Az osztály létszáma 37 fő, igazoltan távol 12 fő:

Benedek Judit                   Egyed Zsuzsa †
Benedek Tamás                Ferenczi László †
Faludy Miklós                    Hegyi Lajos †
Fogarasi Pál                      Kelemen László †
Friesz György                    Kovács Gyula †
Góger Edit                        Maxmilián Tibor †
Gueth László                    Szemesi Géza †
Imre György                     Takaró Ágnes †
Juhász Tibor                     Takács Julianna †
Komlós Veronika               Takács Katalin †
Lentz Julianna                  Tóth Tibor †
Selmeczi Béla                   Valkó Péter †
Sümegi Sándor
Szekér Géza
Tich Etelka


Néhány perces csenddel emlékeztünk meg elhunyt tanárainkról és 12 elhunyt osztálytársunkról, valamint arról a három diákról, akik rövid ideig jártak velünk, de szintén elhunytak, név szerint Takács Piroskáról, Márton Józsefről (Pálos Bozsó), Martoncsik Ernőről (Kuksi).

Felidéztük Nagy Lajos bácsi saját kezűleg készített szemléltető eszközeivel bemutatott fizika óráit, az átrettegett kémia órákat, Tóth Magdus néni földrajzi nevek ismeretére felkészítő páros versenyeit, Virsik Pista bácsi meséit és orosz óráit.

A legtöbb dicséretet a jelen lévő Molnár Ferencné (Margitka) osztályfőnök kapta. Nem volt könnyű neki száraz szemmel elviselni azt a sok szeretetteljes megemlékezést, amelyet az 50 évvel korábbi (kezdő pedagógusi) működéséért kapott. Dicsérték remek konfliktuskezelő módszereiért, a természetes környezetben tartott biológia órákért, a kreatív országjáró kirándulások bevezetéséért, az első győri színházlátogatásért, az iskola történetében első iskolai tabló elkészítéséért és még sok egyébért. A résztvevők egyenként beszámoltak néhány percben az elmúlt 50 év történéseiről – mert ennyi idő jutott egy-egy személyre –, ez többnyire arra volt elég, hogy dióhéjban ismertessék sorsuk alakulását, a gyerekek és unokák számát felsorolva.

Felelevenítettük a tanórák szüneteinek játékait, amelyeket veszélyességük miatt rendre betiltottak, ilyen volt a bakugrózás, az egymás hátáról csatázás, az „adj király katonát”, a blinckézés, a vívás fabotokkal, na meg a két- és ötfilléresekkel a WC háta mögötti snúrozás. Valaki emlékezett arra a komiszságunkra, hogy a katedrán lévő homorú ülepű faszékre vizet öntöttünk, amelybe a mit sem sejtő tanár bácsi beleült.

Az elhunyt Szemesi Gézától idézte egyikünk azt a történetet, amelyik a szintén elhunyt Valkó Péterrel esett meg. Géza a Péter üvegezési munkájának elkészültét nehezen tudta kivárni, ezért többször telefonált neki. Péter egy idő után a fiával letagadtatta magát. Egy alkalommal, amikor a gyerek vette föl a telefont és jelezte, hogy apa nincs otthon, Géza ezeket mondta neki: „Ne hazudj gyerek! Nekem az új amerikai telefonom van, és ezen át látom, hogy apád ott áll melletted.” Mire a fiú: „Apa, ez lát téged!”

Jól szervezett vacsora, poharazgatás és anekdotázás mellett büszkén állapítottuk meg, hogy szemesi iskolánk jó alapot adott, hiszen közülünk többen végeztek egyetemet, főiskolát, sokan szereztek szakmunkás bizonyítványt, amivel szépen megállták a helyüket. Sajnos néhányan nem tudtak ellenállni az alkohol csábításának, amire idejekorán rámentek, de ebben az ünnepi hangulatban erről untig elég ennyi.
Jutka örömmel elvállalta, hogy néhány év elteltével ismét meg fogja szervezni a találkozást, mert a gyökereket nem szabad elfelejteni.

A beszámolót írta és az osztálytalálkozó fotóit készítette:

Imre György