http://www.minalunk.hu/
2010-07-29 16:22

Üdülőhelyi fórum 2010. július 24. (KIVONAT)

|

Elhangzott Takács József polgármester tájékoztatója az előző évrõl, a pénzügyi szféra nehézségeirõl, a gazdasági válság hatásairól, majd  ezeket követően kérdéseket, javaslatokat, észrevételeket várva átadta a szót az üdülőtulajdonosoknak.
A mintegy16 fő üdülőtulajdonos, két beruházó, három videós és 6 helyi lakos türelmesen meghallgatta Takács József polgármester tájékoztatóját, az előző évről, a pénzügyi szféra nehézségeiről, a gazdasági válság hatásairól, a település érdekeiről, a nem publikus nagyberuházásról, a hátralevő feladatokról, a jó szándékáról és arról, hogy a vagyoncsökkenés megállítása volt a cél. Ezeket követően a polgármester vitára bocsátotta a tájékoztatóját.

Sebestyén László: – A nagy esőzéseket követően a szennyvíz kiömlését 24 órán belül fertőtlenítettek, köszöni. – Ady Endre utcában a közlekedés 20 km/h korlátozását indokolatlannak tartja.
– Ady Endre utcáról a kikötő felé jobbról nem belátható az út, a tuja átültetését javasolja.
– Az őszödi kápolna előtti lépcső állapota kitűnő ok a nyaktörésre. Ez egy régi probléma.
– Felveti az Ady Endre utcában a járda kérdését, és jelzi, hogy a zsákutca feliratot a kerékpárosok furcsán értelmezik.
– Ki az AVE? Ő csak a Máriát ismeri, de a szemétszállítás díja ezen a néven nagyon megugrott. Javasolja, hogy a szemetet a zsákokba a lakók ne a földre tegyék, mert az állatok a zsákokat széttépik és a szemetet szétszórják. Az elszórt hulladék összeszedéséről hétvége előtt gondoskodni kellene.
– A programok, műsorok jók, de elviselhetetlenül hangosak.
Takács József polgármester: Elnézést kér, ha mindenre nem tud válaszolni, felvétel készül, és a kimaradt kérdésekre a hivatal írásban válaszol. A fekvőrendőr az Ady utcában az OTP vezető kérésére, a gyerektáboroztatás miatt épült, ha szükségtelen, elbonthatják. A közlekedési felvetett problémák jövő évben a költségvetésből talán megoldhatóak lesznek.
Az AVE osztrák cég, a Zöldfok eladta a tulajdonát. Jelezték, hogy 2011-ben 16%-kal fog emelkedni az ár. Van más lehetőség is, tárgyalni kell még ezekről. A lakossági szemétszállításra 10 éves szerződést kötött az önkormányzat. A közlekedési táblákat és az Ady Endre utcai járdát meg fogják vizsgálni. Nincs az önkormányzat jó helyzetben, mert elvitték az építményadót, és az idegenforgalmi adóból 1 forintot elvettek.
Kun Miklós: 42 éve nyaral családjával a Lídó kempingben, amelyet most az SCD ígéretével szemben be akar építeni. Az észrevételét lásd külön.
Tamás Gyula: Javasolja a Berzsenyi és Semmelweis utcákban a „csendes part” stratégiájának kialakítását. Hiányolja, hogy nem hallott távlati célokról, Balatonszemes rendkívüli adottságait nem tudja kihasználni (a Margitszigetre sem szabad már gépkocsival behajtani).
Mindenképpen korlátozni szükséges ezen utak forgalmát és szolgáltatásukat fejleszteni kellene, nincs WC, a horgászok miatt gyakran büdös a part.
– Úgy véli, a Szemes Fesztivál program nem az itt lakók érdekeit szolgálja, akik kemény adót fizetnek, hanem akik ingyen jönnek zenét hallgatni.
– Elfogadhatatlannak tartja, hogy a szemétszállító cég hetente kétszer 110 literes kukányi szemetet vesz alapul a díjszámításnál, és aki kevesebb szemetet „termel”, annak kérvényezni kell a csökkentést. Éppen fordítva kellene megállapítani a szemétdíjat, a legolcsóbb legyen kötelező, és akinek több szemete keletkezik, fizessen többet. Sérti az igazságérzetét ez az eljárás.
Dr. Hajtó Tibor: Sok vélemény van, feszültséget is okoznak, de megítélése szerint minden háború teljesen értelmetlen. Kifogásolja, hogy nem megfelelő a törvényesség tisztelete, és megérti az önkormányzatot: rossz döntések között kell választani.
