a jelenlét, a sokaság, az egység.
A támogatottság, mint emberi tényező, erő, mint a közös fohász, egy Miatyánk, mondjuk augusztus 20-án a kápolnában. De még így is kevés a hívó szó hatása. Ott a végeken, a Semmelweis utca vége felé, a patak előtt, vagy a kormányüdülő felett, ami még Szemeshez tartozik, kevesen mozdulnak a Balatonszemesi Fürdőegyesület logójára. Mert kérdezik, mit tud tenni az egyesület, hol tud az egyes nyaralóknak segíteni és miben?
Mások a XXI. század kihívásai és mások voltak a XX. század elvárásai akkor, amikor egy eladdig ismeretlen szabadidős tevékenység kialakítása volt a feladat. Úgy érzem, a centenáriummal lezárult egy fejezet, a múlt és követeli helyét az új, az evolúció, amely ma a közösség, a természeti és az épített környezet és benne az ember, aktuálisan a nyaralótulajdonosok újfajta védelme és képviselete. Elegendő-e erre egy fürdőegyesület, vagy a logóban, a névben utalni kell-e arra, ami feladatként vár a szervezetre, és amely tevékenységet a zászlójára tűzi. Most is csinálja, kiválóan, csak talán nem látszik mindenkinek. Akik látják értik és támogatják, a település másik oldalán nem értik, ha értik, bosszankodnak. Ezek már megint mit akadékoskodnak!
De a többiek? Akikért a harang szól? Akikért küzd az egyesület, akiknek nyugalma, humán világa és környezete annyira fontos és védelemre szorul.
Hitem szerint megújításra, megújulásra szorul a Fürdőegyesületek Szövetsége is, illetve az egyes tagszervezetek tevékenysége. Egy-két hely kivételével változatlan személyi összetételben működnek a mára már megkövesedett struktúrák és igazában nem képesek arra a megjelenésre, amelyet a XXI. század információs elvárásai igényelnek. Nyilvánvaló, hogy egy honlap működtetése, az elektronikus levelezés, hírfolyam megszervezése nem kis erőfeszítést és gondozást igényel, azonban megéri a megértés, a támogatottság és a korrekt tájékoztatás érdekében az internetes jelenlét biztosítása, a portál folyamatos újítása. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen jellegű jelenlét hivatkozási alapot, mások részéről is állandó tájékozódást, mércét jelenthet, de ennél sokkal fontosabb az üzenet, amelyet közvetít, és amelyet kölcsönveszek a megértéséhez az amerikai elnöktől: „Yes, we can!” Képesek vagyunk rá!
Megvédeni magunkat, egy településrész és annak épített környezetének védelmét és képesek vagyunk arra is, hogy együttműködjünk mindazokkal, akik elfogadják azt az alapállást, hogy nem csak ők vannak, hanem vannak mások is.
És a végén engedjenek meg egy szubjektív véleményt: hálás lehet Balatonszemes a Fürdőegyesület jelenlegi vezetésének, mert az értelem, a küzdés és vele együtt a megértés, az emberi tényező szem előtt tartása jellemzi a munkálkodásukat. Köszönjük!
Egy mondat erejéig visszatérve az alapfelvetésre: Nomen est omen.
Folytatása következik.
Dobozy Dániel
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|