|
2010-08-19 06:38
Állítsunk keresztet
|

Összefogást javasol Legeza László a Szemes határában lévő 1323-ban alapított hajdani Pálos kolostor helyének megjelölésére.
Balatonszemes határában, a községtől két óra járásnyira, az autópályától kb. másfél kilométernyire délre fekvő domb – mai neve Szentestető – északi teraszán állt egykor a pálosok „Mindszent” monostora. A pálos rend szakirodalma szerint a monostort 1323-ban alapította Raholczay Jakab fia, Lökös. A téglából emelt templom és monostorépület 5-10 szerzetes remeteéletének színtere volt. A törökök közeledtének hírére elnéptelenedett, majd közel kétszáz éven át gazdátlanul állt. Egy 1744-ben készített kamarai iratban foglaltakból Guzsik Tamás építész a következőket közli: „Mindenszentek egyháza, a szentély felének kelet felé eső részének kivételével csak itt-ott romos, a falak magasan emelkednek ki, könnyen restaurálhatók. A sekrestyéhez tartozó torony épségben áll, csak vakolni kell, és a toronysisakot a helyére tenni. A négyszögben épített kolostor romjai szinte mind a négy oldalon embermagasságig érnek, ezeket néhai Hunyady István az előző években nyolcszáz rénes forint költséggel helyreállíttatta... A Balaton partjáról mintegy fél órára van ez a kolostor egy fákkal sűrűn benőtt domb tetején, amelyet délről fél karéjban hegyek vesznek körül, ahonnan a kilátás a Balatonra és a szemben fekvő zalai tájra páratlan. Amint régen is lehetett, csak egy emeletet kellene felépíteni és a cellákban tíz szerzetes is ellakhatna. A domb tövében csaknem ötven ölnyire bőséges víz található, mely a hegyekben fakad és elegendő volna a majorság számára.” (A Szentestetőn ma is egy patak nyomait lehet felfedezni, ami valamikor a monostorban élők víz szükségletét biztosította. A Somogy megyei vízügyi térképen is szerepel a patak, Vizpolya néven.) Hazánkban a török utáni romokat legtöbbször ingyenes kő- és téglabányaként tekintették, a szemesi pálos monostor is így járt. Pusztulása felgyorsult, amikor 1775-ben megkezdődött a szóládi templom építése, majd folytatódott a XIX–XX. században, a szemesi Hunyadi uradalom építkezései során. Az uradalom magtárépületében ma is láthatóak a sötétre égetett középkori téglák. A rom teljes eltüntetése az utóbbi évtizedekben történt. 1968-ban a területen Guzsik Tamás még néhol térdmagasságú falmaradványokat látott, tíz évvel később már nem volt nyoma az épületeknek. Az egykori romhoz vezető erdei úton ma is fellelhetők a téglaszállítások nyomai, a monostorból származó, sötétvörösre égetett téglatörmelékek. E sorok írója 2010 augusztusában talált közöttük egy tégladarabot, melyen jól kivehető az Anjou-liliom egyszerű ábrázolásának domborulata. Mivel a téglák jelölése a római kortól általános gyakorlat, és a jelölés vagy az építtetőre, vagy a téglakészítőre utal, a lelet alapján nem zárható ki, hogy a szemesi monostor 1323. évi alapításában szerepet játszott az akkor uralkodó Károly Róbert (1310–1342), első Anjou királyunk, akiről köztudott, hogy a pálosokat kedvelte, s több monostoruk alapítója volt. Jó lenne, ha a szemesi pálos monostor helyén egy kereszt állhatna, s hirdetné, hogy a középkorban e megszentelt helyen az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend fiai élték remeteéletüket!
Legeza László
IRODALOM: – Reöthy Ferenc: Elveszettnek hitt műemlékek nyomában Balatonszemesen. Mv. 21. 1977. 3. sz. – Török József–Legeza László: Pálosok. Mikes Kiadó, Budapest, 1996. – Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon. Mikes Kiadó, Budapest, 2003.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
Kommentek
krausz 2011-02-13 15:18:24
Kedves Legeza Úr!
Kinek az összefogására gondol,mert ebből a igen kedves és szép írásból ez nem derül ki.Sajnos reakciókból is látszik így ez nem több mint pusztába kiáltott szó!
Azonban:
- A Pálos rend /mint egyetlen magyar alapítású rend/
elérhető Magyarországon http://www.palosrend.hu/
- Az Őn szerzőtársának /Török professzor/aki
katolikus pap is,nem jelenthet nehézséget ötletének
felvetése fenti körökben.
- már csak sárga csekkekre és konkrét felhívásra van
szükség mondjuk a templomokban.
Igy valósult meg a Máriaremetei Bazilika
szabadtéri oltára is!Török professzor ott misézi
egyébként!!
Azért ez így mindjárt más lenne ugye?
|
További események megtekintése»
|
Ki a gőzöst igazítja
|
A Bujtor István filmfesztiválon a szemesi nyaralótulajdonos Fekete Csilla: ...ki a gőzöst igazítja című filmjével 3. díjat nyert. Fekete Csilla közlekedési témájú fimjei ezen weboldal almenüiben tekinthetők meg, amelyek egyúttal részletesebb információkkal is szolgálnak róluk.
Wein Tibor
|
|
|
Száz esztendő szemesi emlékei
|
|
Zsirai László: Száz esztendő szemesi emlékei című írása megjelent az Evangélikus Élet című hetilap szeptember 12-i számában.
|
|
|
| H |
K |
SZ |
CS |
P |
SZo |
V |
|
30
|
31
|
01
|
02
|
03
|
04
|
05
|
|
06
|
07
|
08
|
09
|
10
|
11
|
12
|
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
|
27
|
28
|
29
|
01
|
02
|
03
|
|
|
|



|