http://www.minalunk.hu/
2010-07-18 15:52

Július – ismét bridzsverseny

|

Hergárné Stróbl Krisztina hónapok óta szervezte a Balatonszemesi Bridzsversenyt. A benevezett 14 pár, július 16-17-én, fülledt, kánikulai melegben kezdte meg a versenyt.

 

Az idén harmadszor rendezte meg a Balatonszemesi Fürdőegyesület a lassan hagyományosnak nevezhető bridzsversenyét. A versenyen a résztvevők száma az eddigi legnagyobb volt. Érkeztek Ausztriából, Németországból, Szlovéniából és Svédországból is.

Ennek fényében különösen jónak nevezhető a helyiek szereplése. Az első öt helyen szemesi pár végzett. Különösen a Székely-Doby házaspár szereplése figyelemre méltó, két éve csak az „indultak még” kategóriában, tavaly már helyezettként végzett, idén pedig a verseny győztese lett. A két évvel ezelőtti győzteseknek, a Hüttl testvérpárnak az idén a második hely jutott.

A kétnapos verseny végére nagyon szorosra sikeredett. 42 lejátszott parti után az első négy pár között csupán egy partinyi különbség jelentkezett, de ha két parti eredménye alakul másként, akár még az 5.-7. helyezett párok is megnyerték volna a versenyt. Az élmezőny ilyen szoros eredménye miatt a mezőny első és második fele között viszont elég jelentős lett a különbség.

Bridzs 2010

A győztesek és helyezettek szép érem és oklevél díjban részesültek. A zsűri különdíját – egy pakli rendhagyó méretű bridzskártyát – a hatodik helyen végző vendég és külföldi pár, a bécsi szlovén-magyar Tanay házaspár nyerte. Ezen kívül minden résztvevő információként megkapta a „Szemesi Miújság” legutóbbi három számát, és egy nagyon szépen szerkesztett színes, művészi ismertetőt, Szemeshez is kötődő szobrászművészünk, Stróbl Alajos munkásságáról.

Végezetül az egész mezőny nevében köszönetet kell mondanom a verseny megrendezéséért a Balatonszemesi Fürdőegyesületnek és a lelkes szervezésért Hergár Tininek, aki az idén, partner híján, a verseny háziasszonyának szerepét is ragyogóan játszotta el.

A verseny helyezettei:

1. Dr. Székely-Doby Sándor – Székely-Doby Éva 310 p. 61,5%

2. Hüttl Kálmán – Hüttl Tivadar 308 p. 61,1%

3. Imre György – Keller Pál 303 p. 60,1%

További részletes eredmények Buday Miklósnál a szerkesztőségben, vagy Hergár Jenőnél megtekinthetők.

 

Kotányi Zoltán, a zsűri

 

Video: Bridzsverseny 2010

Get the Flash Player to see this player.


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Sikeres volt a plébánia számítógépesítése »
  • Megszűnik a polgármesteri hivatal »
  • Tisztújító közgyűlés előtt »
  • Tájékozódási futóverseny »
  • Néptánctábor 2011 »
  • Bridzsverseny 2011. »
  • A Balatonszemesi Fürdőegyesület nyári programjai »
  • Az idő pecsétje I. rész »
  • Tavaszi bolhapiac »
  • Balatonszemesi Fürdőegyesület 2010. évi közgyűlése 2010. augusztus 7. »
  • Legfrissebb képtárak
    Ajánlások