Kun Miklós: A Lídó kempingben kempingőrség van. Javasolja, hogy a „zűrös” napokon a faluban is működjön hasonló.
Dobozy Dániel: Az önkormányzatnak az volna a feladata, hogy az egész népességet képviselje, nemcsak az állandó lakosokat, hanem az üdülőtulajdonosokat is. Mondva csinált ellentétek zavarják a falu lakói és az üdülőtulajdonosok közötti kapcsolatot. Ezen túl kellene lépni, hiszen jelentős pénzt fizetnek be. Nem olyan irányba kellene menni, hogy lakatlan társasházak jöjjenek létre, amelyek nem illenek Balatonszemesre. Azt kéri, hogy a testület próbálja az üdülőlakosságot is képviselni. A helyi építési szabályzat aktuális beruházó érdekei szerinti módosítást nem szabadna végrehajtani.
Takács József polgármester: A fürdőegyesület kifogása az volt, hogy a futballpályáról nem lehet kilátni a Balatonra. Dezső Pál írásában kifogásolja, hogy az önkormányzat kiszolgálja a beruházót. Nem egyoldalúan döntött a testület, van megállapodás az SCD-vel, hogy lesz 20 méteres átjárható partszakasz. A Szemesért Kft. költségvetésének legalább 80%-át az üdülőterületre fordítja, és nem igaz, hogy a képviselő-testület nem tud elszámolni 100 millió forinttal. Nem ért egyet az újság stílusával, az uszító, kirekesztő, provokáló Miújsággal. Össze kell fogni; békés, barátságos hangulatot és nem egyéni érdekeket képviselve szeretne Balatonszemesen. Olyanról is tud, hogy aki a Vigadó közelében lakik, és tiltakozik, hogy a Vigadóban ne legyen rendezvény. No ez a vicc kategóriája! Próbáljuk a községet úgy fejleszteni, hogy a jövőnknek, az unokáinknak jó legyen.
Közbeszólás: Kun úrnak mikor válaszol?
Takács József polgármester: Van egy építési engedélye az SCD-nek (közbeszólás: elvi építési engedély), a kt. támogatja a beruházást. Kun úr mondja meg, hogy mi a megoldás.
Kun Miklós: A területet fejleszteni kell, ahogy 5 évvel ezelőtt megígérték. Nem ismeri az önkormányzat terveit, de a kempinget fejleszteni szükséges, nagycsaládosok járnak ide vissza évtizedek óta, ez komoly bevételt jelent az önkormányzatnak, a környező vállalkozásoknak pedig megélhetést. Az SCD-vel be kellene tartatni, amit ígért.
(Sokan időközben elmentek, mert bár jelentkeztek, de nem kaptak szót).
Takács József polgármester: Érzelmileg megérti, de a legkönnyebb valamire azt mondani, hogy „nem”, kéri, hogy tessék a megoldást is meghatározni, és hogy azt miből lehet teljesíteni. Nagyon szívesen átadnak minden olyan adatot, ami közérdekű, csak azt kéri, hogy nem kell csúsztatni, nem kell 25 métert írni a Miújságban, nem kell azt írni, hogy a favágók 40 000 forintot kapnak a fakivágás m3-ért, a 40 000-ből csak egy nullát kell elvenni és azok az emberek, akik nincsenek ott, azt hiszik, hogy a favágók meggazdagodnak Balatonszemesen. Szerencsétlen emberek, akik életük kockáztatásával másznak magas fára, és veszélyes munkát végeznek. Azért 40 és a 4 ezer között van különbség! Akik ezt nem tudják, azok el is hiszik, mert a média olyan Magyarországon amilyen. Tisztelet a kivételnek, tisztelet azoknak az embereknek, akik hitelesek, de nem tisztelet azoknak, akik nem írják le az igazat, és nem azt írják le ami történik a faluban, vagy az országban. Mi nagyon együtt akarunk működni, nagyon sok barátom van a fürdőegyesület és az üdülőterület részéről.
Czirják Mariann, a fürdőegyesület elnöke: Májusban volt helyszíni egyeztetés a Lídó kemping területén, de a települést nem képviselte senki, polgármester úr sem volt jelen. Most csütörtökön kapta meg az új elvi építési engedély utolsó variációját az egyesület, eszerint 130 lakásos társasház beruházásról van már csak szó, szemben a korábbi apartman hotellel. Végül is ez nem más, mint egy ingatlanbefektetés. Egy minőségi kemping lett volna az egyesületnek is megfelelő. A polgármester úr kifogásolta a szóhasználatukat, de hát az engedélyben is különböző tornyokról van szó. (Idézi több helyen a dokumentumot, hogy sok feltételes megfogalmazást, ideiglenességet tartalmaz, és nagyon bizonytalan, hogy mindezekből végül is mi valósulhat meg.) (Czirják Mariann felszólalását lásd a www.minalunk.hu/Balatonszemes/furdoegyesulet alatt).
