http://www.minalunk.hu/
2010-08-24 11:12

Csikszentdomokos-Balatonszemes testvértelepülés

|

Csikszentdomokos polgármestere Ferencz Alajos és Balatonszemes polgármestere Takács József 2010. augusztus 20-án aláírták a testvértelepülési megállapodást.

Az aláírásra ünnepélyes képviselő-testületi ülés keretében a Községházán, az együttműködési dokumentum átadására a Bagolyvár utcai katolikus kápolnánál került sor.

 

Csikszentdomokos testvértelepülési megállapodás

 

A megállapodás a következőket tartalmazza:

 


EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Testvér-települési kapcsolat kialakítására


amely létrejött egyrészről: Csíkszentdomokos Község Helyi Tanácsa (Hargita megye, Románia), másrészről: Balatonszemes Község Képviselő-testülete (Somogy megye, Magyarország) – a továbbiakban együtt: Felek – között a testvér-települési kapcsolatának kialakítására:

1. A felek kifejezik szándékukat, hogy fejlesztik és ápolják a kétoldalú nemzetközi kapcsolatot. A közös történelmi múltra alapozva a települések önkormányzatai között erősítik az együttműködést, amely kiterjed egymás kultúrájának megismerésére és ápolására, a települések lakossága közötti barátság kialakítására. A felek elhatározzák, hogy – az összetartozás szellemében – figyelemmel kísérik településeik eredményeit a tapasztalatszerzés érdekében, segítő szándékkal igyekeznek megismerni egymás gondjait.

2. Mindkét fél a lehetőségeihez mérten támogatja az oktatás, az egészségügy, a közművelődés, a sport területén településeiken működő intézmények, valamint civil szervezeteik kapcsolatfelvételét. Különös figyelmet fordítanak az ifjúság, a diáksport és a diákok cserelátogatásának szervezésére. Elősegítik minden generáció közötti baráti találkozók létrehozását. Támogatják a társadalmi élet minden területén közös programok szervezését.

3. A felek tájékoztatják egymást a területükön folyó jelentősebb önkormányzati munkákról, eseményekről, lehetőség szerint részt vesznek egymás ünnepi rendezvényein.

4. Az együttműködési megállapodásban foglaltak megvalósítása céljából mindkét fél kijelöli képviselőjét, melyről egymást kölcsönösen tájékoztatják.

5. A felek megállapodnak abban, hogy a hivatalos delegációk létszámáról előzetesen egyeztetnek. A vendéglátásra az ősi magyar szokás és a vendégszeretet szabályait alkalmazzák.

6. A megállapodás határozatlan időre szól, melyet mindkét fél felmondhat. A megállapodás a felmondásnak a másik félhez történt közlése évének december 31. napján szűnik meg.

7. Az együttműködési megállapodás a polgármesterek aláírásával lép hatályba.


Jelen megállapodást Csíkszentdomokos és Balatonszemes község polgármestere Balatonszemes községben 2010. augusztus 20. napján aláírta.




     Ferencz Alajos                                                             Takács József
  Csíkszentdomokos                                                         Balatonszemes
község polgármestere                                                község polgármestere

 

 

***           ***         ***



Takács József Balatonszemes polgármesterének ünnepi beszéde:

Video: Csikszentdomokos-Balatonszemes testvértelepülés Takács József pm. ünnepi beszéde

Get the Flash Player to see this player.

 

 

***           ***         ***

 


Ferencz Alajos Cikszentdomokos polgármesterének köszöntő szavai:

Video: Csikszentdomokos-Balatonszemes testvértelepülés

Get the Flash Player to see this player.

 




 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

zanot 2010-08-25 07:28:51

A polgármester úr nem jól mondja a testvértelepülés pontos nevét, mert nem Csikszentdomonkos, hanem Csikszentdomokos.
Kár..., ezt illendő lenne pontosan tudni!

Rovat legfrissebb hírei
  • Takács József presztízse »
  • Falugyűlés Szemesen »
  • A polgármester küzd a becsületéért »
  • Mindenki veszít »
  • Közmeghallgatás - Balatonszemes, november 29. »
  • A Kormány elfogadta az önkormányzati törvény tervezetét »
  • Egy tál lencse »
  • Kt. ülés 2011. június 20. »
  • Balatonszemes nemet mondott a kistérségi oktatási integrációra »
  • Képviselő-testületi ülés volt május 16-án »
  • Legfrissebb képtárak

    Falugyűlés 2012. március 6.

    Balatonszemes polgármestere tartotta (a meghívó szerint) a falugyűlést, mert a képviselők nem akarták megszavazni az előkészítetlen lovas turizmus pályázatot. Napirenden volt még a kerékpárút, az új iskola mögötti terület fejlesztése, és benzinkút létesítése is. A nagy számú hallgatóságnak nem volt kérdése és véleménye a tervek ismertetése után – kínos szünetek követték az előterjesztéseket. A polgármester szimpátiaszavazást kért a jelenlevőktől, hogy nyomást gyakoroljon a képviselőkre. Tekintettel arra, hogy március 12-re a lovas turizmus pályázatát be kell adni, a falugyűlés után nyilvános kt. ülést hirdetett meg. Látható többséget állapított meg a feltett kérdésekre Takács József polgármester, és vélemény-nyilvánításra kérte a lakosságot és a képviselő-testület tagjait. Ennek a személyeskedésbe is menő nyilvános megbeszélésnek nagyon rossz kisugárzása volt, a projektszervezőknek el is ment a kedve a szemesi lovas centrum létesítésétől. A képviselők 3 igen 4 nem arányban elutasították a javaslatot.