|
Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 19-én 14.00. órakor kezdődő a Latinovits Zoltán Művelődési Ház és Könyvtár földszinti tanácskozó termében megtartott munkatervi nyilvános üléséről.
Jelen vannak: Meghívottak: - Takács József polgármester
- Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző
Valkóné Kovács Márta alpolgármester - Szántóné Pesti Amália jkv.
Böröczky Szilárd képviselő - ifj. Boór Miklós iskolaigazgató
Fias Istvánné képviselő - Szentiványi Jánosné óvodavezető
Kelemen Ferenc Miklósné képviselő - Kertész Adél Szemesért Kft. üv.ig.
Kocsisné Liber Márta képviselő - Róka László mőv. ház igazgató
Mischl Antalné képviselő - Somogyi-Magyar Katalin Szoc. és Családsegítő Szolgálat vezetője
- Petrus Péter képviselő
Zrínyi László képviselő - Fónainé Skerlecz Zsuzsanna családgond.
- Hajduné Berta Katalin igazgatási főea.
Távolmaradását előre jelezte: Szomorú Szilárd képviselő Érdeklődő: 4 fő Takács József polgármester köszönti a Képviselő-testület tagjait, és minden megjelentet.Megállapítja, hogy a testület 9 fővel jelen van, így az ülés határozatképes, és azt megnyitotta. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontok közül a 3. és 4. pontot az előterjesztők kérésére az ülés elején tárgyalják. A javaslatot a testület 9 igen szavazattal egyhangúlag támogatja.
Előterjesztette napirendi tervezeteit: 1. A gyermek-és ifjúságvédelmi, valamint a gyámügyi tevékenység értékelése Tájékoztató a családgondozói feladatokról Előterjesztı: Somogyi-Magyar Katalin a Balatonföldvári Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetıje Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző
2. Beszámoló a szociális alapellátási tevékenységről Elıterjesztı: Takács József polgármester
3. Jelentés a két ülés közötti fontosabb eseményekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri és bizottsági döntésekről Előterjesztı: Takács József polgármester
4. Beszámoló a „Szemesért” Nonprofit Kft nyári feladatat tervéről, illetve a szezonra való felkészülésről Elıterjesztı: Takács József polgármester Kertész Adél ügyvezető igazgató
5. A Latinovits Zoltán Művelődési Ház és Könyvtár szervezeti és működési szabályzatának elfogadása Előterjesztı: Takács József polgármester Róka László művelődési ház igazgató 6. Aktuális és egyedi képviselő-testületi döntést igénylő ügyek Napirendek tárgyalása: 1./ A gyermek-és ifjúságvédelmi, valamint a gyámügyi tevékenység értékelése Tájékoztató a családgondozói feladatokról Előterjesztő: Somogyi-Magyar Katalin a Balatonföldvári Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetıje Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző /Írásos elıterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Takács József polgármester felkéri Somogyi-Magyar Katalin intézményvezetőt, hogy amennyiben az írásbeli anyaggal kapcsolatban szóbeli kiegészítése van, azt tegye meg. Somogyi-Magyar Katalin intézményvezető nem kívánja kiegészíteni a leírtakat, ellenben várja a képviselők kérdéseit. Zrínyi László képviselő a beszámoló utolsó mondatával kapcsolatosan kérdezi az intézményvezető asszonyt, hogy milyen akadályt lát a jelenlegi gyermekvédelmi helyzet szinten tartását illetően. Somogyi-Magyar Katalin intézményvezető bemutatkozásként elmondja, hogy november 1. óta vezeti a Szociális és Gyermekjóléti Szolgálatot. 30 éve dolgozik a szakmában, ebből 15 évet Siófokon töltött. Sok tervvel érkezett Balatonszárszóra, de arra nem számított, hogy ilyen sokat kell foglalkoznia a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ügyével. Pályáztak állami támogatásra, hogy minél többen igénybe tudják venni a szolgáltatást. Jövőben szeretnék a tevékenységi körüket bıvíteni. A prevenciós munkára elkészítették az éves munkatervet. Kocsisné Liber Márta képviselő: Szeretne a munkatervről írásos anyagot kapni. A házi segítségnyújtással kapcsolatban elmondja, hogy sok embert érint. Tudomása szerint többen azért adták vissza a jelzőkészüléket, mert fizetni kell érte. Ennek a problémának a megoldására időt kell szánni. Javasolja, hogy a karácsonyi juttatásokból csoportosítsanak át pénzt erre a célra, hiszen a községben volt már rá példa, hogy a műszer életet mentett. A számokat nézve úgy látja, hogy az országos átlag felett vannak. Örülni lehet annak, hogy ilyen helyzetben van a község lakossága. Somogyi-Magyar Katalin intézményvezető elmondja, hogy kollégái a közelmúltban kezdték el beszedni a visszaadásra váró jelzőkészülékeket. Azt tapasztalták, hogy egyre több ember szeretné mégis megtartani a készüléket. Mischl Antalné képviselı a SZEOB véleményét tolmácsolja, miszerint alapos, áttekinthető anyagot kaptak. Külön szeretné megköszönni Fónainé Skerlecz Zsuzsának, hogy segíti a munkájukat. 