Dezső Pál: A HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) az utóbbi években többször változott. A fürdőegyesület javaslatokkal élt, például a Lídó területe KI-2 besorolásban volt, 20%-os beépítéssel, 4,5 méter beépítési magassággal. Ez megváltozott, VT (vegyes település), 30%-os beépítéssel és 12 méteres magassággal. Azt szerették volna, hogy maradjon. Mások is elmondták a véleményüket az egyeztetésen, a fürdőegyesület javaslatai az utolsó pontban szerepeltek, és azok közül is csak hármat (és nem is a legfontosabbakat) szerepeltették, és végül azokat sem fogadták el. Az SCD kérését elfogadták, és igényük szerint változott a HÉSZ, az építménymagasságot átlagmagasságként határozták meg. Az engedélyező hatóság a tervezői nyilatkozat alapján, a szükséges szoftver hiányában fogadta el a terveket, és a fentiek szerint akár nyolc szint is megépíthető. Arra kéri az önkormányzatot és az SCD-t, tegyék már le pontosan, hogy mi épülne itt. Egy Balaton-parti toronyház építése – különösen, ha az társasház – bizonytalan előnyöket hozhat a településnek. Szeretnék a természeti értékeket megőrizni, védeni. Ha olyan tervek születnek, amelyek ebbe illenek, a fürdőegyesület nem fog kifogást emelni.
M. András (Berzsenyi utca): Próbáljuk a szűkebb pátriánkat rendben tartani! Van realitása a „csendes part” elképzelésnek, amelyet ők is támogatnak. Egyébként is nagyon rosszak a közlekedési viszonyok, a szűk utakon, kanyarokban nehéz közlekedni. Az infrastruktúra hiánya és a horgászok miatt rendetlenség van. A Rider Beach nem a „csendes part” irányába mutat, szeretnék tudni, hogy milyen fejlesztések várhatók ezen a területen. Elégedetlen a lejárók állapotával, a facsonkolással, és kertészmérnökként szívesen segítenek a megoldás megtalálásban.
Takács József polgármester: Ha van jogos igény, akkor az önkormányzat meg fogja vizsgálni a felvetéseket. A vállalkozó megvásárolta a vasúr és a hetes út közötti területet, be kell neki fásítani, úgy tudni, hogy egy motoros tanpályát tervez létrehozni.
Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: A vállalkozónak vannak ötletei, közlekedésbiztonsági tanpályát akar a fiatalok számára létrehozni. Konkrétumokat nem tud, de a HÉSZ szabályait kell értelemszerűen figyelembe venni. (A hallgatóság részéről élénk hozzászólások.)
Dr. Tahy Ádám: Véleménye szerint az önkormányzat védi a falu érdekeit, ezek nagyon jó törekvések, de azokat, amikről itt szó került, hosszútávon tragikusnak érzi, és szerinte a falu lakói a későbbiekben szintén tragikusnak fogják érezni ezeket az átalakításokat. Amikor a Hunyadi gróf parcellázott, azt is megnézte, hogy kinek adja el a telket, itt a nagycsaládosok telepedhettek le. Jelzi, hogy a vasút melletti vízlevezető árok megszüntetése óta a pincéjükben 1,5 méteres víz áll.
Takács József polgármester: Szívesen átadja a 4 éves gazdasági programot, de jelenleg nincs pályázati lehetőség, nincs beruházás. Azért vagyunk, hogy ezeket megoldjuk, több-kevesebb sikerrel.
Buday Miklós: A polgármester úr többször is kifejtette érzelmeit a Szemesi Miújsággal kapcsolatban Kötelességem szólni. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a Miújság továbbra is a nyilvánosság fóruma lesz, mindenkinek közölni fogja a véleményét, és nem budapesti stílusról van szó, hanem érdekérvényesítő, véleményt ütköztető médiáról, ahol Szemes érdekét, nem pedig a falu vezetőit képviseljük. Inkább az a baj, hogy akit megszólítanak az újságban, arra válaszolni kellene. A sajnos elmúlt egy ciklus és alig tudok példát mondani arra, hogy az érintett személy válaszolt volna.
