http://www.minalunk.hu/
2010-08-20 19:20

Kapitális harcsát fogtak Őszödön

|

Megfogták az őszödi rablót! Adta hírül barátom Szedleczky Rudolf. A ragadozó 2010. augusztus 19-én 17 óra körül akadt horogra a balatonőszödi strand vonalában maráson túl a mély vízben. Ezt követően még két óráig fárasztotta a sikeres horgász ifj. Farkas József a Mező utcából a halat. A harcsa 2.2 méter hosszú és 60 kg súly kapitális példány.
Régóta nyaralunk Balatonőszödön. Szeretünk itt lenni, mert nyugalom van, csend és béke. Jól tudunk itt pihenni, sportolni és a gyerekek felhőtlenül játszhatnak egész nyáron. Ezt a méla idillt ritkán háborgatja bármi, ám tegnap, ezen az augusztusi késő délutánon másként történt.Arra lettünk figyelmesek, hogy egy kis fehér furgon robog be csendes kis zsákutcánkba, majd három férfi ugrik ki belőle. A kocsit gyorsan hátrahagyva a partnak vették az irányt. Közel negyed óra múlva tértek vissza. Lassan, mint a volgai hajó vontatók, vastag, sárga gurtnival húztak valamit a fűben. A szembe szomszéd nyitott kertkapuja felé vonszolták a nagy szürke testet. Az volt a furcsa, hogy elkezdték fotózni. Ekkor már mi is közelebb mentünk, hogy jobban szemügyre vehessük azt a hatalmas állatot, ami nyugodtan feküdt a fűben. Óriási volt. Ilyen halat az ember csak magazinokban lát, vagy a Discovery csatornák valamelyikén. Kérdezgettük, honnan hozták és miért ide? Erre elmondták, hogy mindjárt jön a nagy horgász is, ahogy kiköti a saját csónakját, mert a zsákmányt csak egy segítőkész horgász csónakjába tudták beemelni és úgy tudták kihozni a partra. Alig akartuk elhinni, hogy a mi szomszédunk a halk szavú, csendes pecás, Farkas Józsi volt a hős, aki megakasztotta a kapitális méretű harcsát.Míg fotóztuk a halat, először felesége, Erzsike ért a házhoz. Első kézből Tőle kaptunk információt a fogásról. Erzsike szívesen jár horgászni férjével. Segít neki kihordani a cájgot és behordani a halakat, mert általában fognak, nem keveset és ritkán kicsiket. Józsi legény kora óta szeret pecázni, legjobban rablóhalakra szeret menni, mert ott mindig kell valamit csinálni, folyamatosan történnek az események. Reggel is fogott egy 3kiló 60-as harcsát, de azért úgy gondolták délután is kimennek a kis csónakkal, naplementéig csak akad még valami. Több mint 500 méterre voltak a parttól, a mélyvíz felett horgonyoztak le. Józsi hármas fonott zsinórt, mélyre merülő, nagyhorgú, zörgős csalit szerelt fel és elkezdte bedobálni ide is oda is. Eseménytelen időszakot követően, valami bekapta végre a csalit. Ahogy Erzsike mondta, mikor meglátta, hogy mennyire ellenáll a hal, azt kívánta, bárcsak elvinné a horgot. Mintha megsejtette volna, hogy sokáig kell még ott ülniük. Az első akadástól számítva fél órát csak feküdt az óriás. Körülbelül további egy óra fárasztással telt el, míg megpillanthatták a vízben a behemót hátát. Akkor kissé megrémültek. Ahogy az öreg halász is egyszerre kapott erőt és rémült halálra, amikor a tenger közepén horgára akadt a hatalmas kardhal, a látvány ugyan úgy sokkolta és bíztatta Józsit is. Ők azonban szerencsére nem a tenger közepén voltak és nem voltak egyedül sem.A partról a fürdőzők amennyire tudtak közelebb mentek és biztos távolságból figyelték az eseményeket. Később egy arra járőröző rendőrmotoros is figyelője lett a csatának, de megérkeztek a halőrök is. Józsiék remélték, most nem a szatyorban lévő horgászengedélyt jöttek ellenőrizni. Szerencsére ők is a ritka látványosság miatt vártak hosszan, megtartva a távolságot, nehogy megugrasszák a becses zsákmányt.A történetmesélés közben hősünk is befutott. A végül is 2 órásra nyúlt fárasztás után, még mindig remegő kezekkel, nézte hitetlenkedve a gigantikus állatot. A fáradtságtól és szerénysége folytán alig akart megszólalni. Mintha csak egy lenne a nézelődők közül, Ő is ámuldozott a valós méreteket látva. Nagy nehezen mégis szóra bírtuk. Záporoztak a kérdések, kattogtak a fényképezőgépek, villogtak a vakuk, suhant a mérőszalag, ahogy újra meg újra ráfektették a hatalmas állatra. 2 méter 18 centi lett a hivatalos méret az orra és a farktő közt mérve. A súlyát már nem volt ilyen könnyű regisztrálni. A halmérleg „csak” 40 kilóig mér, így egyben nem lehetett lemázsálni. A feldolgozáshoz hoztak a szomszédok kötelet, csigát, fazekakat, babakádat, lámpát. Későre járt, kezdett besötétedni. Farkasék elégedettek, de fáradtak voltak. Közben a furgonos barátok, akiket családi programról szalasztott a segítőkészség, hazamentek, de ígéretet tettek, hogy éjféltájban visszajönnek és a nyúzásban, darabolásban segítenek majd. Mi is hazamentünk.

A gyerekek mindenképp szerették volna meg nézni a harcsa bontását, így amikor láttuk, hogy Józsi bácsi nem várja meg a segítséget, bekéredzkedtünk az éjszakába nyúló programra. Nem részletezem a véres eseményt, de néhány adattal még szolgálnék a statisztikus hajlammal rendelkezők számára. A harcsa nőnemű lévén, az ikratokok a májával együtt mért súlya 2 kiló 20 deka volt, a feje 14 kilót nyomott, míg az egész hal darabokban mért súlya (az élő súlya valószínűleg ennél több lehetett) kereken 60 kiló volt.

A harcsa

Fáradtan, az eseménytől eltelve végül fél egykor kerültek ágyba a srácok. Ezt a napot nem fogják elfelejteni soha. Sok egyforma, lustán mozduló, nyári nap között volt egy, ami más volt, mint a többi. Most már tudják, hogy nem csak kis keszegek és karomnyi pontyocskák úszkálnak a Balatonban, de őskorszakot idéző, hatalmas, porcos ragadozó halak is. Az óriásoknak üzenem: én velük vagyok! Kerüljék el az őszödi partokat, mert itt horgászik ifjabb Farkas József, akiben emberükre találnak! 

Bódisné Szedleczky Fanny  

 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Strandröplabda »
  • Önkéntes Fiatalok Napja »
  • Nincs pénz a megyei focira »
  • Kapitális harcsát fogtak Őszödön »
  • Strandröpla eredmények »
  • Balatonszemesi Nyárbúcsúztató - 2010 »
  • MEGHÍVÓ »
  • Asszonykávé az Éva villában »
  • Ismét küzdelem és szórakozás a balatonszemesi szabad strandon! »
  • Június 12-én kinyitott az Élményfürdő »
  • Legfrissebb képtárak
    Ajánlások