3 Somogyi-Magyar Katalin intézményvezető nagy örömére szolgál, hogy ilyen jó kollégákkal dolgozhat együtt. Takács József polgármester megköszöni a munkát, és bízik a színvonal megtartásában. A fentieket követően a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 73/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat A gyermek-és ifjúságvédelmi, valamint a gyámügyi tevékenység értékeléséről, a családgondozói feladatokról szóló tájékoztatót a Képviselő-testület megtárgyalta és a vitában elhangzottakkal együtt elfogadja ill. tudomásul veszi. Felkéri a jegyzőt, hogy az értékelésről a Megyei Gyámhivatalt értesítse, valamint annak észrevételérıl a testületet tájékoztassa. Felelős: Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző Határidő: 2010. május 5. 2./ Beszámoló a szociális alapellátási tevékenységről Előterjesztő: Takács József polgármester /Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Kocsisné Liber Márta képviselő az iránt érdeklődik, csökkent-e az étel kiszállítások száma a szállítási díj bevezetésével? Hajduné Berta Katalin igazgatási főelőadó válaszában elmondja, néhányan ugyan lemondták a szállítást, de új kérelmezők is voltak, tehát összességében nem csökkent a kiszállítás. Mischl Antalné képviselő nem kérdezni kíván, hanem a nyugdíjasok karácsonyi juttatására tér vissza. Fenntartja korábbi véleményét, mely szerint nem alanyi jogon kellene adni ezt a pénzt. Sajnálja, hogy ezt a javaslatát a Képviselő-testület korábban elutasította. Bízik benne, hogy a következő testület ezen változtatni fog. A fentieket követően a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 74/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális alapellátási tevékenységrıl szóló értékelést megtárgyalta és a vitában elhangzottakkal együtt elfogadja ill. tudomásul veszi. Felkéri a polgármestert, hogy a beszámolót és a határozat egy példányát küldje meg a mőködést engedélyezı Balatonföldvár Város jegyzője részére 4 Felelős: Takács József polgármester Határidő: 2010.május 4. 3./ Jelentés a két ülés közötti fontosabb eseményekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri és bizottsági döntésekről Előterjesztő: Takács József polgármester /Írásos előterjesztés a jegyzıkönyv mellékletét képezi/ Takács József polgármester a két ülés közti eseményekhez szóbeli kiegészítést tesz. Elmondja, hogy írásban megkereste Csíkszentdomokos (Erdély) polgármestere testvér települési kapcsolat létrehozása ügyében. Néhány mondatban bemutatja a települést. Ferka Bélával a testületi határozatnak megfelelıen a szerződés aláírásra került. A kikötő jobb oldali részén lévı homokos part kotrása, valamint a Richter üdülő elıtti öböl takarítása megtörtént. A Postamúzeum előtt lévő postakocsi felújításával és visszahelyezésével kapcsolatban tájékoztatásként elmondja, hogy a felújítás megtörtént. A Posta azt kéri, hogy a talapzatot az önkormányzat tegye rendbe, Ők pedig biztosítanának anyagot egy napfény tetőhöz, aminek elkészítését szintén az önkormányzatnak kellene elvégezni. Véleménye szerint ez közcélú munkások bevonásával kivitelezhető. Emellett saját vállalkozásával is segíteni kívánja a munkát. Jelenleg a 7-es fıút balatonszemesi szakaszának javítását végzi a Közútkezelő Kht. A maradék aszfalt törmeléket a Szemesért Kft. elszállította, amit késıbbiekben kátyúzásra lehet felhasználni. Egy kisebb összeget ezzel is meg lehet takarítani. Németh Kornéllal szintén sor került a szerződéskötésre a Képviselő-testület által meghatározott összeggel. A rendezvénysátor és mobil színpad beszerzésére irányuló pályázatunk befogadásra került. Bízunk a pozitív elbírálásban. Nagyon jó hírrel zárja ezt a rövid tájékoztató. Örömmel közli, hogy az IKSZT pályázaton 53 m Ft pályázati pénzt nyertek a művelődési ház korszerűsítésére. Megköszöni azoknak a segítségét, akik a pályázat elkészítésében részt vettek. Petrus Péter képviselő: Örömmel venné, ha a postakocsi tetővel együtt történő kihelyezése megvalósulna, mert akkor egész évben látható lenne, hiszen ez egyben Balatonszemes jelképe is. Javasolja ezt a megoldást a tőzoltókocsi esetében is. Takács József polgármester egyetért Petrus Péter képviselő társával, és úgy véli, a postakocsi világítással ellátva Balatonszemes színfoltja lehetne. Fias Istvánné képviselő a 72. sz. zárt ülési határozatot említve azt kéri, hogy a jövőben előbb a bizottság elé kerüljenek az ügyek. Mischl Antalné képviselő az előtte szólóhoz csatlakozva kéri, hogy a tatarozásra átutalt összeg a SZEOB költségvetését terhelje. Felhívja