Tény, hogy egy alkalommal az Egyesült Államok delegált nagykövete Marc Palmer is elfogyasztott egy uzsonnát, vacsorát, és néhány pohár bort az Öreghegy egyik legöregebb pincéjében, illetve szemesi szokáshoz híven, a szomszéd pincéjénél is. Egy pince életében nagy dolog, ha annak fogadó, és présház részét meszelik, természetesen fehérre.

A mélyben levő borospincében a nemes penész kifejezetten ajánlott! Találgathatták is a szomszédok, jó barátok, hogy mi ütött a gazdába, a legnagyobb dolog idején meszelni, takarítani kívül-belül? A pincéhez, annak minden részéhez hozzá tartozik a patina. Minden foltnak története van, falon, földön, mennyezeten.

 Csupán a hordókat kötelező évente kívül-belül karbantartani. Senki sem gondolhatta, sejthette, hogy az éppen aktuális amerikai nagykövetet várja a házigazda. Már maga az a tény is bonyodalmas, hogy hogyan kerül egy ilyen magas rangú vendég Szemesre, az Öreghegyre.

Ám az ügy egyszerű! Csupán egy olimpiai ezüstérmes (Lake Placid,) világbajnok (Dortmund) jégtáncos férfi tagja kell hozzá, és egy szemesi származású feleség, egy hajdan volt iskolatárs, barátnő, amúgy keresztkomák (komaasszonyok) a mai napig, no és annak testvérbátyja, aki az ismert adatok szerint a jelenleg ötödik generációs borosgazda a hegyen.

Amennyiben mindez együtt van, jöhet a biztonsági ember, megfogalmazhat aggályokat, elvárásokat, kívánalmakat, Megbeszélik, hogy mi lesz az étel, hányféle, és milyen lesz az asztalon bor, hogy ki lesz az, aki magyarra, és angolra fordítja a beszélgetéseket stb. Ám tudni kell, hogy az akkori nagykövet rajongásig szeretett mindent, ami eredeti magyar, semmi különleges kívánsága nem volt.

A pontyot a halászléhez Szabó József telepvezető az előzetes megbeszélések szerint adta a friss, napi fogásból, folyó áron a vendéglátónak, aki ezzel a hallal elkövette élete első pincei halászlé főzését. A vendéglátás az előre megbeszéltek szerint, rendben zajlott.

A nagykövet időben érkezett. Pár falat a házi szalámiból, szalonnából, pár pohár bor, beszélgetés, ismerkedés, társalgás, majd a halászlé vacsora következett a pince, présház előtti lugas alatt. Jó hangulatú társalgás gazdálkodásról, családról meg mindenről, ami 1989-ben a levegőben lógott!

A szemesi hegyi szokásoknak megfelelően, amikor a szomszéd látta, hogy ennél a pincénél vendégség van, kötelességének érezte, hogy a társaságot meghívja az ő pincéjéhez is egy-két pohár borra. A biztonsági ember csak a szemöldökét húzta fel érdeklődésül, ám a házigazda nyugalmat biztosító bólintására a társaság átvonult a pár méterre levő másik pincéhez vendégségbe. Így megy ez az Öreghegyen. Kellemes szép délutánt, estét töltött a nagykövet, a bajnok és felesége, valamint a házigazda és felesége, Szemes e barátságos öreg pincéjénél.

Az utolsó pohár bort már nem a lugas alatt, hanem a pince belépőjében fogyasztották, ahol a nagypapa festett arcképe ügyel a pince rendjére, és az ősöktől származó (hajdan petróleum) lámpatartó adta a gyatra fényt.

Boriváshoz miért kell százas égő?

A köszönet, és búcsú szavai között a mestergerendáról, a kovácsoltvas lámpatartó mellett, egy termetes pók ereszkedett alá, hogy megkezdje rendes éjszakai életét. Mindenki látta, hogy hívatlan vendég érkezett, csupán a biztonsági ember arcizma rándult.

A többiek, még a nagykövet is tudta, érezte, hogy ez a pince élete, rendje.

Szemesi Miújság

Kiss István