A polgármester úr vádjaival kapcsolatban két megjegyzést fűznék: az egyik, hogy kerülje az általánosítást, a másik pedig, hogy pl. a fakitereléssel kapcsolatban felhozott, a Szemesi Miújságban megjelent adatok a kt.-ülésen alkalmasint az ő szájából hangzottak el.
Itt az újságra mutogatni polgármester úr olyan, mintha a tükörrel pörölne.
Takács József polgármester: Jó szívvel vesz minden kritikát, de olyan adatok jelentek meg, amik nem igazak. Az újságban nem válaszol soha, nem fog üzengetni, nem is kötelessége. Ha személy szerint kap egy levelet, akkor válaszol. Soha nem fog elviselni olyan cikket, amely nem tényszerű.
Kolozsi András (Bánk bán u.): Köszöni a lejáró út kialakítását, de még tovább kell korlátozni a közlekedést, mert teherautók használják.
Takács József polgármester: A kft.-vel meg fogom beszélni.
Czirják Mariann: Polgármester úr említette, hogy nagy befektetésekről tárgyal, amelyek még titkosak. Azt kéri, tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök úr már kijelölte a helyhatósági választás időpontját, addig, amíg választások le nem bonyolódnak, a falu ne köteleződjön el, és ne menjenek bele új fejlesztésbe, ami a következő testületnek kényszerpályát jelentene.
Takács József polgármester: Lehet így is gondolkozni, de nem tudja elfogadni. Ha az önkormányzatnak van lehetősége, nem kell igazodni a négyéves ciklushoz. A képviselő-testület dönti el. A folyamatosságot kell biztosítani.
Tamás Gyula: Többször elhangzott már a befektetők elriasztása. Ez engem a Gyurcsány-kormányra emlékeztet. Tényleg mérlegre kellene tenni az egyik oldalon a befektetőket, a másik oldalon a kemény adókat, többszörös adókat fizető üdülőtulajdonosokat. Elérkezhet az az idő, hogy ez már nem üdülőhely. Eladni sem tudjuk az épületet, végül adót sem tudunk fizetni. Csak egyet lehet tenni, bezárni az üdülőket, és innen el kell menni. Nem lehet mást tenni, mert nincs jogunk, nincs szavazati jogunk sem.
Ha a Balaton-parton 10 méternél magasabb épületek épülnek a tetővel együtt az a Balaton arculcsapása, az építészeti hagyományok arculcsapása. Nem igaz, hogy ez ellen hatóságilag nem lehetne védekezni.
Takács József polgármester: Tetszett említeni, hogy nincs szavazati joguk. A Miújságon keresztül megy egy hirdetés, hogy az üdülőtulajdonosok jelentkezzenek be, és le tudják váltani a képviselőket és a polgármestert. A kérdés az, mennyiben szolgálja ez a fajta stílus az őslakosság és az üdülőterület közötti kapcsolatot? Ez nem vezet jóra!
Az őslakosság, az itt élők fel vannak háborodva a stílus ellen. Nem vezet jóra. Ők nekem hisznek, nekünk hisznek, akik itt születtünk, sok száz éven keresztül az őseink itt voltak. Nem szabad megosztani egy állandó és egy üdülőterületre a falut, ilyen megosztás nem kell. Szemes egy és oszthatatlan, nem szabad az embercsoportokat egymás ellen uszítani. Legyen békesség a községben, nem kell ilyen praktikákat kitalálni.
Buday Miklós: Tehát ne legyen véleménye senkinek? A polgármester úr elmondja, hogy minek kell lenni. Többször tettünk javaslatot együttműködésre – írásban is. Balatonszemes egyoldalúan felbontotta az együttműködési szerződést, azóta sem jött létre. Az együttműködést valóságos alapokra kellene helyezni, és akkor a sok vélemény az talán egy jó egészet adhatna, de itt csak egy (szűk) vélemény van. Ez a baj.
Takács József polgármester: Reméli, a problémákat meg tudjuk oldani. Köszöni mindenkinek a megjelenést.
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