a figyelmet, hogy a sorrendiséget be kell tartani. Petrus Péter képviselő: Mivel minden képviselőnek titoktartási kötelezettsége van, ezért kéri, hogy a határozat számok mellé a név is kerüljön feltüntetésre. Nem kíván beleszólni a döntésbe, csak tájékozódni szeretne. A fentieket követően a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 5 75/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat 1./ Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő- testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést és a polgármester két ülés közötti tevékenységérıl szóló tájékoztatót; a vitában elhangzottakkal együtt, a következőkben felsorolt határozatok tekintetében elfogadja, illetve tudomásul veszi: 25/2010.(II.15.) 26/2010.(II.15.); 27/2010.(II.15.); 28/2010.(II.15.); 33/2010.(II.15.); 38/2010.(III.9.); 39/2010 (III.9) 40/2010 (III.9) 52/2010.(III.22.); 53/2010.(III.22.); 54/2010.(III.22.); 56/2010 (III.22) 58-59/2010.(III.22.); 62/2010.(III.22.); 63/2010.(III.22.); 64/2010.(III.22.); 65/2010.(III.22.) 66/2010.(III.22.) 70/2010 (III.26) 71/2010 (III.26) 72/2010 (III.26) 4./ Beszámoló a „Szemesért” Nonprofit Kft nyári feladat tervéről, illetve a szezonra való felkészülésről Előterjesztő: Takács József polgármester Kertész Adél ügyvezető igazgató /Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Takács József polgármester elmondja, hogy a falubejárás megtörtént. Apróbb problémák vannak, de ezek a szezonra megoldhatók. Kelemen Ferenc Miklósné képviselő úgy látja, hogy a Kft. elvégezte a rábízott feladatokat. Emellett vannak bizonyos területek (főként a nyaraló övezetben), amelyek gondozatlanok. Javasolja, szólítsák fel a tulajdonosokat a rendbe tételre, vagy végső megoldásként a Kft-vel végeztessék el a munkát és fizettessék ki a költségeket a tulajdonosokkal. A 7-es főút mellett történt fakivágások után a terület nem lett kellőképpen rendbe téve. A szezon kezdetéig ezt is meg kell oldani. Mischl Antalné képviselő javasolja, hozzon a Képviselő-testület olyan határozatot, amely szerint minden nyaralótulajdonos köteles az ingatlana előtti területet rendbe tartani, ellenkező esetben az önkormányzat elvégezteti a munkát, és a tulajdonos részére azt kiszámlázza. Elkeserítő dolognak tartja, hogy míg a lakóövezet rendezett, az üdülőterületen sok probléma van a tisztasággal. Kelemen Ferenc Miklósné képviselő az iránt érdeklődik, hogy fakivágáshoz kell-e engedély, és van-e pótlási kötelezettség. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző elmondja, hogy a fakivágás hatósági határozattal végezhető, ami a magántulajdonosokat érinti. Közterületen fát kivágni úgy lehetséges, ha kérelmet nyújtanak be a jegyzőhöz, és ezt határozattal engedélyezésre kerül. Fapótlási kötelezettséget rend szerint elő szoktak írni. Más jellegű dolog, amikor az önkormányzat a saját területén lévő veszélyesnek nyilvánított fákat kivágatja, illetve megcsonkoltatja. Ilyen esetben vállalkozóval kötnek szerződést a munka elvégzésére. A megállapodás minden esetben tartalmazza a fakivágás feltételeit. Egyetért azzal a javaslattal, miszerint az üdülıtulajdonosoknak valamilyen módon fel kell hívni a figyelmüket a korábban említett területek rendbetételére. Javasolja, hogy ezt a köztisztasági rendeletbe építsék bele. Takács József polgármester: Több polgármesterrel folytat tárgyalást a Zöldfok Zrt. monopol helyzetének megszüntetése érdekében, de erről most nem időszerű beszélni. Kocsisné Liber Márta képviselő: Folyamatosan végzik a község rendbetételét, köszönetét fejezi ki érte. Kéri, hogy a bejárásról készült feljegyzésben foglaltakkal kapcsolatban a következő ülésen kapjon tájékoztatást a Képviselő-testület. Javasolja, hogy veszélyes fák kivágására kiadott engedélyhez mellékeljék a szakértői véleményt. Így elkerülhető az indokolatlan fakivágás. A pótlást azonnal meg kell kezdeni. Szükségesnek tartja nyári szezon idejére a Rózsa parkba mobil WC kihelyezését. Petrus Péter képviselı elmondja, többen kérték, hogy a Bánk Bán utcába is helyezzenek ki zöldpontot. Kocsisné Liber Márta képviselő az újonnan elkészült Bánk bán u-i vasúti átjáró költsége felől érdeklıdik. Többen: kb. 20 millió forintról hallottak. Takács József polgármester visszatérve a faültetésekre elmondja, hogy Bánk Bán u-i fasor pótlása megkezdődött. Több esetben tapasztalta, hogy tarvágáskor a fa töve egészségesnek tűnt, viszont 2 méter magasságban már korhadt volt a belseje. Kertész Adél Kft. ügyvezető igazgató azt kéri, jövőben a favágók rendezetten hagyják maguk után a munkaterületet. Több esetben előfordult, hogy a Kft. dolgozóinak kellett eltakarítani az ott