Miközben augusztus 22-én, vasárnap  délelőtt átadtunk három Hunyady-díjat, szegényebb lett Balatonszemes egy nagyon fontos szemesi Hunyady-díjassal, aki a feladataiért, a családjáért élő, az édesanyjától örökölt igaz értékek kiterjesztéséért, és egy igaz Szemesért tevékenykedő, bár a tömeget kerülő  csendes, de nagyon határozott személyiség volt.

"Pörölök a sorssal, pörölök az istenekkel", hogy ez megtörtént, hogy ez idő előtt történt. A szomorúságot tetézi, hogy szülőfalujában, ahová tartozik Balatonszemesen  neki harangot kondítani nem akarnak.

"Társadalmi" temetése Balatonszemesen augusztus 27-én, 16 órakor. volt. Élt 63 évet.

Kosztolányi Dezső:

HALOTTI BESZÉD 

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

.

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él

s mint fán se nő egyforma-két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka. 

.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt

s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt

a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég:

„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére és futott, telefonált

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy. 

.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó, tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse. 

.

Édes barátaim, olyan ez épen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,

majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..." 

.

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer. 

1933