|
2010-06-23 14:33
Rendkívüli, közös képviselő-testületi tudósítás 2010. június 14. (KIVONAT)
|
|
Közös képviselő-testületi ülés Balatonszemes-Balatonőszöd
Takács József balatonszemesi és Antal János balatonőszödi polgármester tisztelettel köszönti a megjelenteket és megállapítják, hogy a testületek 8, illetve 5 taggal jelen vannak, határozatképesek. Mindkét testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokat, Boór Miklós és Szeifer István pályázók egyetértenek a nyilvános üléssel.
1. NAPIREND: Reich Károly Általános Iskola, Sportiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat intézményvezetői pályázatának elbírálása
Takács József polgármester: Balatonszemes és a szemesi vezetés mindig kiemelt fontossággal kezelte az oktatást és annak színvonalát. Olyan intézményvezetőink voltak, és remélem, lesznek is, akik munkájukkal bizonyították a rátermettségüket és szakmai felkészüléseket. Két pályázat érkezett az általános iskola igazgatói posztjára, Szeifer Istvántól (Tata), illetve Boór Miklóstól, az iskola jelenlegi igazgatójától. Kérdezem a testületet, hogy nyilvánosan akarnak-e szavazni (4 igen, 1 tartózkodás, 3 nem szavazattal nem született döntés). Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: Arra kérném a polgármester urat, hogy szavaztasson újra a kérdésben. Köszönetet mondok az előkészítő bizottságnak az iskolai pályázat lebonyolításáért, valamint az előkészítő személynek az óvoda esetében, minden törvényesen, eljárási rendben zajlott. Petrus Péter képviselő: Én tartózkodtam, de ez nem azt jelentette, hogy nekem egyik sem felel meg, számomra mindkettő elfogadható. Ha a haladás azt kéri, akkor az ismételt szavazásnál csatlakozom a nyilvános szavazáshoz (ismételt: 7 igen, 1 tartózkodás) Antal János polgármester: Kérdezem az őszödi testületet, hogy nyilvánosan kívánnak-e szavazni (5 igen). Takács József polgármester: A társadalmi szervezetek javaslatai alapján egyértelmű támogatásban részesül Boór Miklós, kérdezem a testületet, hogy elfogadják-e az ő pályázatát (7 igen, 1 tartózkodás). Gratulálok Önnek, erőt, egészséget, további sok sikert kívánok (taps)! Mischl Antalné képviselő: Igazgató úr, nem Ön ellen tartózkodtam, én egyetértek az Ön személyével, csupán nem értettem egyet a pályázatkiírás módjával; szerettem volna, ha az iskolából mások is pályázhatnak, akik egy idő után vezetővé érhettek volna. Antal János polgármester: Felteszem szavazásra Boór Miklós iskolaigazgató pályázatát (5 igen). Igazgató úrnak gratulálunk (taps). Boór Miklós iskolaigazgató: Szeretném megköszönni a bizalmat a testületeknek, munkatársaimnak.
2. NAPIREND: Nyitnikék Óvoda intézményvezetői pályázatának elbírálása
Takács József polgármester: Megkérdezem Szentiványi Jánosnét, hogy egyetért-e a nyilvános tárgyalással? (Igen). Kérdezem a szemesi testületet Szentiványiné pályázatának elfogadásával, intézményvezetői tevékenységének meghosszabbításával kapcsolatban (7 igen, 1 tartózkodás). Antal János polgármester: Kérdezem az őszödieket is (5 igen). (Taps). Takács József polgármester: Nagyon sok sikert kívánok (taps). Szentiványi Jánosné óvodavezető: Köszönöm mindenki bizalmát, igyekszem meghálálni.
(10 perc szünet, az őszödi képviselők távoznak.)