hagyott hulladékot. Fias Istvánné képviselő az Ady E. u-i régi Lilla üdülő, egy másik, Fasorral szembeni üdülő valamint a Fehér Galamb étterem tulajdonosait javasolja felszólítani az ingatlan rendbetételére. Böröczky Szilárd képviselő úgy véli, a Vigadó melletti strandra több figyelmet kellene fordítani. A terület nincs kihasználva, több programot lehetne biztosítani. Kertész Adél Kft. ügyvezető igazgató rögtön reagál a hozzászólásra és elmondja, hogy a napokban két foci kaput fognak kihelyezni a területre, ezzel is növelve a sportolási lehetőséget. Böröczky Szilárd képviselő jelen esetben nem csak sportolási lehetıségre gondol. A fentieket követően a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 7 76/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat A „Szemesért” Nonprofit Kft nyári feladatat tervérıl, illetve a szezonra való felkészülésrıl szóló elıterjesztését a 2010. 04.16-án tartott falubejárás alkalmával megállapított és a napirend tárgyalásakor elhangzottakkal együtt elfogadja. Utasítja a Polgármestert és a Kft. vezetıjét, hogy a feladatterv maradéktalan végrehajtásáról gondoskodjanak.őHatáridı: azonnal és feladatterv szerint Felelős: Kertész Adél a Kft. ügyvezetıje és Takács József polgármester 5./ A Latinovits Zoltán Mővelıdési Ház és Könyvtár szervezeti és mőködési szabályzatának elfogadása Előterjesztő: Takács József polgármester Róka László művelődési ház igazgató /Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ A fentieket követıen a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 77/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat Balatonszemes Községi Önkormányzat a Latinovits Zoltán Művelődési Ház és Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatát a jegyzőkönyv melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. Utasítja az intézmény vezetőjét az SZMSZ maradéktalan betartására és folyamatos karbantartására. Határidő: azonnal és folyamatos Felelős: Róka László intézményvezető 6./ Aktuális és egyedi képviselő-testületi döntést igénylő ügyek a./ Testvér-települési kapcsolat létesítése Csíkszentdomokossal. A fentieket követıen a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 78/2010.(IV.19.) számú Képviselı-testületi határozat Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete kinyilvánítja szándékát, hogy az 1949. évi XX. tv. 44/A § (1) bek. h./ pontjában rögzített Alkotmányos alapjoga alapján feladatkörében együtt kíván működni Csíkszentdomokos (Románia) település önkormányzatával. Szándékát fejezi ki a Csíkszentdomokos Önkormányzat Képviselőtestülete felé „testvér-települési” kapcsolat létrehozására és ennek érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 1. § (6) c./ és 10. § (1) f. pontja szerinti együttműködési megállapodás megkötésére. A kapcsolat célja az önkormányzati feladatok ellátásában való együttműködés során a két település hagyományainak megismerése, a települések közötti barátság kiépítése, és lakosságuk kulturális és egyéb emberi kapcsolatainak erősítése. A Képviselı-testület felhatalmazza a Polgármestert a nemzetközi szerződés kezdeményezésével és annak előkészítésével kapcsolatos teendők megtételéről gondoskodjon. E határozattal egyben Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 124/2009.(V.25.) számú határozatát hatályon kívül helyezi. Határidő: 30 napon belül és folyamatos Felelős: Takács József polgármester b./ Zárosné Németh Csilla kereskedelmi egység előtetőjéhez való hozzájárulás A fentieket követıen a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 79./2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Zárosné Németh Csilla építtető kérelmére a 147/19 hrsz-ú önkormányzati ingatlanra kinyúló előtető építési engedélyéhez, valamint a tulajdonjog fenntartással megvásárolt, de rendezetlen tulajdonukat képezı 147/12 és 147/18 hrsz-ú ingatlanokat érintő tulajdonosi hozzájárulást ad. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az I. fokú építéshatósággal és az építtetőkkel a döntést közölje. A tulajdonosi hozzájárulás a tulajdonosi jogokat nem változtathatja, más szakhatósági hozzájárulást nem pótol és 10 év eltelte után kártérítési, kártalanítási igényt nem eredményezhet. Határidő: döntés közlésére 3 munkanapon belül. Felelős: Takács József polgármester c./ Kisfaludy utcai üzletsor előtető létesítéséhez állásfoglalás A fentieket követően a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 80/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Kisfaludy utca üzletsor üzlet,- és vendéglátói előkert előtető készítéséhez az alábbi iránymutatást adja: - A Kisfaludy utca elejétől a Piactérig az üzletek