satnya 2011-02-26 01:26:12

Tisztelt Mindenki!
Külön ajánlva krausznak.
A mai szemesi jogi állapotok itt, tisztán láthatóak.
Igaz, ez az előző választmány, mint polgármester és képvislőtestület égisze alat történt.
Tisztán látható a polgármester viszonya, mentalitása, az őslakosság és a üdülőtulajdonosok irányába.
Nem bonyolódnék bele, mert itt megint oda jutunk, hogy jelenleg, ki hogyan képviseli Szemes érdekét.
Vannak elcsépelt stratégiák erre, de a végén az élet ad választ.
Felhívnám a figyelmet, hogy itt komoly szakmai felvetések hangzottak el, az \

További események megtekintése»

Rovat legfrissebb hírei
  • Pályázatok idősek aktív szabadidőtöltésére »
  • Küldj Te is egy gyerekrajzot! »
  • Gondolatok Szemes jövőjéről »
  • 31 fokos kánikulában hová lettek a bejárók? »
  • Rájder bícs »
  • Miből lesz a cserebogár? »
  • Hunyady-díjasok 2011-ben »
  • Bolhapiac 2011. »
  • Zászlóakció elszámolása »
  • Szemesi jollevitorlázás »
  • Legfrissebb képtárak
    Elhunyt Nobilis Gáborné

    Elhunyt Nobilis Gáborné Szegheő Zsuzsanna. Édesanyánk szeptember 30-án gyermekei körében hazaérkezett az Örök Hajlékba türelemmel viselt hosszú szenvedés után.
    Földi maradványait 2011. október 8-án szombaton helyezzük Édesapánk mellé Balatonszemesen 11 órakor.


    Lelki üdvéért 2011. október 9-én 17 órakor a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban (Budapest XI. ker., Villányi út 25.) imádkozunk Szentmise keretében:


    András, Krisztina, Kristóf, Kornél
    Annamária, Béla, Judit, Judit, Éva
    Balázs - Bernadett, Benedek - Filoména, Zalán, Márton, Gergely, Fanny - Balázs, Dorottya, Demeter, Petra, Miklós, Ágoston,
    Levente, Dániel, Veronika, Máté, Domonkos, Barna


    Belizár

     

     

    Gyűjtési felhívás
    Kedves Mindnyájan!

    Hétvégén beszélgettem Pavelka István úrral, aki a szemesi egyházközség világi elnöke. Ő mondta, hogy sajnos nagyon kevés a pénzük, és az évente egyházi adóból összegyűjtött összegből alig tudják kifizetni az általános költségeket és a kántort. Azt is említette, hogy az új plébánosnak, Tomanek Péternek nincs számítógépe. Jó lenne valahonnan szerezni egyet, hiszen a közösség újraépítéséhez, a fiatalok szervezéséhez nélkülözhetetlen lenne.

    Arra gondoltam, hogy miután mi, szemesi nyaralók is nagy számban részt veszünk a nyári miséken, hozzájárulhatnánk annyival az egyházközség költségeihez, hogy veszünk közösen egy laptopot és néhány szoftvert a plébániának.

    A múlt vasárnapi mise után már érkezett hozzánk 12 ezer forint adomány ilyen célra. Kérem, hogy aki úgy érzi, hogy támogatná ezt az ügyet az keressen meg emailben (katalin.strobl@gmail.com), vagy a hétvégi vasárnapi mise után Mády Katinak adja oda a számítógépre szánt adományát.

    Mindenkinek előre is köszönöm a segítségét:

    Lengyelné Stróbl Katalin
    Minálunk, ahogyan Ön látja

    Szemes@minalunk.hu  e-mail címre küldhet fotót, cikket,  javaslatot stb., illetve, ha regisztrál minden egyes cikkhez hozzá fűzheti észrevételét, véleményét is.

     

    Jelentkezzen be, használja a saját nevét, vagy válasszon egy jó álnevet, regisztráljon és véleményével befolyásolja Ön is a közéletet, a közgondolkozást.

    Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    30 31 01 02 03 04 05
    06 07 08 09 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 01 02 03