|
2010-11-02 17:37
Halottak napján
|
Ritkán járok Halottak napján a szemesi temetőbe, mert közeli hozzátartozóink a budapesti temetőkben nyugszanak. Idén úgy alakultak a feladataink, a Mindenszentek naptári munkaszüneti napja és az iskolai őszi szünet, hogy már a hét végén végiglátogattuk szeretteink sírjait a fővárosi temetőkben, és az iskolás unokákkal Szemesre mehettünk.
Az alkalmat kihasználva elmentünk a szemesi temetőbe.
Mindenek előtt köszönet illeti azokat, akik felelősek a temetői rendért. Mindent példás rendben találtunk, szép és méltóságteljes volt minden, amit tapasztaltunk: a környezet, a sírokat látogató és ott emlékező családok, a gondosan ápolt és gyertyákkal kivilágított sírok és a gyertyafénnyel teli egész temető. Különleges kegyelemként éltem meg, hogy elmondhattunk egy-egy imát itt, Balatonszemesen, Halottak napján azoknak a sírjánál is, akik ugyan itt nyugszanak, de személyüket, szellemüket (tudom nem csak én) a szívünkben hordozunk. Bennünk tovább élnek, és ha figyelünk, ha tudunk és akarunk figyelni, akkor érezhetjük, ahogy ők munkálkodnak bennünk, érettünk, Szemesért. Magammal vittem ezt a hangulatot, és azt kívánom, hogy a szemesi temető méltósága sugározzon szerteszét. Buday Miklós
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
hirdetés
Ez a hirdetési hely kiadó
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
|
|
Legfrissebb képtárak
|
Sebestyén Jánostól való elbúcsúzás, ahogy Dombóvári Gábor idézve őt "egy rádiós naplójának utolsó felvétele lesz" méltó volt hozzá. Szelleme a megemlékezések során valóságosan, érzékelhetően betöltötte a teret. A temetőben a szellemidézők a tiszteletes úron kívül Szirányi János, Lantos István,Kovács P. József voltak. Lantos István többek között kiemelte, "Bánatunkat az a tudat is fokozza, hogy magaddal viszel egy értékrendet, egy kultúrát, egy gondolkozásmódot, egy életérzést, megannyi emberi értéket, amelyek sokunkat kötött hozzád. Nagy űr marad utánad, távozásoddal véget ér egy korszak."
A barátok és a pályatársak, Sebestyén János életének tanúi a temetés után az Auguszt cukrászdában jöttek össze, ahol Baka András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Gróf Miklós hangtechnikus emlékezett Sebestyén Jánosra, Környei Miklós gitárművész Bach gitárátirattal tisztelgett emlékének.
|
|
Kiss Borka Zsófia
|
2012. április 23-án megszületett Kiss Borka Zsófia (3540 gr, 52 cm). Édesapja Kiss Balázs, édesanyja Bajdik Judit.
|
|
|
Elhunyt Nobilis Gáborné
|
|
Elhunyt Nobilis Gáborné Szegheő Zsuzsanna. Édesanyánk szeptember 30-án gyermekei körében hazaérkezett az Örök Hajlékba türelemmel viselt hosszú szenvedés után. Földi maradványait 2011. október 8-án szombaton helyezzük Édesapánk mellé Balatonszemesen 11 órakor. Lelki üdvéért 2011. október 9-én 17 órakor a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban (Budapest XI. ker., Villányi út 25.) imádkozunk Szentmise keretében:
András, Krisztina, Kristóf, Kornél Annamária, Béla, Judit, Judit, Éva Balázs - Bernadett, Benedek - Filoména, Zalán, Márton, Gergely, Fanny - Balázs, Dorottya, Demeter, Petra, Miklós, Ágoston, Levente, Dániel, Veronika, Máté, Domonkos, Barna
Belizár
|
|
|
Gyűjtési felhívás
|
Kedves Mindnyájan! Hétvégén beszélgettem Pavelka István úrral, aki a szemesi egyházközség világi elnöke. Ő mondta, hogy sajnos nagyon kevés a pénzük, és az évente egyházi adóból összegyűjtött összegből alig tudják kifizetni az általános költségeket és a kántort. Azt is említette, hogy az új plébánosnak, Tomanek Péternek nincs számítógépe. Jó lenne valahonnan szerezni egyet, hiszen a közösség újraépítéséhez, a fiatalok szervezéséhez nélkülözhetetlen lenne. Arra gondoltam, hogy miután mi, szemesi nyaralók is nagy számban részt veszünk a nyári miséken, hozzájárulhatnánk annyival az egyházközség költségeihez, hogy veszünk közösen egy laptopot és néhány szoftvert a plébániának. A múlt vasárnapi mise után már érkezett hozzánk 12 ezer forint adomány ilyen célra. Kérem, hogy aki úgy érzi, hogy támogatná ezt az ügyet az keressen meg emailben (katalin.strobl@gmail.com), vagy a hétvégi vasárnapi mise után Mády Katinak adja oda a számítógépre szánt adományát. Mindenkinek előre is köszönöm a segítségét:
Lengyelné Stróbl Katalin
|
|
|
Minálunk, ahogyan Ön látja
|
|
Szemes@minalunk.hu e-mail címre küldhet fotót, cikket, javaslatot stb., illetve, ha regisztrál minden egyes cikkhez hozzá fűzheti észrevételét, véleményét is. Jelentkezzen be, használja a saját nevét, vagy válasszon egy jó álnevet, regisztráljon és véleményével befolyásolja Ön is a közéletet, a közgondolkozást.
|
|
|



|