előtetői fém szerkezettel az utcaképbe és az üzlet stílusához illımódon,- míg: - a Piac tértől a Fő utca kereszteződéséig fa szerkezetű előtető, a főépület tetőhajlásszögének követésével és a főépület tetőhéjazatával azonos módon valósítandók meg. Határidő: folyamatos Felelős: polgármester d./ Providus Kft - Cinka Panna utcai szálloda beruházásához állásfoglalás Mischl Antalné képviselő elmondja, hogy a pénteki megbeszélésen Petrus Péter képviselő társa kemény véleményt nyilvánított egy, a Szemesi Miújságban megjelent cikkel kapcsolatban. A cikket illetően teljes mértékben egyet ért Petrus Péterrel, de véleménye szerint ez nem a kiadó hibája, hiszen szólás szabadság van. Felkéri képviselıőtársát, írja meg a testület nevében, hogy ez a beruházás jó a falunak, munkahelyeket teremt, és a lakosság is tisztán lásson az ügyben. Petrus Péter képviselő: Azt észrevételezte, hogy vannak, akik nem tudják pontosan mi készül, de már gúnyolódnak rajta. Az újság szerkesztője nevében ezt a cikket nem közölte volna le. Nem kíván válaszolni a Miújság hasábjain keresztül, mert korábban elıfordult, hogy a megírt cikket nem közölte le a szerkesztő. Az újságban ez idáig nagyon kevés, a Képviselő-testületet pozitívan érintő cikk került megjelentetésre. A fentieket követően a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 81/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testülete a Balatonszemes 207/2 hrsz-ú természetben: Cinka Panna u. létesítendő 4*-os 60 szobás szálloda építéséhez a bemutatott makett, valamint a benyújtott Archai Kft által elkészített építési engedélyeztetési tervek alapján a 13/2005 (VII.25) – HÉSZ – rendelete alapján pozitív állásfoglalását és támogató nyilatkozatát adja. Az állásfoglalása vonatkozik a HÉSZ 10 § (2) bek. megfogalmazottakra is. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az állásfoglalást a PROVIDUS Kft ügyvezetőjével és az I. fokú építéshatósággal közölje. Határidő: azonnal és 15 napon belül Felelős: Takács József polgármester e./ Tehetséges Hátrányos Helyzetű Gyermekek Segélyezése Alapítvány kuratóriuma - Elnöki tisztségről lemondás 10 Takács József polgármester tájékoztatásul elmondja, hogy az alapítvány eddigi elnöke Ficsor Miklós tanár úr lemondott a posztjáról. 20 éven keresztül végezte becsülettel ezt a munkát. Ez idő alatt több rászoruló diák tanulmányait tudták segíteni. Kérte, segítsenek mielőbb egy új kuratóriumi elnök választásában. A fentieket követően a képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 82/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Tehetséges Hátrányos Helyzetű Gyermekek Segélyezése Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztségéről történı lemondást tudomásul veszi. Ficsor Miklós úr /nyugdíjas pedagógus/ több évtizedes társadalmi tevékenységét ezúttal - jó egészséget kívánva - megköszöni és a 14/200 (VIII.9) sz. rendelet 2 § (2) bek. alapján közéleti tevékenysége elismeréseként, megbecsülése jeléül „BALATONSZEMESÉRT” emlékplakettet adományoz számára. Felhatalmazza a polgármestert az alakszerű határozat elkészítésére, továbbá felkéri, hogy az emlékplakett és a díszes kivitelő oklevél méltó körülmények közötti átadásáról gondoskodjon. Határidő: azonnal /ill. tanévzáró/ Felelős: Takács József polgármester - a kuratórium tagjainak kiegészítése - Takács József polgármester elmondta, hogy mivel Béni Józsefné a kuratórium tagja volt, így a tagság kiegészítésre szorul. Cseh Tibor Lajosné gyermekvédelmi feladatokat is ellát és a jelölést vállalja. A fentieket követően a képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 83/2010.(IV.19.) számú Képviselő-testületi határozat Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Tehetséges Hátrányos Helyzetű Tanulók Segélye Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztségére Béni Józsefnét választja. A Képviselő-testület javasolja az elnöknek, hogy további kuratórium tagnak Cseh Tibor Lajosné személyét kérje fel. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az alapító okirat módosításáról és bejegyzéséről gondoskodjon. Határidő: 30 napon belül Felelős: polgármester 11 f./ Adórendelet módosítása. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző röviden ismerteti a módosítás lényegét. Elmondja, hogy a többször módosított helyi adókról szóló rendelet a törvénnyel azonos szövegezéssel tartalmazza a telekadó kötelezettség tárgyát. A rendelet és az 1990. évi C. tv. szerint telekadó köteles az a belterületi földrészlet, amely önálló hrsz-mal rendelkezik. Ez nem azonos a köznapi nyelvben általunk használt telek fogalmával. E szerint minden önálló hrsz-ú belterületi ingatlan függetlenül attól, hogy szántóként, kertként, egyéb művelési ágként hasznosul, telek adó köteles. Az előzetes megbeszélésen két altarnatíva készült, a vélemények alapján a rendelettervezet a kedvezményt tartalmazza. Zrínyi László képviselő kérdése, hogy miért nem mentes ? Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: A mentesítések között az szerepel, - szintén az adó törvénnyel azonosan - hogy nem adó köteles az építési tilalommal terhelt ingatlan. Az építési tilalom fogalmát az 1997. évi LXXVIII. tv. tartalmazza, amely szerint építési tilalmat az építéshatóság hatósági határozattal rendelhet el meghatározott feltételek esetén és az ingatlan nyilvántartásba bejegyeztet. A megbeszélésen olyan példa hangzott el, hogy pl. a magasnyomású gázvezeték robbanásveszélye, vagy a magasfeszültség miatt az építéshatóság építési tilalom alá helyezi, s földhivatalnál bejegyezteti, ez megalapozhat kártalanítást is. Ez szintén nem azonos azzal, hogy nem lehet, vagy nem tudja azt – esetleg átmenetileg – a tulajdonos beépíteni. Nem tudja pl. közművek hiánya miatt a tulajdonos építésre használni, de ha egyébként azt meg tudja oldani saját maga, vagy társulat formájában oldani, úgy az beépíthető. Ez nem építési tilalom, mint ahogyan az is korlátozás, hogy egyes területek zöld övezeti besorolást kaptak. Az ilyen és egyébként 10 % beépíthetőség alatti területekre vonatkozna a 90 %-os kedvezmény. Azért nem 10,- vagy 4,- Ft, amelyre egyébként kikerekedik a mérték, mert az akár teherként is felfogható. Év közben nem módosítható az adózó terhére az adórendelet, ez csak mérsékelhető. Anomáliaként említi azt a megtörtént esetet, hogy évekig 100,-Ft-tal lett egy ilyen telek adóztatva, 100 ezres nagyságrendű végrehajtási költségeket fizetett, holott területe 2 %-kal építhető be. Ez esetben az adó mértéket illetően a helyreigazítás részben megtörtént, s a jövő évtől 90 %-os kedvezményt kaphatna, mindaddig amíg a Balaton tv. lehetővé nem teszi, hogy a zöld övezeti besorolás kedvezőtlenebb adottságú, vagy kevésbé sérelmezett területre át nem helyezhető. A fentieket követően a Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 9 igen szavazattal, ellenszavazattal, és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010 (IV.19) rendelete a többször módosított 23/2002.(XII.16.) sz. helyi adókról szóló rendelet módosításáról. /A rendelet szószerinti szövege a jegyzőkönyv mellékkeltét képezi./ Képviselői interpellációk: Kocsisné Liber Márta képviselő jelezte, hogy két kérdést szeretne felvetni az egyik, az a pályázati kiírásokkal kapcsolatos, melyekre az Interneten is tallózva kíván észrevételt tenni. Megtörténtek a pályázati kiírások minkét intézményvezetői állást illetően. Ezzel összefüggésben azt szeretné kérni, hogy vegyék elő a Balatonıszöddel kötött Együttmőködési megállapodást. Ha e szerint Balatonőszödnek is olyan döntési joga van iskola és óvoda ügyben, mint Balatonszemesnek, akkor ezt változtatni kell. Úgy véli, ezt a testületi tagoknak felül kell bírálni, mert tudomása szerint Balatonszárszó esetében is a háttértelepüléseknek csak véleményezési joga van. Balatonszemesnek is ezt kell megfontolni. Egyetért azzal, hogy természetesen legyen Balatonıszödnek véleményezési joga, de beleszólási joga ne. Annál is inkább nem lehet, hogy ugyanolyan súllyal bírjon a balatonıszödiek véleménye, mint a Balatonszemes képviselőinek, mert amikor a költségvetési tárgyalás folyik, akkor Balatonıszöd fix összegben mondja meg, hogy mennyivel járul hozzá. Ha egyforma beleszólási joga van, akkor a hozzájárulásnak is egyformának kell lennie, de ő nem ezt javasolja, hanem azt, hogy még az iskola igazgató választása elıtt, nézze meg az egyezséget a testület. Tárgyalják újra és e szerint módosítsa a képviselő-testület. Ha viszont marad, akkor a másik oldala legyen igaz. Böröczky Szilárd képviselő: Szóvá teszi, hogy nemcsak az iskola igazgató pályázat van. Kocsisné Liber Márta képviselő: Mindkettőre értendő úgy is kezdte, ha a második mondatában már nem is így hangzott el. Kerüljön vissza a testület elé és felül kell bírálni, Böröczky Szilárd képviselő: Szerinte abban a pillanatban, hogy ezt közöljük az őszödiekkel, mindjárt át fogják irányítani a gyerekeket Balatonszárszóra, nekünk pedig igen is fontos Balatonőszöd, érdekünk, hogy ide hordják a gyerekeket, sıt még az is hogy más település is. Kelemen Ferenc Miklósné képviselő: A gyerekekről a szülő dönt, oda íratja be ahová Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: Együttmőködési megállapodás, társulási szerződés van. A szerződés kétoldalú jogügylet, egyoldalúan bizonyos feltételek