http://www.minalunk.hu/
2010-10-27 16:40

50 éves találkozó

|

Tanár néninek és Szemes közvéleményének jelentem, hogy az 50 éves általános iskolai találkozón 15 fő megjelent.


Benedek Judit megszervezte a Balatonszemesi Általános Iskolában, az 1960-ban végzett öregdiákok találkozóját, amely 2010. augusztus 28-án volt.

Az osztály létszáma 37 fő, igazoltan távol 12 fő:

Benedek Judit                   Egyed Zsuzsa †
Benedek Tamás                Ferenczi László †
Faludy Miklós                    Hegyi Lajos †
Fogarasi Pál                      Kelemen László †
Friesz György                    Kovács Gyula †
Góger Edit                        Maxmilián Tibor †
Gueth László                    Szemesi Géza †
Imre György                     Takaró Ágnes †
Juhász Tibor                     Takács Julianna †
Komlós Veronika               Takács Katalin †
Lentz Julianna                  Tóth Tibor †
Selmeczi Béla                   Valkó Péter †
Sümegi Sándor
Szekér Géza
Tich Etelka


Néhány perces csenddel emlékeztünk meg elhunyt tanárainkról és 12 elhunyt osztálytársunkról, valamint arról a három diákról, akik rövid ideig jártak velünk, de szintén elhunytak, név szerint Takács Piroskáról, Márton Józsefről (Pálos Bozsó), Martoncsik Ernőről (Kuksi).

Felidéztük Nagy Lajos bácsi saját kezűleg készített szemléltető eszközeivel bemutatott fizika óráit, az átrettegett kémia órákat, Tóth Magdus néni földrajzi nevek ismeretére felkészítő páros versenyeit, Virsik Pista bácsi meséit és orosz óráit.

 

A legtöbb dicséretet a jelen lévő Molnár Ferencné (Margitka) osztályfőnök kapta. Nem volt könnyű neki száraz szemmel elviselni azt a sok szeretetteljes megemlékezést, amelyet az 50 évvel korábbi (kezdő pedagógusi) működéséért kapott. Dicsérték remek konfliktuskezelő módszereiért, a természetes környezetben tartott biológia órákért, a kreatív országjáró kirándulások bevezetéséért, az első győri színházlátogatásért, az iskola történetében első iskolai tabló elkészítéséért és még sok egyébért. A résztvevők egyenként beszámoltak néhány percben az elmúlt 50 év történéseiről – mert ennyi idő jutott egy-egy személyre –, ez többnyire arra volt elég, hogy dióhéjban ismertessék sorsuk alakulását, a gyerekek és unokák számát felsorolva.


50 éves osztálytalálkozó


Felelevenítettük a tanórák szüneteinek játékait, amelyeket veszélyességük miatt rendre betiltottak, ilyen volt a bakugrózás, az egymás hátáról csatázás, az „adj király katonát”, a blinckézés, a vívás fabotokkal, na meg a két- és ötfilléresekkel a WC háta mögötti snúrozás. Valaki emlékezett arra a komiszságunkra, hogy a katedrán lévő homorú ülepű faszékre vizet öntöttünk, amelybe a mit sem sejtő tanár bácsi beleült.

Az elhunyt Szemesi Gézától idézte egyikünk azt a történetet, amelyik a szintén elhunyt Valkó Péterrel esett meg. Géza a Péter üvegezési munkájának elkészültét nehezen tudta kivárni, ezért többször telefonált neki. Péter egy idő után a fiával letagadtatta magát. Egy alkalommal, amikor a gyerek vette föl a telefont és jelezte, hogy apa nincs otthon, Géza ezeket mondta neki: „Ne hazudj gyerek! Nekem az új amerikai telefonom van, és ezen át látom, hogy apád ott áll melletted.” Mire a fiú: „Apa, ez lát téged!”

Jól szervezett vacsora, poharazgatás és anekdotázás mellett büszkén állapítottuk meg, hogy szemesi iskolánk jó alapot adott, hiszen közülünk többen végeztek egyetemet, főiskolát, sokan szereztek szakmunkás bizonyítványt, amivel szépen megállták a helyüket. Sajnos néhányan nem tudtak ellenállni az alkohol csábításának, amire idejekorán rámentek, de ebben az ünnepi hangulatban erről untig elég ennyi.
Jutka örömmel elvállalta, hogy néhány év elteltével ismét meg fogja szervezni a találkozást, mert a gyökereket nem szabad elfelejteni.

