|
2010-06-14 13:04
A Hunyady-díj Bizottság felhívása
|
A Balatonszemesi Fürdőegyesület attól a meggyőződésétõl vezéreltetve, hogy gróf Hunyady József sokat tett Balatonszemes községért és az üdülőterületért, a fürdõegyesület elhatározta, hogy tiszteletére díjat alapít Hunyady-díj néven.
AZ ALAPÍTÓ OKIRAT A KÖVETKEZŐKET TARTALMAZZA: „A Balatonszemesi Fürdőegyesület attól a meggyőződésétől vezéreltetve, hogy gróf Hunyady József sokat tett Balatonszemes községért és az üdülőterületért, a fürdőegyesület elhatározta, hogy tiszteletére díjat alapít Hunyady-díj néven. A díjat minden évben – a fürdőegyesület által felkért tagokból álló – Hunyady-díj Bizottság ítéli oda egy balatonszemesi és egy, Balatonszemeshez kötődő nyaraló személynek, akik a bizottság megítélése szerint a legtöbbet tették a község és az üdülőterület fejlesztése, felvirágoztatása, a települési hagyományok ápolása és a közösség kulturális élete- és a kultúra fejlesztése területén. A Hunyady-díj Bizottság minden évben a Szent Istvánnapi ünnepségek keretében, méltó körülmények között adja át a díjat a díjazott személyeknek.”
HUNYADY-DÍJASAINK: 1995. Reöthy Ferenc (posztumusz), Illés Antal, Koller Katalin 1996. † Sáska Zoltánné, Dr. Hajtó Ödön 1997. † Frenreisz Istvánné, Boór Miklósné 1998. Erdélyi Zsuzsanna, Kiss István 1999. Novotny Miklósné Puchammer Júlia, Dr. Stirling János 2000. Reich Károlyné, Csapody Balázs 2001. † Kanyar József, Tóth Tamás 2002. Dobozy Dániel 2003. Dr. Szabó Gusztáv (posztumusz), Göndöcz Etelka, Tahy Péter 2004. † Csonka Márta, dr. Ecsedy Tibor 2005. Demeter Károlyné, Selmeczi Ágnes 2006. Mischl Antalné, Czirják Mariann 2007. † Dr. Benedetti Tibor, Liber Árpád 2008. Dobos Gyula, Hergárné Mády Katalin, Pálos József (posztumusz), dr. Hegyeshalmi Lajos (posztumusz) 2009. Kocsisné Liber Márta, Hergár Jenőné Stróbl Krisztina, dr. Nedeczky György (posztumusz) 2010. ??
Ha ismer az alapító okiratban foglaltaknak megfelelő személyt,akkor írásos javaslatát a kiadó címén, vagy a Hunyady-díj Bizottság – dr. Béres József, Csapody Balázs, Hergárné Mády Katalin, Pavelka István, Valkóné Kovács Márta – tagjainál, fogadjuk.
Buday Miklós, a Hunyady-díj Bizottság elnöke
VÁRJUK AZ ÖN VÉLEMÉNYÉT IS! Javaslatokat augusztus 9-ig fogadunk el.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
hirdetés
Ez a hirdetési hely kiadó
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
|
|
Legfrissebb képtárak
|
Sebestyén Jánostól való elbúcsúzás, ahogy Dombóvári Gábor idézve őt "egy rádiós naplójának utolsó felvétele lesz" méltó volt hozzá. Szelleme a megemlékezések során valóságosan, érzékelhetően betöltötte a teret. A temetőben a szellemidézők a tiszteletes úron kívül Szirányi János, Lantos István,Kovács P. József voltak. Lantos István többek között kiemelte, "Bánatunkat az a tudat is fokozza, hogy magaddal viszel egy értékrendet, egy kultúrát, egy gondolkozásmódot, egy életérzést, megannyi emberi értéket, amelyek sokunkat kötött hozzád. Nagy űr marad utánad, távozásoddal véget ér egy korszak."
A barátok és a pályatársak, Sebestyén János életének tanúi a temetés után az Auguszt cukrászdában jöttek össze, ahol Baka András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Gróf Miklós hangtechnikus emlékezett Sebestyén Jánosra, Környei Miklós gitárművész Bach gitárátirattal tisztelgett emlékének.
|
|
Kiss Borka Zsófia
|
2012. április 23-án megszületett Kiss Borka Zsófia (3540 gr, 52 cm). Édesapja Kiss Balázs, édesanyja Bajdik Judit.
|
|
|
Elhunyt Nobilis Gáborné
|
|
Elhunyt Nobilis Gáborné Szegheő Zsuzsanna. Édesanyánk szeptember 30-án gyermekei körében hazaérkezett az Örök Hajlékba türelemmel viselt hosszú szenvedés után. Földi maradványait 2011. október 8-án szombaton helyezzük Édesapánk mellé Balatonszemesen 11 órakor. Lelki üdvéért 2011. október 9-én 17 órakor a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban (Budapest XI. ker., Villányi út 25.) imádkozunk Szentmise keretében:
András, Krisztina, Kristóf, Kornél Annamária, Béla, Judit, Judit, Éva Balázs - Bernadett, Benedek - Filoména, Zalán, Márton, Gergely, Fanny - Balázs, Dorottya, Demeter, Petra, Miklós, Ágoston, Levente, Dániel, Veronika, Máté, Domonkos, Barna
Belizár
|
|
|
Gyűjtési felhívás
|
Kedves Mindnyájan! Hétvégén beszélgettem Pavelka István úrral, aki a szemesi egyházközség világi elnöke. Ő mondta, hogy sajnos nagyon kevés a pénzük, és az évente egyházi adóból összegyűjtött összegből alig tudják kifizetni az általános költségeket és a kántort. Azt is említette, hogy az új plébánosnak, Tomanek Péternek nincs számítógépe. Jó lenne valahonnan szerezni egyet, hiszen a közösség újraépítéséhez, a fiatalok szervezéséhez nélkülözhetetlen lenne. Arra gondoltam, hogy miután mi, szemesi nyaralók is nagy számban részt veszünk a nyári miséken, hozzájárulhatnánk annyival az egyházközség költségeihez, hogy veszünk közösen egy laptopot és néhány szoftvert a plébániának. A múlt vasárnapi mise után már érkezett hozzánk 12 ezer forint adomány ilyen célra. Kérem, hogy aki úgy érzi, hogy támogatná ezt az ügyet az keressen meg emailben (katalin.strobl@gmail.com), vagy a hétvégi vasárnapi mise után Mády Katinak adja oda a számítógépre szánt adományát. Mindenkinek előre is köszönöm a segítségét:
Lengyelné Stróbl Katalin
|
|
|
Minálunk, ahogyan Ön látja
|
|
Szemes@minalunk.hu e-mail címre küldhet fotót, cikket, javaslatot stb., illetve, ha regisztrál minden egyes cikkhez hozzá fűzheti észrevételét, véleményét is. Jelentkezzen be, használja a saját nevét, vagy válasszon egy jó álnevet, regisztráljon és véleményével befolyásolja Ön is a közéletet, a közgondolkozást.
|
|
|



|