esetén fel lehet bontani, de egyoldalúan módosítása nem lehetséges. Módosításra kétoldalú egyezség kell, vagy fel lehet rúgni az egyezséget, amelyben rendkívül nagy veszélyt lát. Ha megszűnik a társulás egy jelentős többlet normatívát elvesztünk a bejáró tanulók után. Az intézményfenntartó társulás alapján emelt összegű állami költségvetési normatívához jutunk, amely magasabb annál az összegnél, amelyet Balatonıszöd átad. Ha a Balatonszemesiek átnézik a helyzetet és azt úgy látják , hogy módosítást javasolnak, akkor azt Balatonıszöddel együttes akarattal módosíthatják, de olyan erővel nem szabadna erőltetni, hogy az intézmény fenntartási társulás megszűnjön. Ha nincs intézményfenntartó társulás már nem köteles a gyermekek után fizetni a fejkvóta, az önkormányzatnak egy megállapodással kell rendelkezni, amennyiben Balatonszemes ezt a társulást megszünteti ez azért is érdekes lehet, mert Balatonıszödnek van Balatonszárszóval is megállapodása, oda jár 3 gyereke, oda köteles fizetni, de át kell gondolni, alaposan megtárgyalni és minden tekintetben meg kell fontolni, mert nemcsak a 8,3 millió Ft-ot veszíthetjük, azáltal is hogy a bejáró tanulók után a normatívákat veszthetjük. Ha áttekinti a módosítás Zrínyi László képviselő: Amit elmondott a képviselő-asszony jól hangozhat és még az érvelés is, de csak feltételes módban és amit a jegyző asszony elmondott csak negyede annak ami a következmény lehet. Balatonőszöd- Balatonszemes tekintetében ami javaslatba jött olyan politikai vakságra vall, hogy azt azonnal vissza kellene vonni. Nem lett átgondolva, hogy a két község egymás mellett hogyan él. Határozottan elzárkózik az ellen, hogy a többrétű együttműködést, a harmonikus kapcsolatot akárcsak veszélyeztessük. Határozottan ellene van annak, hogy erre rá kellene fordulni, akár most, akár 1, vagy 5 év múlva, akkor amikor van egy jó együttműködés azt kicsi problémák miatt elrontani vétek lenne. Nekik is lehet értelmes véleményük, nem csak mi mondhatjuk ki a „tutit”. Kocsisné Liber Márta képviselő: Meggondolta mielıtt ide hozta a felvetést. Nem gondolja és nem biztos abban, hogy e miatt teljes egészében fel kell rúgni a kapcsolatot. Ezt a 2000-es évek elején Ők döntötték el, azt a rossz döntést együtt hozták, annak maga is részese volt. Akkor amikor az önkormányzatoknak vannak gazdasági nehézségei, akkor el kell gondolkodni rajta. Aki itt volt a miniszter úr tájékoztatóján hallhatta, hogy a Szóládi polgármester úr elmondta, hogy teljesen tönkre teszi őket Balatonszárszó – holott nekik tényleg csak véleményezési joguk van (ezt nem tette hozzá – de tılük 100 % térítést kér. Ha valakinek 1/1 joga van, akkor a kötelességek is legyenek azonosak, de Balatonszemes mindig elengedett, mindig úgy volt jó, ahogy Őszöd mondta, nem azt akarja, hogy össze rúgjuk a port. Nagyon jó viszonyba van ott minden egyes emberrel, szeret ott mindenkit, de akkor amikor nyilvános ülésen – lehet, hogy sértődésnek hangzik, de nem az - még az is elhangzott, hogy a tiszteletdíjukról mondjanak le Takács József polgármester: Ez az egész ami itt elhangzott nem nyilvános ülésnek a dolga, az a véleménye, hogy ez a „No comment” körbe tartozik, ha ez itt be nem fejeződik és a feszültség fokozódik, falugyűlésig is elviszi a dolgot, az ülés vezetőjeként leállítja a vitát. Boór Miklós iskola igazgató: El akarja kerülni, hogy az iskola igazgatói székét féltve szól hozzá, ezért gondolkodott a hozzászóláson, de a tisztánlátás érdekében elmondja, hogy ebben az évben Balatonőszödiek 8,3 millió Ft-tal támogatja a gyereklétszámhoz viszonyítva ugyanott tartanak, mint a Balatonszemesiek. Akkor amikor 2003-ben indult ez a társulás akkor még 40 gyerek járt iskolába, most 22. Az időtől mindig inflációval növelték a támogatást, kicsivel többel is, a gyerek létszám pedig csökkent. Nagyjából ugyanannyival támogatja az ıszödi önkormányzat a gyereket, mint Balatonszemes a sajátját, ha tartja az infláció növelést és tovább csökken a gyerek, akkor fordított lesz a helyzet. A Szóládi önkormányzat más lapra tartozik, ott évekig nem fizetett Szólád, majd Balatonszárszó inkasszóval élt. Balatonszemes arányaiban ugyanannyival járul hozzá, mint Balatonıszöd, de 3 évvel más volt az arány. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: A költségvetési táblák pontosan tartalmazzák az adatokat. Kelemen Ferenc Miklósné képviselő : Véleménye szerint se a nyilvános ülésre tartozik a vita, ne vitatkozzunk ezen, de különböző megállapodások vannak, az nem szégyenletes dolog, hogy valakinek van egy ilyen vélemény, s ezért nem kellett volna a Zrínyi képviselő úrnak olyan indulatosan szólni, neki is van egy szavazata, megtárgyaljuk a Kocsisné képviselő asszony felvetését. Takács József polgármester: Ez meddő vitának minősítette, ezért azt lezárta. Az ülés bezárása elıtt 5 perces további hozzászólást engedélyez. Kocsisné Liber Márta képviselő: A másik dolog amit szeretne felvetni az újság, először azt szeretné kérni, hogy ha valamit akarunk készíteni, akkor arra mindenkor költségvetést készíttetünk. Az újságról is tessék költségvetést csinálni, hogy mibe kerül, ez egy nagy tévedés, hogy csak a lakosság véleménye döntı. A lakosság véleményét kikérték 40 szavazat érkezett, ez lett feldolgozva, erről nem is indokolt beszélni, de arról igen, hogy meg kell nézni és kalkulációt kell készíteni és csak akkor tehető rentábilissá és megjelentethetıvé, ha a költségek ismeretében a képviselő-testület úgy dönt hozzátéve azt is, hogy honnan biztosítja a fedezetét. A másik dolog, amit rettenetesen és mélységesen fájlal, hogy megint Őszöd neve alatt megy az újság, nem beszélve arról, hogy nagyon pontos forrásból tudja, nagyon pontosból, hogy ezt a lapot Őszöd leszavazta, hogy nem igénylik az újságot, ugyanakkor pedig biztos forrásra hivatkozva: úgy hallotta, hogy az elsőben sem a polgármesterük írta a cikket és mély felháborodásának adott hangot, hogy az ő nevében bárki is írogat. Akkor mindenféle okot lehet mondani A másik gondolat, hogy a mostani számban a költségvetés megtárgyalása volt benne és nagy meglepetésére olvassa, hogy nekünk milyen jó, mert 18 millió ft. pénzmaradványunk van és még be is lett keretezve, kiemelve, úgy gondolja, hogy ez mind mínusz. Takács József polgármester: Folytatja a választ. Nagyon szereti, ha valaki következetes, de csak ha következetes, helyes, hogy költség kalkulációt kér a képviselı-asszony, s gondoskodik róla, hogy ez ne kerüljön az önkormányzatnak egy fillérébe se, mert hál’ Istennek vannak olyan emberek ebben a faluban akik elítélik azt a gondolkodást, amit a Miújság képvisel. A kalkulációt tényszerűen összefoglalóan a testület elé terjeszti. Jó ha következetesek vagyunk, de vajon akkor is ilyen következetes volt a képviselő-asszony, amikor a Kht nem be elıre kalkulációt a piactér kialakítására, hozott ide költségvetést és nem versenyeztette meg a harangláb készítését, nem hozott számítást a mellettük lévı útkialakításra és sorolhatná még a példákat. Ez a következetesség ? Hol vannak erről a papírok, hol ? A belsı ellenırzés eredményeit nyilvánosságra fogja hozni és kiderülnek azok a törvénytelenségek, amelyek jelenleg nem publikusak. Majd a falu el fogja dönteni, kinek van igazságérzete, ki miben következetes. Kocsisné Liber Márta képviselő: Mindig a Kht van előhozva ? Takács József polgármester : Hogyne volna az is a közösség pénze, az egyiket szabadon engedjük, ott lehet, a másiknál, amely a közösség érdekében létrehozott egy olyat, amely nem kirekesztı, nem puszító, hanem tényszerű és pozitívan befolyásolja a közhangulatot ez olyan baj? Egyeseknek minden bizonnyal baj, baj, hogy konkurencia, hogy információt közöl, baj ami a közhangulatot jó irányba befolyásolja. Hogy miért Őszödi újság, arra a jegyző majd megadja a választ, azért mert ez van bejegyezve. Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyző: Minkét testület külön-külön egyhangúlag és közös testületi ülésen szavazta meg az újság közös indítását. Időszaki lapot terjeszteni csak bejegyzett módon lehet. Ilyen háttérrel az „Őszödi Hírmondó” rendelkezik. Ez a képviselő-testületek előtt ismertetve lett még akkor, amikor a bemutató szám kizárólag a testület tagjainak a kezébe kerül. A lapkiadásra csak akkor kerülhetett sor, hogy az őszödiek „megengedték”, hogy a nevük alatt mintapéldányok kerüljenek kiadásra. Hogy mennyire akarják, vagy sem, az ıszödiek erre csak az a válasz, hogy az őszödieknek akkor is van újságjuk, ha most a szemesiek azt mondják, hogy nem kérik, vagy jövő hónaptól nem veznek ebben részt. Ez az újság van, s akkor sem szüntetik meg, ha közös kiadvány nem lesz, ez nem kérdıjelezhető meg, mert a képviselők ezt többször megerősítették. Balatonőszödön azonban nincs annyi hírérték, vagy hírmennyiség, hogy havonta, vagy akár negyedévente kiadásra kerüljön. A lap indításkor is hangsúlyozták, hogy ez egy lehetőség, mellyel Balatonszemes élhet, ha akar, s ha akar, akkor módosítva lesz, ha nem Őszödé marad. Másodsorban: Valóban be vannak keretezve a pénzmaradványok, mert ki kívántuk emelni. A korrigált pénzmaradvány 2009-ben Balatonszemesen: Plusz 16 millió és nem mínusz. A zárszámadás tárgyalásakor többször elmondtuk, hogy a múlt évet illetı + 30 millió f
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|