A beszámolót írta és az osztálytalálkozó fotóit készítette:


Imre György


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Szemesi bokázás »
  • Varsói megemlékezés »
  • Bara Lajos elment »
  • Tahy Ádám a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta »
  • Meghalt Nagy Lajos »
  • Meghalt Sebestyén János »
  • Pályázatok idősek aktív szabadidőtöltésére »
  • Küldj Te is egy gyerekrajzot! »
  • Gondolatok Szemes jövőjéről »
  • 31 fokos kánikulában hová lettek a bejárók? »
  • Legfrissebb képtárak

    Képek egy rádiós naplójának utolsó felvételéről

    Sebestyén Jánostól való elbúcsúzás, ahogy Dombóvári Gábor idézve őt "egy rádiós naplójának utolsó felvétele lesz" méltó volt hozzá. Szelleme a megemlékezések során valóságosan, érzékelhetően betöltötte a teret. A temetőben a szellemidézők a tiszteletes úron kívül Szirányi János, Lantos István,Kovács P. József voltak. Lantos István többek között kiemelte, "Bánatunkat az a tudat is fokozza, hogy magaddal viszel egy értékrendet, egy kultúrát, egy gondolkozásmódot, egy életérzést, megannyi emberi értéket, amelyek sokunkat kötött hozzád. Nagy űr marad utánad, távozásoddal véget ér egy korszak." A barátok és a pályatársak, Sebestyén János életének tanúi a temetés után az Auguszt cukrászdában jöttek össze, ahol Baka András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Gróf Miklós hangtechnikus emlékezett Sebestyén Jánosra, Környei Miklós gitárművész Bach gitárátirattal tisztelgett emlékének.
    Kiss Borka Zsófia
    2012. április 23-án megszületett Kiss Borka Zsófia (3540 gr, 52 cm).
    Édesapja Kiss Balázs,
    édesanyja Bajdik Judit.
    Elhunyt Nobilis Gáborné

    Elhunyt Nobilis Gáborné Szegheő Zsuzsanna. Édesanyánk szeptember 30-án gyermekei körében hazaérkezett az Örök Hajlékba türelemmel viselt hosszú szenvedés után.
    Földi maradványait 2011. október 8-án szombaton helyezzük Édesapánk mellé Balatonszemesen 11 órakor.


    Lelki üdvéért 2011. október 9-én 17 órakor a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban (Budapest XI. ker., Villányi út 25.) imádkozunk Szentmise keretében:


    András, Krisztina, Kristóf, Kornél
    Annamária, Béla, Judit, Judit, Éva
    Balázs - Bernadett, Benedek - Filoména, Zalán, Márton, Gergely, Fanny - Balázs, Dorottya, Demeter, Petra, Miklós, Ágoston,
    Levente, Dániel, Veronika, Máté, Domonkos, Barna


    Belizár

     

     

    Gyűjtési felhívás
    Kedves Mindnyájan!

    Hétvégén beszélgettem Pavelka István úrral, aki a szemesi egyházközség világi elnöke. Ő mondta, hogy sajnos nagyon kevés a pénzük, és az évente egyházi adóból összegyűjtött összegből alig tudják kifizetni az általános költségeket és a kántort. Azt is említette, hogy az új plébánosnak, Tomanek Péternek nincs számítógépe. Jó lenne valahonnan szerezni egyet, hiszen a közösség újraépítéséhez, a fiatalok szervezéséhez nélkülözhetetlen lenne.

    Arra gondoltam, hogy miután mi, szemesi nyaralók is nagy számban részt veszünk a nyári miséken, hozzájárulhatnánk annyival az egyházközség költségeihez, hogy veszünk közösen egy laptopot és néhány szoftvert a plébániának.

    A múlt vasárnapi mise után már érkezett hozzánk 12 ezer forint adomány ilyen célra. Kérem, hogy aki úgy érzi, hogy támogatná ezt az ügyet az keressen meg emailben (katalin.strobl@gmail.com), vagy a hétvégi vasárnapi mise után Mády Katinak adja oda a számítógépre szánt adományát.

    Mindenkinek előre is köszönöm a segítségét:

    Lengyelné Stróbl Katalin
    Minálunk, ahogyan Ön látja

    Szemes@minalunk.hu  e-mail címre küldhet fotót, cikket,  javaslatot stb., illetve, ha regisztrál minden egyes cikkhez hozzá fűzheti észrevételét, véleményét is.

     

    Jelentkezzen be, használja a saját nevét, vagy válasszon egy jó álnevet, regisztráljon és véleményével befolyásolja Ön is a közéletet, a közgondolkozást.