3. NAPIREND: Aktuális és egyedi képviselő-testületi döntést igénylő ügyek
Takács József polgármester: Döntést kell hoznunk a múltkor is tárgyalt termálkút ügyében. A határozati javaslat szerint 3100e forint + áfa összegért végzi el a vállalkozó a munkát (8 igen). Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: A közös lap terjesztésével kapcsolatban felmerült, hogy Őszöd kívánja-e ezt a lapot, a testületük újból döntött ebben az ügyben, egyhangúlag megerősítve szándékát. A lap neve Balatonszemes-Balatonőszöd (vagy Balatonőszöd-Balatonszemes) Községek Hírmondója lesz. A határozat szerint a balatonszemesi testület felkéri Antal János őszödi polgármestert, mint a lap alapítójának képviselőjét, hogy az alábbi módosítás nyilvántartásba vételéről gondoskodjon, egyúttal megbízza, hogy a közös lap felelős kiadójaként, képviselőjeként járjon el. A bejelentendő módosítások: a lap címe; tárgyköre a tv. szerint a lakosság és az üdülőtulajdonosok közérdekű információnak megszerzéséhez való hozzájárulás, a hírközlés más eszközeivel összhangban hiteles, pontos és gyors tájékoztatás. Felelős kiadója a két községi önkormányzat, közös képviselője Antal János. A kiadó címe változna a Balatonszemes Község Önkormányzatának címére. A szerkesztőség vezetője eddig én voltam, ha a kt. egyetért ezzel, maradhat, de változtatni is lehet. A lap 800 példányban jelenne meg (100 Őszödön és 700 Szemesen), a terjesztés aktivisták bevonásával, ingyenesen történne. A testület egyetért a honlapon való megjelenéssel, illetve igény szerint e-mailes küldéssel is. A testület a sokszorosítás helyéül a rendelkezésre bocsátott fénymásoló igénybevételével a körjegyzőséget jelöli meg. A felelős szerkesztő mellett a szerkesztőbizottság az önkormányzati intézmények vezetőiből, és a felelős szerkesztő által megjelölt szerkesztőkből áll. A testület lektorálásra felkéri dr. Stirling János professzort, akinek munkáját köszönettel veszi. Szomorú Szilárd képviselő: A lap áráról szeretnénk még tudni, és hogy a költségek honnan lesznek finanszírozva. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: 42,80 Ft/egy darab, 12 oldalas lap esetén. A 14 oldalas kb. 9 forinttal emeli ezt. Két támogató jelentkezett már – névtelenek kívánnak maradni – az ő támogatásuk és a költségek is a körjegyzőség bankszámláján forgalmazódnak. Őszöd felvetette, hogy az érdeklődők e-mailen is megkaphatnák a lapot, ez további költségcsökkenést jelent. Szeretném hangsúlyozni, hogy a lap nem a Szemesi Miújság konkurenciája, nem gondoljuk, hogy a Miújság értékesíthetőségét bármilyen szinten is befolyásolja, nem akarunk versenyezni, a cél csupán a tájékoztatás. Valkóné Kovács Márta képviselő: Milyen időközönként jelenik meg a lap? Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: Havonta tervezzük, mivel mindkét testület tart havi ülést, az ottani döntéseket kell közvetíteni a lakosság felé. Érdemes tanulni a Szemesi Miújság gyakorlatából, vagyis jó lenne meghatározni előre a megjelenéseket, igyekszünk nem ütközni a Miújsággal. Szomorú Szilárd képviselő: A nyaralókra is gondoljunk, legyen lehetőségük előre jelezni, ha kérik e-mailen vagy nyomtatott formájában. Takács József polgármester: Akkor a kiegészítéssel szavazzunk a jegyző asszony által elmondottakról (7 igen, 1 nem). Takács József polgármester: Minden évben visszatérő probléma a nyári rendezvények elektromos csatlakozása. Nem kevés költség lenne egy hosszabbító rendszer, erről szakmailag Sárfi Sanyi fog beszélni. Sárfi Sándor: Mi három éve készítettünk egy áramvételi pontot, ideiglenes villanyórával. A Szemes Fesztivál örömünkre túlnőtte ezt a dolgot, nem tudunk rendes villanyt biztosítani a résztvevők számára. Egy mobil hosszabbítós hálózatra lenne szükség, ami bármelyik rendezvényen használható, esetleg bérbe is adható. Selmeczi Áginak 4-5 darabra lenne szüksége ezekből, hat napra. A 4-5 csatlakozószekrény költsége kb. 4-500 ezer forint, venni nem lehet, csak összeállítani. Szomorú Szilárd képviselő: Mivel az önkormányzaté a terület, szerintem csak az önkormányzat teheti ezt meg. Ez biztonságtechnikailag teljesen szabványos, ugye? Sárfi Sándor: Igen. Felfűzhető típusra gondoltam, egyik a másikba csatlakozna. Böröczky Szilárd képviselő: Áthárítható-e a költség a használókra? Sárfi Sándor: Ági azt mondta, ha neki kell megvenni, akkor csak a rendezvény műsorainak „kárára” tudja. Szomorú Szilárd képviselő: Ezt nekünk első körben meg kell vennünk, a továbbhárítást meg majd meglátjuk. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: Úgy indultunk egy pályázattal, hogy egy mobil színpadot és rendezvénysátrat szeretnénk hét településnek biztosítani, ehhez szükséges lehet ez az eszköz is, amit ki lehet ajánlani, és a kábelrendszerért bérleti díjat kérhetünk. A fedezetét biztosíthatja az idegenforgalmi adóra vonatkozó tartalék – fel lett osztva kormányzatilag – abból kapunk plusz kötségvetési fedezetet (8 millió), ami idegenforgalomra használható. Róka László, a művelődési ház vezetője: Mindenki tudja, hogy voltak nézeteltéréseink Selmeczi Ágival a Szemes Fesztivál ügyében, most támogatom a véleményemmel, hogy ezt így oldjuk meg, ahogy jegyző asszony mondta. Emellett november óta kérem és mondom, hogy Sándorékkal az éves átalánydíjas szerződést kössük meg a hangosítás, világítás, karbantartás, műszaki felügyelet tárgyában, ezt kérem újra. Takács József polgármester: A csatlakozószekrényekről kérünk egy pontos árajánlatot. Az átalánydíjas szerződéshez egy kiegészítés: két évvel ezelőtt havi 36 000 forint + áfa volt a havidíj. Petrus Péter képviselő: Az elosztórendszer munkavédelmi kérdés, nincs mese, meg kell csinálni. Kérdés, hogy a szerződés munkaviszonyként vagy vállalkozói szerződésként köttetne, és ezen felül az javaslom, hogy a művelődési ház ezen felüli munkálataiért külön számlát kapjunk. A szerződésben csak a rendezvények és a kapcsolódó tevékenységek lennének. Sárfi Sándor: Azzal lehet számolni, mert előre tudható, hány rendezvény lesz. Takács József polgármester: Tiszta helyzetet kell kreálni. Péter javaslatával egyetértek. Készítünk szerződéstervezetet és visszahozzuk a testület elé. A kft. biztosan meg tudja csinálni, de nekik nem ez a feladatuk. Akkor vállalkozzanak, ha rendben van a község, és most azzal van még munka. Szomorú Szilárd képviselő: A Hírmondóban olvasott őszödi–szemesi összekötő útról szeretnék tájékoztatást kapni. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: Testületi döntést hoztunk az út tulajdonba vételéről. A közútkezelő a hozzájárulását adta egyszeri felújításhoz, az előszerződés fázisában vagyunk. Szomorú Szilárd képviselő: Ahogy már jeleztem, kezdeményezném a Berzsenyi utca egyirányúsítását, legalább szezonban. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: A törvényi előírás szerint területi bejárás szükséges, azt összehívhatjuk, és a szakhatóságok felé már ennek eredményével jelezhetnénk. Ehhez szükséges egy testületi felhatalmazás. Valkóné Kovács Márta képviselő: Szúnyogirtásról érdeklődnék. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: Felmérik az igényeket, már jeleztük, hogy nem éreztünk változást az irtás után. A szúnyogirtás árának felét (közel 400 ezer forint) az önkormányzat fizeti, már megreklamáltuk. Valkóné Kovács Márta képviselő: Adélnak már jeleztem a zöldpontok problémáját, a faluban sok helyen nincsenek rendezve. Nem támadásképpen, csak tájékoztatásul mondom. Takács József polgármester: Igénybe vették már a Zöldfok szállítóeszközeit is. Fias Istvánné képviselő: A favágók, akik a fákat takarították, nem hagytak rendet maguk után, remélem, a szerződés úgy szól, hogy meg kell tenniük. Elvitték a fát, és mindent otthagytak. Takács József polgármester: A fakivágással kapcsolatban úgy szól a megállapodás, hogy a lombot az önkormányzat takarítja el. Fias Istvánné képviselő: Akkor ez nem volt túl jó üzlet… Takács József polgármester: Mindig a számokból kell kiindulni, ennél olcsóbban nem tudjuk megoldani. A megállapodás úgy szólt, hogy összeszedik a lombot, és a kft. elviszi és darálja. Így vállalták a favágást, amire egyébként 4-5 milliót kellett volna kifizetnünk. Igaz, hogy a fáért nem kaptunk semmit, de nem is kellett ezért pénzt kifizetnünk. A hőerőműben levitték az átvételi árat 5000 Ft/m3-re. Ezzel veszélyes munka van, és még el is kell szállítani.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
|
|
Legfrissebb képtárak
|
Balatonszemes polgármestere tartotta (a meghívó szerint) a falugyűlést, mert a képviselők nem akarták megszavazni az előkészítetlen lovas turizmus pályázatot. Napirenden volt még a kerékpárút, az új iskola mögötti terület fejlesztése, és benzinkút létesítése is.
A nagy számú hallgatóságnak nem volt kérdése és véleménye a tervek ismertetése után – kínos szünetek követték az előterjesztéseket. A polgármester szimpátiaszavazást kért a jelenlevőktől, hogy nyomást gyakoroljon a képviselőkre. Tekintettel arra, hogy március 12-re a lovas turizmus pályázatát be kell adni, a falugyűlés után nyilvános kt. ülést hirdetett meg. Látható többséget állapított meg a feltett kérdésekre Takács József polgármester, és vélemény-nyilvánításra kérte a lakosságot és a képviselő-testület tagjait. Ennek a személyeskedésbe is menő nyilvános megbeszélésnek nagyon rossz kisugárzása volt, a projektszervezőknek el is ment a kedve a szemesi lovas centrum létesítésétől. A képviselők 3 igen 4 nem arányban elutasították a javaslatot.
|
|



|